Sokkolta az amerikaiakat a csehek alkuja

A Prágához közeli katonai repülőtérre érkeztek azok a cseh állampolgárok, akiket tavaly júliusban Libanonban raboltak el ismeretlen tettesek. Néhány órával korábban a cseh főváros börtönéből szabadlábra helyezték Ali Fajádot és két társát is,  akiknek a kiadatását az Egyesült Államok tavaly óta kérte, mert terrorizmussal és drogkereskedelemmel gyanúsítják őket. A cseh igazságügyi miniszter azonban hosszas vonakodást követően csütörtökön végérvényesen elutasította keresetüket.

Andrew Schapiro, prágai amerikai nagykövet éles szavakkal ítélte el ezt a döntést és a nyilvánvaló alkut, amely árnyékot vet majd az amerikai-cseh kapcsolatokra, s amely valósággal sokkolta őt és társait. "Nem létezik semmiféle indokolt magyarázat, ez a döntés az egész világon bátorítani fogja a terroristákat és más bűnözőket" - szögezte le. Bohuslav Sobotka kormányfő visszautasította az amerikai diplomata bíráló szavait: "Robert Pelikán miniszter a cseh törvényekkel összhangban döntött, verdiktjét az Egyesült Államoknak is tiszteletben kellene tartania" - közölte.

A csütörtökön kiszabadult öt cseh állampolgárt tavaly nyáron a Bekaa-völgyben rabolták el. Éppen Ali Fajád fivére szállította őket a gépkocsijával. Fajádot és két társát már egy évvel korábban amerikai kérésre Prágában letartóztatták. Állítólag 160 millió korona (hozzávetőleg 1,8 milliárd forint) értékben korszerű fegyvereket és kokaint akartak eladni három amerikai ügynöknek, akik a FARC kolumbiai gerillaszervezet tagjainak adták ki magukat. Az illetékes prágai bíróság azonban ezt az állítást nem találta  bizonyítottnak. Prágai hírportálok szerint viszont  néhány hónappal ezelőtt ismeretlen libanoni csoport e-mailt küldött a cseh hatóságoknak, amelyben közölték: ha Prága szabadon engedi Fajádot és két társát, a csehek is szabadlábra kerülnek. Ezt az értesülést a cseh külügyminisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.