A Fidesz miatt lemondatnák Csáky Pált

A Szlovákiában kormányzó Smer-SD két képviselője szerint a nemrég megválasztott EP-képviselő Brüsszelben és Strasbourgban nem Szlovákia, hanem Orbán Viktor pártjának az érdekeit képviseli.

Ján Podmanický úgy véli, a politikus azzal, hogy egyértelműen a szlovákiai magyar kisebbség autonómijának valóra váltására törekszik, átlépte a tűréshatárt, szándéka pedig közel jár a hazaáruláshoz. Ezért Juraj Blanárral közösen elszólították őt, hogy tartózkodjék minden olyan tevékenységtől, amely a Szlovák Köztársaság elleni tevékenység gyanúját keltheti, ellenkező esetben azonnal mondjon le mandátumáról, és legközelebb a Fidesz vagy a Jobbik listáján induljon.

Rámutattak arra is, hogy az EP petíciós bizottságának egyik alelnöki posztjára is a magyarországi párt segítségével választották meg.

Lapunknak nyilatkozva a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője alaptalannak és nevetségesnek minősítette a személye elleni támadást, s hangsúlyozta, hogy az uniós testületben is elsősorban választópolgárainak, vagyis a felvidéki magyarság érdekeit képviseli, egyetlen lépése vagy törekvése sem irányul Szlovákia ellen. Azt pedig nem titkolta, hogy az alelnöki tisztségbe valóban a Fidesz és a CDU javaslatára választották meg, amiben semmi kivetnivalót sem lát, miként a néppárti (EPP) kollégái sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.