'Könyörögni nem fogunk Orbánnak'

Bugár Béla, a kormányon lévő szlovákiai Híd-Most elnöke kedden, Orbán Viktor pozsonyi látogatásán vár választ arra, együtt akar-e működni pártjával a Fidesz.

Amennyiben Orbán Viktor magyar kormányfő keddi hivatalos pozsonyi látogatása során nem találkozik a Híd képviselőivel, az azt fogja jelenteni, hogy a magyar fél nem kíván ezzel a párttal együttműködni - jelentette ki Bugár Béla, a magyar-szlovák polgári párt elnöke.

A Híd tudomásul veszi ezt, s alkalmazkodik a helyzethez - tette hozzá Bugár Béla abban az interjúban, amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség készített vele, s közölt hétfőn. „Könyörögni nem fogunk" - fogalmazott a pártelnök. „Orbán úr tudja, hogy szívesen vennénk egy ilyen találkozót. Az ő döntésén múlik. Ő a magyar kormány vezetője, s ha nem vesz rólunk tudomást, az azt jelenti, hogy a magyar kormány döntött. Mi ennek megfelelően rendezkedünk be" - nyilatkozott Bugár.  A pártelnök megerősítette: nemrégiben nem hivatalos tárgyalásokra került sor a Híd és a magyar fél között, amelyek után Budapestnek kellett döntenie az együttműködésről. . „Azóta a döntésre várunk" - mutatott rá Bugár.

Arra a felvetésre, mi a véleménye arról, hogy a magyar fél a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártját (MKP) tekinti partnerének, míg a koalíciós Híd pártot nem, Bugár azt mondta, hogy ez a magyar fél döntése. „Nekünk itt Szlovákiában vannak a választóink. Ha a magyar kormány együtt akar működni, és csökkenteni akarja a feszültséget, ahhoz partnerek vagyunk. De csak partnerek. Semmiféle vazallusi vagy alárendeltségi viszonyról szó sem lehet" - fejtette ki a Híd elnöke. Orbán Viktor kedden érkezik Pozsonyba, ahol Iveta Radicová szlovák miniszterelnökkel tárgyal a magyar EU-elnökségről és a kétoldalú kapcsolatokról. A magyar kormányfő a tervek szerint a Magyar Koalíció Pártjának székházába is ellátogat, ahol találkozik a párt vezetőivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.