„Túl sok a zsidó”

A média szabadsága után Magyarországon veszélyben a szellem szabadsága is: megszűnés fenyegeti a Várnegyedben álló Collegium Budapestet - írja a német konzervatív Die Weltben az intézmény alapítója.

Terjedelmes cikket közölt hétvégi számának tárca rovatában a német konzervatív Die Welt a Várnegyedben álló Collegium Budapestről.

Az írás alcímében a szerző, Wolf Lepenies - aki 1986-2001 között a berlini Wissenschaftskolleg rektora volt, s ebben a minőségében kezdeményezte 1989-ben a Collegium Budapest létrehozását - megállapítja, hogy nemcsak a média szabadsága forog veszélyben Magyarországon, de a szellem szabadsága is: a Collegium Budapest a végét járja.

Mint felidézi, amikor 1989 végén Budapestre érkezett, hogy kipuhatolja egy, a berlini Wissenschaftskolleghez hasonló intézmény alapításának a lehetőségeit, egy kisvendéglőben találkozott az akkor illetékes magyar miniszterrel. Beavatta őt a tervbe, és felsorolta néhány magyar szakember nevét, akiktől tanácsot és támogatást remélt a megvalósításhoz. „Túl sokan vannak" - válaszolta a miniszter. Lepenies értetlenkedését látva hozzátette: a névsorban túl sok a zsidó. A miniszter nem volt antiszemita. Csupán azt akarta érzékeltetni, hogy Magyarországon az antiszemitizmus még távolról sem a múlt lezárt fejezete, hanem a jelenkori politika tényezője. „Ha azt akarjuk, hogy a tervet siker koronázza, akkor jobban vegyük figyelembe ezt a tényállást" - emlékszik vissza a politikus tanácsára Lepenies.

Utóbb még inkább elbizonytalanodott, amikor nem sokkal később egy olyan politikussal találkozott, aki egyúttal történelmet oktatott egy budapesti egyetemen. Az illető a német vendégnek értésére adta: a kommunizmus bukása után legfőbb ideje, hogy újratárgyalják az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződéseket, különös tekintettel a trianoni szerződés „szégyenletes megállapodásaira". „Számomra abszurdnak tűnt ez a revizionizmus - írja Lepenies. - Egy évvel később széthullott Jugoszlávia, s a Balkánon kitört háborúk azzal fenyegettek, hogy az abszurditásból valóság lesz."

A szerző felidézi, hogy szándéka ellenére nem sikerült létrehozni a magyar politikai pártok nagykoalícióját a Collegium Budapest tervének támogatása érdekében. „Közvetlenül a kommunizmus vége után még túl erős volt az ellenségeskedés a politikai csoportok között. Nyílt antiszemitizmussal nem találkoztunk, ám a nemzeti tábor részéről egyre több lett a támadás. Amikor ismertté vált, hogy az új intézményt a budai Várhegyen akarjuk létrehozni, alig burkolt merényletfenyegetéseket kaptunk" - emlékezik Lepenies.

Ennek dacára sikerült megvalósítani a tervet. 1992-ben megnyílt a Collegium Budapest, az avatáson részt vett Richard von Weizsäcker német szövetségi elnök. Az épületet - az egykori budai városházát - a magyar állam bocsátotta rendelkezésre, a fenntartást viszont egy public private partnership keretében hat európai állam biztosította. Az intézményben kutató számos ösztöndíjas között három Nobel-díjas is volt: Saul Bellow, Ilya Prigogine (Ilja Prigozsin) és Robert Solow. Tizennyolc év alatt állami és magántámogatók mintegy 40 millió euróval járultak hozzá a fenntartáshoz. 

Most azonban a megszűnés fenyegeti az intézményt - írja Lepenies. - Úgy tűnik, több éve tartó erőfeszítések dacára sem sikerül rávenni a magyar államot, hogy az alapító támogatók tehermentesítése érdekében vállaljon nagyobb részt a Collegium Budapest fenntartásából. A szponzorok által teljesen felújított épületet a Magyar Tudományos Akadémia akarja saját kezelésbe venni. "A Collegiumnak az lesz a végzete, hogy Magyarországon lehetetlennek tűnik a pártokon átnyúló konszenzust elérni egy tudománypolitikai projekt érdekében" - vélekedik a cikkíró.

Végül felidézi egyik utolsó budapesti fellépését, amikor 2000-ben az Orbán-kormány illetékes tárcavezetőjétől támogatást kért a Collegium számára. A miniszter ezt megtagadta. Miért? „Ön együttműködött az elődömmel. Tőlem nem várhat segítséget!" - volt a válasz. „De hát kivel kellett volna együttműködnünk? Magyarországon talán nem létezik hivatali legitimáció? A miniszter nem akart tudni erről. Nem hatotta meg T. S. Eliot definíciójára történt hivatkozásom sem: A demokrácia annyit tesz, hogy a kormány rendszeresen együtt vacsorázik az ellenzékkel. E jó szokásról Magyarországon ma még a korábbiaknál is kevésbé lehet beszélni. Az év első napján és az EU-elnökség nyitányaként az Orbán-kormány bevezette az országban a cenzúrát. Most tabula rasa folyik Magyarországon" - zárult Wolf Lepenies írása a Die Weltben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.