’Ha keményen dolgozol, lophatsz’

-Ha keményen dolgozol, szíved, lelked beleadod, akkor lophatsz egy kicsit - osztotta meg filozófiáját helyi hivatalnokokkal India legnépesebb államának, Uttar Pradeshnek egyik minisztere.

A beszélgetést a miniszter szerencsétlenségére rögzítették, így a szélesebb közönség is megtudhatta, mit gondol a miniszter a bürokrácia és a lopás viszonyáról.

Shivpal Singh Yadav a helyi tisztségviselőknek azt tanácsolta: ha keményen dolgoznak, akkor megengedett, hogy egy kicsit lopjanak egy kicsit. A miniszter még arra is figyelmeztette a helyi tisztségviselőket, hogy mindennek ellenére ne legyenek „banditák”.

Yadav a közmunkaügyi miniszteri tisztséget tölti be, és a kormányzó Samajwadi párthoz tartozik.

A kamerafelvétel gyorsan elterjedt, országszerte lehetett látni a hírműsorokban. A politikus azonnal megpróbálta jóvátenni hibáját, és összehívott egy sajtóértekezletet. Azzal védekezett, hogy a mondatot kiemelték kontextusából, valójában ő a korrupció elleni harcról beszélt.

Mayawati asszonyt, Uttar Prades korábbi kormányfőjét sokan kritizálták, amiért milliókat költött saját magát ábrázoló szobrokra és gyémánt ékszerekre, miközben a lakosság jelentős része éhezett.

Az állam mostani kormányfője, Yadav unokaöccse beiktatásakor ígéretet tett, hogy véget vet a korrupciónak. A változás követeként állította be magát, habár pártjának több tagja ellen is büntetőjogi eljárás folyik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.