galéria megtekintése

A dzsungel új könyve

0 komment


Körösi Ivett

Fél évszázad háborúskodás után jövő héten véget érhet Latin-Amerika legrégebb óta húzódó fegyveres konfliktusa. A neheze azonban csak azután kezdődik, hogy a kormány képviselői és a gerillák felállnak a tárgyalóasztaltól. A bűnösöknek és az áldozatoknak immár meg kell tanulniuk együtt élni.

Közel az idő, amikor a kemény tekintetű fia­tal holland nő, Tanja Nijmeijer maga mögött hagyhatja a kolumbiai dzsungelt és a gerillaéletet. Azt rebesgetik, hogy a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) „poszterlánya" jó ideje próbált már kiszállni, de a világ legnagyobb és talán legkegyetlenebb gerillaszervezetének nem könnyű hátat fordítani. Pedig Tanja kényelmes, középosztálybeli életét adta fel azért másfél évtizede, hogy csatlakozzon a kormány ellen harcoló marxista gerillákhoz.

Forrás: Olsa TV

A groningeni lány a húszas éveiben járt, amikor életében először ellátogatott a latin-amerikai országba. A szociálisan érzékeny, tanult fiatalt sokkolta a szegénység és a Kolumbiában tapasztalható társadalmi egyenlőtlenség. Úgy érezte, többé nem tud Hollandiában élni, így elbúcsúzott a családjától, és csatlakozott a FARC-hoz. Öt évvel később a kolumbiai kormány kifüstölte a gerillák egyik hegyi táborát. Tanja túlélte az ostromot, de a naplója ott maradt. „Elegem van a FARC-ból... nem bírom tovább ezt az életet" – írta. „Hűtlensége" ellenére a gerillák életben hagyták, s Tanja azóta még elszántabb tekintettel, géppuskával a vállán néz vissza a FARC propagandavideóiból.

 

A most 38 éves, nemzetközi körözés alatt álló nő aligha térhet vissza a takaros Groningenbe, de új életet kezdhet, miután a kolumbiai kormány és a FARC képviselői március 23-án – vagy megegyezés hiányában e dátum után röviddel – Havannában aláírják a békemegállapodást, amelynek elfogadásáról később népszavazáson döntenek a kolum­biaiak. A történelmi eseménnyel véget ér a fél évszázada kezdődött fegyveres konfliktus.

A polgárháború 1948-ban kezdődött, a La Violencia, vagyis az Erőszak időszakával. A liberális és konzervatív pártok katonai szárnyainak – főként a földtulajdon miatt kitört – háborúskodása tíz évig tartott. A káosz nyomán több rivális – jobb- és baloldali – félkatonai és gerillaszervezet alakult, ezek egyike volt a FARC. Az 1964-től létező marxista–leninista csoport zászlajára tűzte, hogy megvédi a földeket a „kizsákmányoló elittől", csakúgy, mint az állam által elfeledett parasztságot és proletariátust.

A leszakadó vidéki régiókból rengetegen csatlakoztak a csoporthoz, amely a 90-es évek végén és a kétezres évek elején volt a csúcson. Akkor mintegy 16 ezer tagot számlált, és Kolumbia harmada felett uralkodott. Idővel azonban a gerillacsoport lett az új kizsákmányoló elit. A kokafarmerek megadóztatásából, emberrablásokból, földeltulajdonításból és bányászatból hatalmas vagyont halmozott fel. Közben folyamatos háborút vívott a hatalomért a kormánnyal, a kokaültetvényekért pedig a hadsereget támogató jobboldali félkatonai szervezetekkel. A civilek ebben a káoszban próbáltak meg túlélni.

Becslések szerint a konfliktusban 220 ezren haltak meg, 25 ezer embernek veszett nyoma, és közel hatmillió embert kényszerítettek az otthona elhagyására – olvasható az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának jelentésében. „Tudod, milyen az, amikor keményen dolgozol húsz éven át, majd egy nap jön egy gerilla és azt mondja: fogd a családod, és takarodj?" – meséli lapunknak San Vicente del Caguánból Gerardina Cardozo, akinek számos közeli ismerősét űzték el otthonából, közülük sokan Kanadában kaptak menedékjogot.

A konfliktus női áldozatainak segítséget nyújtó FUNVIPAS munkatársa a kegyetlenkedések korábbi „epicentrumában" él. A dél-kolumbiai város lakóit a kétezres évek elején gerillabarátoknak bélyegezték a jobboldali félkatonai szervezetek, és bosszút esküdtek ellenük. „Ismertem egy papot, aki ennek a hadjáratnak az áldozata lett. Miután megölték, felnégyelték, és a testrészeit kifüggesztették a város bejárataihoz. Ezt az árat kellett a városnak fizetnie, amiért gerillabarátnak bélyegezték" – mondja lassan, megfontoltan Gerardina. „Elég volt, ha rosszkor szólaltál meg, rossz felé néztél, vagy ha megvádoltak azzal, hogy támogatod az ellenséget. Akkoriban rengeteg szabályt hoztak ezek a csoportok, s aki megszegte őket, könnyen áldozatul esett." Gerardina azért használ múlt időt, mert az utóbbi években sokat javult a helyzet.

Az USA anyagi és katonai támogatásával a kolumbiai kormány és a rivális csoportok mostanra országszerte felőrölték a becslések szerint hétezer főre „zsugorodott" gerillaszervezetet. A FARC ellenőrzése alatt álló területek is csökkentek, s a parasztság jelentős része is elfordult a szervezettől. Ezért is történhet meg, hogy több sikertelen próbálkozás után idén tavasszal beköszönthet a várva várt béke.

„Az ember akkor ül le a béke asztalához, amikor belefáradt az öldöklésbe. Kolumbiában több évtizede tart a polgárháború, úgyhogy a gerillák is eljutottak erre a pontra. És a nép felől is egyre nagyobb a nyomás, hogy tegyék le a fegyvert" – magyarázza a Népszabadságnak New Yorkból David L. Phillips, a Columbia Egyetem békeépítő és emberi jogi programjának igazgatója. Gerardina Cardozo ezt azzal egészíti ki, hogy a kormány még sosem tett olyan kedvező ajánlatot a gerilláknak a fegyverletételért cserébe, mint most. Biztosítják: a szervezet politikai párttá alakulhat.

„Ezek a szervezetek azért születnek, mert hatalmat akarnak. A gerillák mostanra rájöttek, hogy fegyverekkel nem tudják megszerezni azt, amit akarnak" – véli Gerardina, akinek nincsenek ellenérzései azzal kapcsolatban, hogy a szervezet vezetői öltönyre cseréljék a terepszínű egyenruhát, hiszen az országban volt már ilyenre példa: Bogotá előző polgármestere az 1990-ben feloszlatott M–19 nevű gerillaszervezet tagja volt. Mint mondja, még némi egyensúlyt is teremthetnek – a jobbközép kormánnyal szemben megerősödhetne a baloldal – a „rendkívül korrupt" politikai életben, ha a parlamentben is kitartanak kezdeti eszméik, az egyenlőség és az emberi jogok mellett.

A politikai részvétel mellett öt másik témakörben folytattak tárgyalásokat – amelyekhez modellként az északír békefolyamat szolgált – a kormány és a gerillák képviselői: a földreformról, a drogkereskedelem beszüntetéséről, a lázadók fegyverletételéről, a gerillák társadalmi integrációjáról és az igazságszolgáltatásról. A Juan Manuel Santos vezette kormány nagyon ügyelt arra, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki, azonban nem titok, hogy az utóbbi két pontban folytatták a legkeményebb tárgyalásokat.

Az integrációhoz először is le kell tenni a fegyvereket, amire hajlandók lennének, ám többen is úgy nyilatkoztak, hogy nem akarják beszolgáltatni őket a kormánynak.

De ha megteszik is, a neheze csak ekkor következik. „Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, munkát kell biztosítani az egykori lázadóknak. Az együttélés másik fontos eleme, hogy a közösségnek, amelyben majd élnek, haszna származzon az új helyzetből. Nem elég a volt harcosoknak pénzt adni: a közösséget fejlesztő tevékenységekbe kell befektetni, ami mindenkinek a hasznára válik majd" – mondja lapunknak a békefolyamatok szakértője, David L. Phillips. A konfliktust a saját bőrén tapasztaló Gerardina Cardozo szerint az embereknek nagyon nehéz lesz megváltoztatni az érzéseiket, s megtanulni másképp tekinteni a bűnösökre, hiszen az áldozatokban és családtagjaikban „sok fájdalom gyülemlett fel". Ezt csak az enyhítené, ha az igazságszolgáltatás előtt kellene felelniük a tetteikért. A béketárgyalások jelen állása szerint a gerillák majd egy speciális bíróságon vallhatják be bűneiket. Cserébe kedvezőbb büntetésre számíthatnak, s például közösségi munka során dolgozhatják azt le. Súlyosabb bűncselekmények – emberrablás, kínzás vagy akár emberölés – esetén sem feltétlen kerülnek börtönbe, hanem egy számukra kijelölt régióban kell majd élniük. Azok, akik nem tesznek vallomást, húsz év börtönbüntetésre számíthatnak.

Forrás: Facebook

Gerardina nem hiszi, hogy akár egy gerilla is börtönben végzi, de elfogadja, hogy egy tárgyalás során engedményeket kell tenni, pláne, „ha egy ország élete a tét". Ő azt mondja, ha az amnesztia az ára a békének, ám legyen. Egy friss közvélemény-kutatás szerint azonban az emberek 90 százaléka rács mögött akarja látni a bűnösöket. Gerardina mégis azt mondja, az emberek főként azt szeretnék, ha az elkövetők megvallanák és beismernék a tetteiket.

„Sokan csupán azt szeretnék, hogy megmondják nekik, hol vannak a családtagjaik. Hol van az édesapjuk, a gyermekük. Mi történt velük? Hova temették őket?"

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.