'Érdekes fejlemény': az Observer szerint szétesőben az Orbán-tábor

A brit vasárnapi lap szerint „a válság Orbán Viktor miniszterelnök, vagy legalábbis Matolcsy György gazdasági miniszter állásába kerülhet. „A Magyarországnak sürgősen szükséges pénzügyi segítség a nyomásgyakorlás eszközévé válik” – állapítja meg a maga részéről a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című, vasárnap megjelenő német konzervatív lap magyar gazdasági helyzetről írt, a lap tárcarovatában pedig Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket.

A „Magyarország kutyaszorítóban" címmel megjelent beszámoló szerint „Magyarország mostanában kevés barátot szerez", és most már az Európai Bizottság is konkrét intézkedéseket hoz ellene. „A Magyarországnak sürgősen szükséges pénzügyi segítség a nyomásgyakorlás eszközévé válik" - állapította meg a lap.

A cikk szerint azután, hogy a Fitch pénteken leminősítette az országot, „Orbán az államcsőd elkerülése céljából rögtön elkezdte sürgetni a gyors megállapodást az EU-val és az IMF-fel.” A jövőbeni hitelekhez azonban valószínűleg szigorúbb politikai feltételek kapcsolódnak majd - írta a FAS.

A lap a tárcarovatában Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket a magyarországi helyzetről. A „Hősök, királyok és szentek" című írás szerint a rendszerváltás idején a magyarok mindenekelőtt azért „kaptak" szabadságot és demokráciát, mert „a Szovjetunió összeomlott a saját súlya alatt". A magyaroknak nem kellett küzdeni, „az emberek akkor vonultak az utcára, amikor már minden eldőlt" - jegyezte meg a szerző.

A Die Welt am Sonntag vasárnap megjelenő német konzervatív lap vezércikkben érintette a magyarországi gazdasági folyamatokat. Michael Fabricius „A válságvakáció véget ért" című írásában az euróövezeti állampapír-piaci helyzet alakulását értékelve kifejtette: csalódott lehet, aki arra számított, hogy hosszabb szünet következik az euróövezeti államadósság-válságban, hiszen már az év első hetében jelentkeztek válságtünetek.

Két írásban is foglalkozik a londoni Observer a magyar belpolitikával. A legnagyobb példányszámú baloldali vasárnapi lap kommentárrovatában Will Hutton, az újság publicistája azt írja, hogy a „vitatott" új magyar alaptörvény alapján a kormány „diszkrecionális hatáskört kap" a média, a bíróságok, a jegybank, sőt még a személyes lelkiismereti meggyőződés felett is.

Az Observer szemleírója szerint ezután „nem fognak elkülönülni Magyarországon a végrehajtói, a törvényalkotói és az igazságszolgáltatási jogkörök, nem lesz garantált sajtószabadság, sem bírói pártatlanság, sem vallásszabadság".

Hutton szerint „Európa sötét múltjának más elborzasztó pillanatait tükrözi", hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbség tagjainak magyar állampolgárságot ajánlanak, „ahogy Hitler tette a Csehszlovákiában élő német etnikum esetében".

Az Observer külön cikkben is foglalkozik a magyarországi gazdasági fejleményekkel, azt írva, hogy „a válság Orbán Viktor miniszterelnök, vagy legalábbis Matolcsy György gazdasági miniszter állásába kerülhet". Az írás szerint a francia Le Monde minapi karikatúrája „fasiszta vezetőként ábrázolta" a magyar kormányfőt. A brit lap megszólaltja Hack Péter jogászprofesszort, egykori liberális parlamenti képviselőt, aki viszont kijelenti: nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy a magyar kormány diktatúrát akar kiépíteni.

A The Observer ugyanakkor az elmúlt hetek egyik legérdekesebb fejleményének nevezi, hogy erősödő bírálatokat fogalmaznak meg a kormányt „eddig hűségesen támogató" lapok, mint például a Heti Válasz és a Magyar Hírlap is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.