Szegényen megy férjhez a 22 nevű spanyol hercegnő

Megválik vagyonától az egyik leggazdagabb spanyol asszony: a pénz mellett nemesi előnevekkel is jól ellátott Alba hercegnő ismét férjhez megy – és hogy senki se mondhassa, hogy a pénzéért veszik el, máris felosztja vagyonát a gyerekei között.

Maria del Rosario Cayetana Alfonsa Victoria Eugenia Francisca Fitz-James Stuart y de Silva, akinél több neve állítólag senkinek sincs a világon ( a fenti csak a rövid változat), hétszeres hercegnő, 22-szeres bárónő és 24-szeres márkinő, s mint ilyen, különleges jogokkal is bír: mint az 539 éves Alba-ház feje nem kell térdet hajtania a pápa előtt, és ha kedve támad, akár lóháton is beügethet a sevillai katedrálisba – írja a brit Guardian.

Ezt utóbbival - már kora miatt is - ritkán él  Alba hercegnő ugyanis nem tinédzser: 85 éves, és épp most készül harmadszor is férjhez menni. Első esküvője 1947-ben a világ egyik legpompásabb eseménye volt, állítólag többen voltak rá kíváncsiak, mint II Erzsébet és Albert herceg egy hónappal későbbi ceremóniájára. A második férje már okozott némi megütközést, lévén egy korábbi jezsuita papról volt szó, aki ráadásul törvénytelen gyerekként született. Alba hercegnő mindkét férjét szépen eltemette, hat gyereke felnőtt, most ismét vágyik a férfitársaságra.

És épp ez a bökkenő. Választottja, Alfonso Diez nála 24 évvel fiatalabb, a képek tanúsága szerint kétségkívül jóvágású spanyol férfi. Ám nem származik nemesi házból, egyszerű állami tisztviselő. Alba hercegnő, akin a plasztikai sebészek tán kicsit sokat dolgoztak, őszinte szerelemről beszél, amely most már minden akadályt lebírt: egyes pletykák szerint 2008-ban még maga János Károly spanyol király is latba vetette befolyását, hogy megakadályozza a rangon aluli frigyet (akkor sikerült is némi halasztást elérnie). Ott voltak még a gyerekek, akik vehemensen ellenzék anyjuk újabb házasságát, de őket most az örökségükkel próbálja lekenyerezni Alba hercegnő. Pedig Alfonso Diez írásban vállalta, hogy neki semmi sem kell a pénzből. „Csak engem akar” - állítja a hercegnő.

A gyerekek nem járnak rosszul, nemcsak ők, hanem a nyolc unoka is kap egy-egy kastélyt, a hozzá járó birtokkal  együtt. A legidősebb fia örökli a madridi Liria palotát és a családi vagyon kezelését.

Alba hercegnő –akinek vagyonát 600 millió és 3,5 milliárd euró közöttire becsülik – állítja, ő valójában nem is olyan  gazdag. A vagyona egy részét ugyanis képzőművészeti alkotások adják, amiket az ő szavával „nem lehet megenni”. Viszont felbecsülhetetlen értékűek: az ő birtokában van a Don Quijote első kiadása, Columbus első Amerika-térképe és aragoniai Ferdinand király kézzel írott végrendelete is.  Ha megenni nem is, elárverezni mindent lehet – ha Alfonso Diez esetleg nem keresne eleget.

Károly herceg felesége, Kamilla és Alba hercegnő. Lemondott vagyonáról
Camilla, Duchess of Cornwall, (L) talks to Spain's Duchess of Alba as they visit the flamenco museum in Seville, southern Spain, April 1, 2011. Prince Charles and his wife Camilla arrived in Spain on Wednesday for an official visit. REUTERS/Javier Diaz (SPAIN - Tags: ROYALS POLITICS PROFILE)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.