'A rendőrök fejre céloznak'

A kairói tüntetők szerint azért van szükség újból az utcai ellenállásra, mert Egyiptomban hiába bukott meg a Mubarak-rezsim, nagyon lassúak a változások.

Az Eszam Saraf vezette kormány ugyan lemondott, a katonai tanács pedig bejelentette, hogy a választásokat megtartják, a Tahrir tér továbbra is tele van. A kairói utcai harcok ötödik napjára 38 halottat, és több mint kétezer sebesültet számoltak össze.

Abdelrahman Alaa szerint, aki az „első” forradalomban is harcolt, most „sokkal többen vannak” a téren, mint az év elején. - A rendőrök gumibottal vernek minket, és fejre céloznak a gumilövedékkel. Többeknek a szemén ment be a golyó, ezért haltak meg - mondja Abdelrahman. Ezt a Tahrir térről nyíló mellékutcában, hirtelen felállított kórház önkéntes orvosai is megerősítik. A földön éppen egy fiú karját kötözik, aki kisebb sebesülésekkel úszta meg a napot, és a könnygázra panaszkodik leginkább.

A tömeg valóban nagy, de az összetűzések most főleg a belügyminisztérium előtt, a Mohamed Mahmúd utcában zajlanak. A város többi részén a közlekedés folyamatos, a boltok és az iskolák nyitva vannak. A tüntetők többsége most már óvatosabb, bár ugyanolyan hősies hangvételben beszélnek az ellenálló harcról, mint az év elején. Ha nem megyünk be a tüntetés sűrűjébe, akkor nem is a katonáktól vagy a rendőröktől kell tartani, hanem a február óta elszaporodott tolvajoktól. Alig hagyjuk el a kocsit, ketten már próbálják is feltörni.

A tüntetők szerint azért van szükség újból az utcai ellenállásra, mert nagyon lassúak a változások. A Mohamed Huszein Tantavi vezette katonai tanács nem váltotta be az ígéreteit, és az embereknek továbbra sincsen munkájuk. Igaz, a tábornokok csütörtökön - némi „önkritikát gyakorolva” - bocsánatot kértek az áldozatokért.

Az utcán viszont most kevesebb nőt lehet látni, mint az év elején. Kivételt az éjfélkor gázmaszkban a belügyminisztérium elé igyekvő, 33 éves Iman Musztafa, aki a helyi választási ellenőrző bizottságban vállalt volna funkciót. Ehhez képest már harmadik napja harcol, ahogy ő fogalmaz, az „elnyomók ellen”. Véleménye szerint nem lehet megbízni Tantavi szavában, mert a katonák valójában nem akarják átadni a hatalmat, az eddigi kormány pedig túlságosan is hallgatott rájuk. Mivel nem hisz a választások hitelességében, úgy döntött, inkább nem szavazna. Iman és a választásokat bojkottálók szerint mindaddig az utcán kell maradni, amíg a követeléseiket nem teljesítik. Nevezetesen, amíg a katonák le nem mondanak a privilégiumaikról, és nem látják be, hogy csak a külföldi ellenségtől kell megvédeni az országot, és nem az egyiptomi néptől.

A médiában megszólaló, leköszönt katonai vezetők és nyugalmazott rendőrök látszólag nem ellenkeznek nagyon az utca szavával, azonban a választásokat továbbra is szükségesnek tartják. Az állami televízió esti talkshowjában egy nyugalmazott ezredes például azt hangoztatta, a katonáknak „még több erőfeszítést kell tenniük, hogy a nép kívánságát teljesítsék”, a harcoknak pedig azonnal véget kell vetni. Esetleg még egy „forradalmi minisztert” is ki lehetne nevezni, aki csakis a forradalom vívmányainak gyakorlati megvalósításával foglalkozna - tette hozzá.

A Mubarak-rendszert idéző régi retorika mindamellett továbbra is tisztán kihallható a közmédiából. A Hoszni Mubarak elnökkel együtt megbukott Nemzeti Demokrata Párt egy képviselője szerint a jelenlegi lázadást is lefizetett „idegen erők” szították. Ők azok, akik a tüntetők között elvegyülve hajigáltak Molotov-koktélokat a rendfenntartó szervekre, hogy így ugrasszák egymás ellen az egyiptomiakat.

A rendteremtésben immár a vallási vezetők is szót kapnak. Az Al-Azhar Egyetem imámja nyilatkozatban szólította fel az egyiptomi rendőrséget, ne lőjenek a tüntetőkre, mert az sajnálatos következményekkel járhat mindenkire. Továbbra is úgy néz ki, hogy a november 28-i, hétfői kezdettel tervezett választásokat időben rendezik. Több csatorna oktatófilmekben vetíti, hogyan is kell voksolni, az induló pártok óriásplakátjaival pedig Kairó-szerte találkozni az utcán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.