Orosz és kínai cégek kennek a leginkább

Majdnem annyira fizetnek más vállalkozásoknak a közbeszerzési tenderek megnyerése vagy a bürokrácia felgyorsítása érdekében, mint az állami hivatalnokoknak.

Az oroszországi és a kínai vállalatok hajlamosak leginkább arra, hogy kenőpénz megfizetésével jussanak külföldi céges szerződésekhez - derült ki a Transparency International (TI) szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből. A korrupció ellen küzdő nemzetközi szervezet  „kenőpénz-indexén” a két feltörekvő gazdaság cégei a sereghajtók (a 28-ik, illetve a 27-ik helyen állnak), míg a holland és a svájci vállalatok a legtisztábbak. Ugyanakkor a felmérésben szereplő országok közül - amelyben háromezer cégvezetőt kérdeztek meg, Magyarországot pedig nem értékelték - egy sem bizonyult teljesen tisztának, emlékeztet az AP amerikai hírügynökség, megjegyezve: a cégek csaknem éppolyan előszeretettel fizetnek más vállalkozásoknak a közbeszerzési tenderek megnyerése, a szabályozás elkerülése, a bürokrácia felgyorsítása, valamint a politikai befolyásolás érdekében, mint az állami hivatalnokoknak.

A huszonnyolcas listán a belgák fértek még fel a „tiszták” dobogójára; az első tízben a németek, a japánok, az ausztrálok, a kanadaiak, a szingapúriak, a britek és az amerikaiak szerepelnek továbbá.  Az alsóházba, azaz a „piszkosak” közé zömmel a feltörekvő gazdaságok vállalatai kerültek, így  az argentinok, az indonézek vagy a mexikóiak. Közép-Európát egyáltalán nem minősítették. A válaszadók tízes skálán értékelhették az egyes országok vállalkozásait annak megfelelően, mennyire találkoznak a saját céges gyakorlatukban kenőpénzzel. A gépezetet „megolajozó” legtöbb sápot a közmunkákban és az építőiparban jegyezték fel, míg a mezőgazdaság és a könnyűipar maradt viszonylag a legmentesebb a tömött táskáktól.

- A vállalkozások célba vételére hivatott korrupcióellenes mechanizmusok nem igazán működnek. Így aztán a helyzet nemigen változott az elmúlt három évben - jegyezte meg Jelena Panfilova, a TI oroszországi igazgatója, akit a BBC idézett. Érzékeltette: a Dmitrij Medvegyev elnök által 2008-ban meghirdetett korrupcióellenes politika nem jogalkotási, hanem jogalkalmazási hiányosságoktól szenved. - Vannak már jó törvények, itt az ideje, hogy használják is őket - mondta Panfilova. Oroszország a TI legutóbbi, 2008-as listáján is sereghajtó volt. Pontszáma azóta jelentéktelen mértékben, 0,2-vel javult csak. A szervezet mostani értékelése a G20 csoport cannes-i értekezletéhez is kapcsolódik.

Migráns építőmunkás a sanghaji repülőtér közelében
A migrant labourer works at a construction site near Hongqiao airport in Shanghai March 24, 2009. The impact of China's economic stimulus measures to date have been "very good", Vice Finance Minister Li Yong told reporters on Monday. Looking to support growth in the face of the global downturn, Beijing has launched a 4 trillion yuan ($585 billion) spending package and issued plans for supporting nearly a dozen key industries. REUTERS/Aly Song (CHINA BUSINESS CONSTRUCTION IMAGE OF THE DAY TOP PICTURE)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.