A gettóból az értelmi fogyatékosok közé küldik a romákat

Két hónapon belül választ vár az Európai Bizottság, hogy a prágai kabinet milyen intézkedéseket foganatosít a csehországi roma iskolások diszkriminációjának a megszüntetésére.

A testület kilátásba helyezte, hogy az aggasztó helyzet orvoslása érdekében akár strasbourgi emberjogi bizottsághoz is fordulhat. Nicolas Berger, az Amnesty International brüsszeli irodájának vezetője nyilatkozatban üdvözölte ezt a lépést, egyúttal pedig közölte, hogy több csehországi roma civil szervezet, illetve polgár kért tőlük segítséget, miután a kormányhivatalnak, valamint a kisebbségi és emberi jogokat felügyelő tárcának írt konkrét panaszaik ellenére semmilyen javulást sem tapasztaltak.

Diszkrimináció minden szinten. Tiltakozás júniusban Letyben, ahol egy második világháborús csehországi koncentrációs tábor helyén jelenleg sertéstelep működik.
Diszkrimináció minden szinten. Tiltakozás júniusban Letyben, ahol sertéstelep működik egy második világháborús koncentrációs tábor helyén
David W Cerny / Reuters

Lapunk megkeresésére Lenka Felcmanová neves cseh pedagógus szakember bizonyos mértékig indokoltnak tartotta a brüsszeli aggodalmakat, ugyanis jelenleg az enyhén értelmi fogyatékosokkal foglalkozó speciális oktatási intézmények tanulóinak 28,2 százaléka roma származású, köztük nem kevés jobb sorsra érdemes gyermek. – Nem rasszista előítéletek, hanem különböző objektív okok miatt kerültek oda. Főleg a roma gettókból érkezőknek iskola előtti korban nincs kellő szókincsük, megfelelő viselkedéskultúrájuk, ezért aztán az illetékes tanácsadók nem sorolják be őket a megfelelő szintet elérő gyermekek közé, holott a nagy többségük külön foglalkozásokkal belátható időn belül behozhatná a hátrányát. Csakhogy a költségvetésben nincs pénz a jelenleginél jóval több pedagógiai asszisztens, logopédus és más szakember alkalmazására. Tetézi a gondokat az is, hogy jelenleg még mindig csaknem 18 ezer a csehországi szakképesítetlen pedagógusok száma, akiknek a nagy többsége a romák lakta régiók általános iskoláiban tanít, s nincs kellő felkészültsége a különböző szociális környezetből érkezett növendékek oktatásához. Nem kifogásként, hanem tényként említem, hogy hozzánk hasonló gondokkal csaknem valamennyi uniós tagország szembesül – nyilatkozta lapunknak a Károly Egyetem tanszékvezető tanára.

Érdeklődésünkre Jana Holíková, a cseh oktatásügyi tárca szóvivője közölte, hogy a sokféle társadalmi és szociális probléma enyhítése érdekében három éven belül bevezetik az iskolás kor előtti, legalább egy tanévre kötelező óvodai oktatást, amely révén lényegesen javulhat a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlősége. A költségvetésből pedig az eddiginél lényegesebb több pénzt szánnak az inkluzív oktatás hálózatának bővítésére, amellyel segíthetik valamennyi tanuló képességeinek fejlesztését és fokozatos felzárkóztatásukat – tájékoztatta lapunkat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.