50 tank és 40 rakétavető hatolt be Ukrajnába

Újabb harckocsik hatoltak be Ukrajnába Oroszország felől csütörtökre virradó éjjel, miközben a minszki csúcstalálkozón az ukrajnai harcok leállításáról tárgyaltak.

Andrij Liszenko kijevi katonai szóvivő közleménye szerint ötven tank, negyven rakétavető és negyven páncélozott harci jármű lépte át az orosz-ukrán határt az izvarinei ellenőrző pontnál, az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött Luhanszk megyében.

„Az ellenség a legveszélyesebb területeken, különösen a kelet-ukrajnai Luhanszkban, Debalceve irányában, fokozza csapatainak harci erejét” - idézi a Reuters az ukrán hadsereg szóvivőjét.

Szemen Szemencsenko, a Donbasz önkéntes alakulat parancsnoka közben arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy az ukrán katonák ostrommal bevették Donycek megyében Lohninove települést, amelynél a szakadárok elzárták az utat Artemivszk és Debalceve között - írja az MTI.

A 45 ezer fős Debalceve és környéke mélyen beékelődik az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló területbe, rajta vezet át a két megyeszékhelyet, Donyecket és Luhanszkot összekötő két országút egyike, emellett fontos vasúti csomópont is, ezért stratégiai jelentőségű. 

Debalceve környékét hetek óta heves támadásokkal próbálják ellenőrzésük alá vonni a szakadárok. Szerdán a kijevi hadműveleti parancsnokság szerint 14-szer vették tűz alá rakéta-sorozatvetőkkel. Kijev cáfolja azokat az orosz és szeparatista bejelentéseket, amelyek szerint sikerült volna a szakadár egységeknek körbekeríteniük a Debalcevét védő ukrán katonákat.

Csütörtökön délelőtt tűzszünetben állapodtak meg a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó francia-német-orosz-ukrán csúcstalálkozón. Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök egy olyan nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben kiállnak Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.