„A béke nem ipar”

Ferenc pápa közös békeimára várja a Vatikánba Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Simon Peresz izraeli államfőt. Napokon belül megtörténhet a dolog.

Ferenc pápa a szentföldi útját követő első vatikáni audiencián látogatásának üzenetéről beszélt, megerősítve azt is, hogy közös békeimára várja a Vatikánba Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Simon Peresz izraeli államfőt.

A pápa az egyház nagy napjának nevezte a Szentföldön tett látogatását. A Szent Péter téren szavait hallgató, mintegy ötvenezer fős tömeg előtt az egyházfő úgy fogalmazott, hogy szentföldi útjának célja egyszerű volt, reményt akart vinni a háborúkkal oly régóta együtt élő és oly sokat szenvedett Közel-Keletre. Az ott élőknek joguk van végre ahhoz, hogy megismerjék a békét - hangoztatta a katolikus egyházfő.

A pápa kijelentette, a békét nem iparszerűen gyártják, hanem napról napra, kézműves munkával kell felépíteni. A béke kézműveseinek nevezte Mahmúd Abbászt és Simon Pereszt is, akiket azért hívott a Vatikánba, hogy együtt imádkozzanak vele a békéért. Azt, amit mondott, más nyelveken, köztük arabul is megismételték.

Az AGI olasz hírügynökség értesülései szerint a palesztin és az izraeli elnök - akik elfogadták a katolikus egyházfő meghívását - már a következő napokban a Vatikánba érkezhet. Federico Lombardi szentszéki szóvivő korábbi pontosítása szerint a közeljövőben esedékes találkozó dátumát még nem tűzték ki. Izraeli híradásokban a szentföldi pápalátogatás idején a június 6-i dátumot valószínűsítették.

Ferenc pápa szerdán példaértékűnek nevezte azt, amit Jordánia tesz a szíriai menekültek befogadására. Az egyházfő hasonló segítséget sürgetett a nemzetközi közösség részéről is.

Az I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával Jeruzsálemben tartott imával kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott, fáj a szíve a keresztény egyházak megosztottsága miatt. Ferenc pápa a katolikus egyház nevében bocsánatot kért azért, amit a katolikus egyház a megosztottság előidézéséért tett. Kijelentette, hogy I. Bartolomaiosszal „barátok, fivérek", és mindent megtesznek az egyház egységéért.

Az Il Giornale című olasz lap szerdán arról írt, hogy két elődjeivel, II. János Pállal és XVI. Benedekkel ellentétben Ferenc pápa nem beszél nyelveket, és a Szentföldön is kizárólag olaszul és spanyolul beszélt. Ennek ellenére néha mindenki másnál jobban megérteti magát, hiszen „egyetemes nyelvet beszél" – írta az olasz újság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.