Kertész Imre nem akar próféta lenni

Nem vágyik díjakra, de gyermeki módon tud örülni egy-egy elismerésnek Kertész Imre, aki új regénye témájául a halált választotta.

Bolond szív aranyat ér

A Golden Globe-díjas Jeff Bridges bolond szívéről, azonos című filmjéről, politikáról, alkoholizmusról és az első Oscar-jelölése óta eltelt 38 évről adott interjút a Népszabadságnak.

„Az agyammal fényképezek”

Ha egy órát úszik, akkor a Vizsolyi biblia-estjének első részét mondja magában Csernus Mariann, a Magyar Színház művésze. Ha negyvenöt percet, akkor a második részt. Elalvás előtt sem a bárányokat számlálja, hanem memorizál.

'A Fidesz helyében még nem tenném hűtőbe a pezsgőt'

Kovács Lászl szerint az MSZP sokkal jobb eredményt ér majd el a választáson, mint ami a népszerűségi adatokból várható

Védelmező, elképzelt világok

Egy sokszor hallott történetet Hajdu Szabolcs képes úgy elmesélni, mintha új lenne. A Bibliotheque Pascalt, amely a magyar filmszemlén begyűjtötte a legfontosabb díjakat, a csütörtökön startoló Berlinale is meghívta.

 

'A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralja a közbeszédet'

Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet - jelentette ki a Die Welt című lapnak adott, az újság hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre. A Berlinben élő Nobel-díjas író riporteri elutasítja, hogy Magyarországhoz kössék a nevét.

A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én - a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján - tölti be 80. életévét

Az újság a többi között arról faggatta a  német fővárosban élő írót, hogy berlininek  vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: "Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam.  Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik."

Arra a kérdésre, hogy mi nyűgözi le őt annyira Berlinben, Kertész két dolgot emelt ki. Berlin a világ zenei központja - jelentette ki, hangoztatva: ez az egyik döntő oka annak, hogy immár nyolc éve Berlinben él. "Mikor még Budapesten  laktam,   kis tranzisztoros rádiómmal mindig a fürdőszobába kellett mennem, amikor zenét akartam hallgatni, ugyanis csak ott volt jó a vétel." Másik okként az író  a német főváros békés, urbánus légkörét említette. "Az emberek barátságosak egymás iránt, barátságosak irántam, az első pillanattól ezt éltem meg, és ez a mai napig így maradt" - fogalmazott.

A Die Welt újságírója, Tilman Krause feltette a kérdést, hogy Budapest mindezzel nem tud lépést tartani? Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt.

Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte. "Ez azonban csak a látszat volt" - tette hozzá Kertész, utalva arra, hogy éppen most töltött tíz napot Budapesten. "Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralják a közbeszédet. A magyarok régi káros szenvedélyei - a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam - jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek" - jelentette ki.

A Die Welt újságírója emlékeztette Kertészt arra, hogy Budapesten született, ott töltötte gyermekkorát, és a buchenwaldi koncentrációs táborból való kiszabadulása után is oda tért vissza. "Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?" -  kérdezte az írót.

"Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz" - jelentette ki válaszában Kertész. "Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlenegy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam" - hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette.

Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert - mint fogalmazott - át kellett élnie és át tudta élni a XX. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban.  "De nem holokauszt-irodalmat írtam, hanem regényeket" - tette hozzá, utalva arra, hogy hivatásos írónak tekinti magát.

Egy kérdésre válaszolva pedig kijelentette: a zsidók megkísérelt megsemmisítését, a XX. század faji antiszemitizmusát nem szabad elszigetelten tekinteni. Azt a korszak nagy tapasztalatával összefüggésben kell szemlélni, és ez a tapasztalat a totalitarizmus. És a totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. "És egy olyan országon, mint Magyarország, ezen kívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg" - fogalmazott a Die Weltnek nyilatkozva Kertész Imre.

Kertész Imre Berlinben találta meg azt a békét, amire vágyott
Kertész Imre Berlinben találta meg azt a békét, amire vágyott
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.