„Az alkotmányozás még a távozó parlament feladata lenne, mert így az átalakulás jobb- és baloldal közös műve lehetne. Ha a választások utánra halasztják, a győztes fog alkotmányozni, és a vesztes nem ismeri el sajátjának az eredményt” – írja a Corriere della Serában Tommaso Padoa Schioppa, az Európai Unió Bizottságának volt alelnöke, aki három éve még az előző, baloldali kormány gazdasági minisztere volt.

Olaszországban kész ténynek tekintik, hogy Silvio Berlusconi miniszterelnök jobbközép kormánya megbukott, mert egykori legfőbb szövetségese, Gianfranco Fini, a képviselőház elnöke szembefordult vele, és új pártot alapított, amelynek képviselői a jelek szerint megszavazzák a kormány elleni bizalmatlansági indítványt.  Ernesto Galli della Loggia politológus professzor a Corriere hasábjain úgy fogalmaz, hogy Berlusconi egyedül maradt, éspedig azért, mert minden egyszemélyi vezetőnek ez a sorsa.

Berlusconi a társadalom egyre több jelentős képviselőjével került szembe, mert minden kritikát ellenséges megnyilvánulásnak érzett. Ez részben annak következménye volt, hogy egyszemélyi kezdeményezéssel tört be a politikába, az előző politikai osztály korrupciós válsága nyomán. De ahelyett, hogy ennek az egyszemélyi szerepnek a korrekcióján munkálkodott volna, inkább a kritikátlan udvaroncok fala mögé barikádozta el magát. Egyre inkább ezektől az emberektől kezdett függeni, tőlük pedig csak olyan tanácsokat kaphatott, amelyek kudarcról kudarcra vezették. Nem ellenfelei győzték le, hanem saját elzárkózása.

Annyi biztos, hogy a fő ellenfél, a valamikori kommunista párt törzsére épülő Demokrata Párt – mint egy másik neves politológus, Angelo Panebianco emlékeztet a Corriere hasábjain – éppenséggel a lehető legmélyebb válságban van. Olyannyira, hogy jelöltjeit saját választóközönsége is gyakran elutasítja, és a hivatalos szavazást megelőző előválasztásokon más baloldaliak nyerik el az indulás jogát. Amikor aztán az így kiválasztott jelöltek indulnak a választáson, gyakran még olyan városokban is vereséget szenvednek, amelyeket hatvan éve mindig a baloldal irányított. Holott a gazdasági válság jó alkalom lett volna a baloldalnak arra, hogy növelje népszerűségét. Panebianco szerint mindkét oldalon válságban van a gyűjtőpárt modellje. Hosszú vajúdás várható. Előbb alighanem az egész politikai rendszer szétesésére lehet számítani, s csak évekkel később alakulhat ki valami új.

Tommaso Padoa Schioppa éppen ezt a hosszú vajúdást szeretné elkerülni. A kormány bukása esetén mindenki más szerint választások következnek. A volt miniszter viszont azt javasolja, hogy az ellentétes táborokhoz tartozó felek előbb átmeneti kormányt válasszanak arra az időre, amíg átszabják a politikai rendszert. Ez egy-két évig is eltarthat, de csak ezen a réven lehet olyan alkotmányos berendezkedést kidolgozni, amelyet a jövendő vesztes és a jövendő győztes egyaránt magáénak érez majd.