A csehek fele támogatja a melegházasságot

Egyetértene a csehek fele azzal, hogy a homoszexuálisok házasságra léphessenek egymással és gyermekeket fogadjanak örökbe - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a CVVM akadémiai közvéleménykutató-intézet készített májusban.

A homoszexuálisokhoz való pozitív hozzáállás az utóbbi években folyamatosan erősödik Csehországban. Ez a mostani felmérés szinte minden területén megmutatkozott - állapították meg az akadémiai kutatók.

A megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy a homoszexuálisok hivatalos párkapcsolatot létesíthetnek, amit egyébként a cseh törvények már 2006 óta engedélyeznek. Ami a homoszexuálisok klasszikus házasságának kérdését illeti, az emberek ugyan tartózkodóbbak, de 49 százalékuk ezt a formát is engedélyezné, míg 47 százalék ellenzi.

A regisztrált partnerség jelenlegi szabályozása nem teszi lehetővé, hogy a homoszexuálisok gyermekeket fogadjanak örökbe, még partnerük gyermekének esetében sem. Míg korábban ezt a csehek többsége elutasította, jelenleg 59 százalékuk ezt már elfogadhatónak tartja. A gyermekek örökbefogadását 44 százalék támogatná, míg 49 százalék ellenzi. Tíz éve a támogatók aránya 19 százalék volt. Ezt volt az egyetlen kérdés, amelynél a negatív válaszok voltak többségben.

A megkérdezettek 51 százaléka azt állította, hogy nem látnak semmiféle társadalmi problémát a homoszexualitás beismerésében, míg 40 százalék szerint ez az érintettek közvetlen környezetében gondokat okozhatna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.