A bíborost nem érdekli, mit mond a pápa

Tarcisio Bertone volt szentszéki államtitkár potom tízszer akkora rezidencián fog élni, mint a tavalyi beiktatása óta szegény egyházat hirdető Ferenc.

Mintha a németországi Limburgban 31 millió euróból kacsalábon forgó palotát építő luxuspüspök, Franz-Peter Tebartz-van Elst botránya nem mostanában rázta volna meg a Vatikánt – tanúsítja az a lendület, amellyel a La Repubblica szerint Tarcisio Bertone bíboros, volt szentszéki államtitkár készül elfoglalni az új rezidenciáját. Az olasz lap a hétvégi számában szellőztette meg, hogy Bertone egy hatszáz négyzetméteres lakásba költözik, amely két szintet foglal el a vatikáni Szent Károly-palotában. Ennek a szintén eurómilliókba kerülő felújítása a nyáron fejeződik be, Bertone lakása pedig potom tízszer akkora, mint az az apartman, amelyben a katolikus egyházfő, Ferenc pápa most él.

Ferencnek a tavaly márciusi hivatalba lépése óta is szívügye a szegény egyház, amelyről újra és újra beszél, és amelynek a jegyében a pápaválasztás óta sem hagyta el a szerény vatikáni szállodának számító Szent Márta-házat a katolikus egyházfők hagyományos lakhelye, az Apostoli Palota kedvéért. Ironikus, de Bertone új rezidenciája pont a Szent Márta-ház mellett van. A maga száz négyzetméterével ennek a rezidenciának csak a tetőterasza is nagyobb a pápa egész apartmanjánál.

Bertone hét éven át, 2006-tól 2013-ig volt államtitkár a Vatikánban, 2007 óta pedig a bíboros kamarási tisztség is az övé. A miniszterelnökségnek megfelelő államtitkári posztról tavaly októberben Ferenc mentette fel, de még az előző katolikus egyházfő, a visszavonult XVI. Benedek alatt is rengeteg bírálat érte az autoritárius vezetési stílusa és olasz politikai elittel ápolt kapcsolatai miatt. A La Repubblica most azt írja, hogy a Vatikánban nyugtalansággal vették tudomásul Bertone költözési szándékának a hírét, ami érthető, hiszen egy hónapja sincs, hogy a csak a „luxuspüspök” gúnynéven elhíresült Tebartz-van Elst lemondott a tisztségéről a limburgi rezidenciája felújítása miatt, Wilton Gregory atlantai érsek pedig nemrég kért bocsánatot, amiért 2,2 millió dollárért fényűző villát vásárolt magának az amerikai nagyváros egyik elitnegyedében.

Tebartz-van Elstet már októberben felfüggesztették, miután kiderült, hogy a rezidenciáján végzett felújítási munkálatokba belefért egy fürdőkád 15 ezer euróért és egy tárgyalóasztal 25 ezerért. A kerteket Tebartz-van Elst 783 ezerből hozatta rendbe, magánkápolnát pedig 2,9 millióból építtetett magának. Ami Gregoryt illeti, ő valószínűleg megússza felfüggesztés és lemondás nélkül, legalábbis megígérte, hogy májusig kiköltözik és mielőbb túl is ad az atlantai villán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.