87 éves a legkedveltebb jelölt Tunéziában

A 2011-es arab tavasz és Zín el-Ábidín ben Ali volt miniszterelnök leváltása óta az észak-afrikai országban most vasárnap tartanak először közvetlen elnökválasztást.
Több mint 25 jelölt indult, de a legesélyesebbnek a jelenleg ideiglenesen államfői posztot betöltő Moncef Marzoukit és az anti-iszlamista vezetőt, Beji Caid Essebsit tartják. A szavazóhelyiségek reggel 8 órakor nyitottak és este 6 órakor zárnak majd. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint 50 százalékát, akkor második fordulót tartanak majd december 31-én.

„Mi voltunk az elsők, akik beléptünk a változás korszakába, amelyet arab tavasznak hívnak" – mondta a 2014 januárja óta miniszterelnök Mehdi Jomaa.

A BBC szerint ugyan Essebsi a Nidaa Tounes, vagyis Tunézia Hívása nevű párt vezetője a legnépszerűbb, miután pártja első lett az októberi parlamenti választásokon, azonban kritikusok azt állítják, hogy a 87 éves jelölt a múltat képviseli. Az indulók között van még a parlament elnöke Musztafa Ben Dzsafar, a Republikánus Párt vezetője, Ahmed Nejib Chebbi, Kalthoum Kannou bírónő és Slim Riahi üzletember. 

Az előző kormányt vezető iszlamista Ennahda párt az októberi parlamenti választásokon elszenvedett vereség után most nem állít jelöltet. A párt vezetője szerint azért, hogy elkerüljék, hogy az ország megosztott legyen. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.