„Néhányan olyan sokkos állapotban vannak, hogy nem is látnak, nem is hallanak. Ilyenkor általában a kezükbe adunk egy mobiltelefont – hiába van nekik is, eszükbe sem jut azt előkotorni. Ösztönösen írják be a számot, és a telefonhívás máris megnyugtatja őket” – jegyezte meg a pszichológus, aki elsősorban a Ragusa tartománybeli Pozzallo befogadótáborában foglalkozik a menekültekkel idén május óta.
|
Menekültek Messinában. Sokan azt sem tudják, hol vannak
Antonio Parrinello / Reuters |
A partot érők 40 százalékánál megfigyelhetők a poszttraumás stressz szindróma tünetei, ám mindenkit nem tudnak kezelni, Terenzi szerint erre nincs idejük. A módszerük az, hogy körbejárnak, és mindenkivel próbálnak néhány szót váltani, ez alapján mérik fel, ki az, akinek a legnagyobb szüksége van az azonnali segítségre. Véleménye szerint ez a munkájuk legnehezebb része, megtalálni, aki haladéktalanul ellátásra szorul.
„A könnyebb eseteknek már az is segít, hogy meghallgatjuk őket. A szorongás és a mentális problémákból eredő testi tünetek, mint a remegés, hányás, rosszullét már azáltal csökkenthetők, ha elmagyarázzuk nekik, hogy ez természetes testi reakció ekkora sokk után, és hamarosan jobban lesznek” – mondta Terenzi, hozzátéve, erre jók a csoportfoglalkozások: összeülnek egy sátorban, a résztvevők bemutatkoznak, elmondják történetüket. Már attól jobban vannak, hogy kibeszélhetik magukat, aztán a pszichológus hasznos, ám nagyon általános tanácsokkal látja el a frissen érkezetteket.
|
| Dario Terenzi egy menekültnek segít. Van, aki nem is hall a sokktól |
„Hangsúlyozom, hogy ne maradjanak egyedül, társaságban legyenek és figyeljenek egymásra, hogy igyanak minél több vizet, és gyakran különböző légzéstechnikákat tanítunk nekik. Nehéz és nem is lehet könnyen feldolgozni, hogy néhány nappal ezelőtt még több száz vagy több ezer kilométerre voltál a családoddal, most pedig azt sem tudod, mi van velük. Rosszabb esetben
néhány órája, néhány napja a saját szemeddel láttad, ahogy meghalt, akit szerettél”
– magyarázta a szakember, aki augusztusban olyan szíriai nőnek segített feldolgozni az átélt traumákat, aki a három-, és az ötéves fiát veszítette el a Földközi-tengeren. Azonnal bevitte őt egy sátorba, hogy egy a körülményekhez képest nyugodt, csendes helyen lehessen, ahol felfoghatta, mi történt.
„Több mint egy órán át voltunk ott anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Csak a tenyerembe temettem a remegő kezeit. Ez nem a beszéd ideje” – majd hozzátette, másnap már lehet próbálkozni a pszichológiai tanácsadással. Állítása szerint a partot érés utáni napon a többség már megfogalmazza a fájdalmát, és beszél arról, mit érez – de persze minden eset más és más. Függ a kultúrától, a körülményektől és a személyiségtől is. Azokkal a legnehezebb, akik teljesen egyedül vannak, mert ők tényleg nem számíthatnak másra, mint az önkéntesekre. Esetükben általában megbeszélik a hatóságokkal, hogy az illető néhány napig még a táborban maradhasson, hogy míg jobban nem lesz, mindennap foglalkozni tudjanak vele. Így járnak el mindenkivel, akinek hozzátartozója a habokba veszett.
|
Szinte mindenki elvesztett valakit
Antonio Parrinello / Reuters |
„Nekik kell azonosítani a holttesteket, fel kell őket erre készíteni. Meg kell magyarázni, hogy a fotó, amit a hatóságok mutatnak a holttestről, egyáltalán nem hasonlít majd szeretteik képeire. Napokon, olykor heteken át, nap, mint nap foglalkoznunk kell velük” – mondta a szakember, aki szerint jóval könnyebb a helyzet, ha valaki egy csapat tagjaként veszít el valakit. Akkor ott vannak a családtagok, ismerősök, akik osztoznak a gyászban, és segítik egymást.
A gyerekekkel különösen nehéz. Múlt hónapban 12, főleg afrikai, kísérő nélkül érkező tizenévessel dolgozott a befogadóállomáson. Nehezen viselték a bezártságot, és két hetet kellett a központban tölteniük. Nem volt más megoldás, beszélt a komplexum vezetőjével, és elintézte, hogy naponta kimehessenek az udvarra, ahol focizhattak, tornázhattak. Napközben csoportfoglalkozást tartott nekik, a 10 és 15 év közötti gyerekek egyenként felálltak, bemutatkoztak és elmesélték, miken mentek keresztül. A játékos foglalkozások segítettek nekik levezetni a feszültséget, ahogy a légzésgyakorlatok is.
„Az embereket összehozza a tragédia.
Szoros kapcsolat szövődik az együtt utazók között, és próbálunk segíteni, hogy a hatóságok ne szakítsák őket szét egymástól. Sokakat bántalmaztak, volt, akit elraboltak, és rengeteg nőt megerőszakoltak az útjuk során. Borzasztó flashbackjeik vannak, sokan alvásproblémákkal küzdenek, mások nem tudnak enni, és azt hiszik, megőrültek. De ha biztonságban érzik magukat, és van, aki meghallgatja őket, az bizonyos esetekben életmentő is lehet” – mondta Terenzi.
