Nehéz részleteket közölni, mert a Mol 49,1 százalékos INA-részesedésének sorsáról a tárgyalások még folytatódhatnak a magyar és a horvát fél között, de az orosz kormány már jóvá is hagyta a Mol INA-csomagja megvásárlását, mondta Dvorkovics. Ez egybevág horvát lapok értesüléseivel, amelyek szerint az orosz államfő és magyar vendége elvben megállapodott a horvát nemzeti energiavállalat (INA) Mol-kézben lévő 49,1%-os csomagjáról, amit a Rosznyefty kapna meg. A Mol-csomag csak a kiindulópontja lenne a Rosznyefty offenzívájának, hogy megszerezze a sisaki (Horvátország) finomítót, átalakítsa egy gigantikus olaj- és gáztárolóvá (ezzel közvetlen versenytársa lenne Magyarországnak, amely a térség legnagyobb gáztároló kapacitásával rendelkezik), és hogy az utánpótlási vonalakat is kiépítse, tetemes összeget ruházna be az évtizedek óta hanyatló rijekai kikötőbe.

Oroszország, kihasználva az EU tétovaságát, célt vesztettségét, az amerikaiak Európától való elfordulását (lásd a Nabucco-vezeték bukása), nagy léptekkel nyomul, hogy a Balkánon stratégiai pozíciókat építsen ki az energiaellátásban, szállítórendszerek feletti ellenőrzésben, de szemet vetett a térség legnagyobb hadihajógyártó kapacitásával rendelkező Kraljevinára is, amely most a horvát hazai gyártású hadiflotta 95 százalékát állítja elő. Moszkva terveket sző a szerb védelmi iparba való nagy volumenű orosz bekapcsolódásról is. (Magyarország sajnos láthatóan elpackázta a lehetőséget a MiG–29-eseink Szerbiának való eladására, noha Belgrád jelzéseket adott, hogy kész a tárgyalásra. A szerbek most ugyanezt a típust veszik meg – az oroszoktól, a MiG-jeink meg ott rozsdásodnak valahol az Alföldön. Mindössze átlagosan 650 órát repültek a 17 év alatt, amíg szolgálatban voltak. Ez körülbelül a 15 százaléka repülőidejüknek – tehát majdnem újnak számítanak, megfelelő karbantartás és tárolás mellett jó áron el lehetett volna őket adni.)

Mint tudjuk, a gáz- és olajár térségünkben nem kizárólagosan gazdasági, hanem legalább ugyanolyan mértékben politikai kérdés is – lásd Ukrajna példáját, ahol az oroszok, honorálandó Kijev elfordulását az EU-tól, csaknem a felére eresztették le a gáz árát. Egyedül a bolgároknak volt annyi vér a pucájukban (ellentétben a szlovénekkel és magyarokkal), hogy energiaügyben (Déli áramlat) a sarkukra álljanak, komoly engedményeket, jelentős gázármérséklést préseljenek ki Moszkvából. Egyes Déli áramlat-tagországok még a vezetékszakaszuk feletti ellenőrzést is átadták az orosz félnek, pedig az EU-regulációk szerint a gáz- és olajvezetékekhez hozzáférést kell biztosítani más gázszállítóknak is.

Moszkva és az EU (Nyugat) viszonya leginkább Tajvan és Kína kapcsolatára kezd hasonlítani. Egyfelől mindkét oldalon fegyverkezés, katonai kakaskodás folyik, másfelől a gazdaságban nagyvállalati stratégiai összefonódás jön létre. Moszkva Iszkander–M rakétákat telepít Kalinyingrádba, amire a NATO a szomszédban, a Baltikumon nagyszabású hadgyakorlattal válaszol, miközben orosz és nyugat-európai (sőt amerikai) hadiipari vállalatok működnek együtt, Németországba áramlik az orosz gáz a világ leghosszabb tenger alatti csővezetékén, a Balti-tenger alatt. Az orosz elemzők hangoztatják, hogy Nyugat-Európa gázellátása belátható ideig nagymértékben Moszkvától fog függeni. Igazuk van. Léteznek alternatív lehetőségek, de azok vagy drágák, vagy bizonytalanok. Az arab tavasz lángra lobbantotta Nyugat-Európa szállítóit, Líbiát, Szíriát és Egyiptomot, Irakban is zavaros a helyzet. A palagáz és -olaj körül még sok a kérdőjel. A harmadik út a cseppfolyósított gáz (LNG). Ma még drágább a csővezetékes variánsnál, de ez lehet az európai energiafüggetlenedés legbiztosabb módja. Térségünket Horvátországon át lehetne ellátni cseppfolyós gázzal – ez az egyik magyarázata annak, hogy Oroszország miért akarja annyira a Mol 49,1 százalékos INA-részét. Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Csehország olajjal és gázzal való ellátásában Horvátország szerepe kulcsfontosságú az adriai kikötői miatt. Az Adria-kőolajvezeték mellett az FGSZ–Plinacro működő vezetékével – amely Városföldtől indulva csatlakozik be 88 km-re a határtól a horvát gázrendszerbe – Magyarország gázimportjának 50–67 százalékát is fedezheti, ha az adriai cseppfolyós gázfogadó állomás Krk szigetén elkészül. Zágráb a tervezett Jón–Adriai csővezetékkel, amely Albánián át az azeri gázt Európába szállító TANAP–TAP csővezetéket köti össze Montenegrón át Horvátországgal, egy újabb gázforráshoz jut, amelyet megoszthat a közös kelet-közép-európai gázvezetékrendszer (NETS) tagjaival, így velünk is.

Az EU-integráció nagy vívmánya az energiarendszerek összekapcsolása. Oroszország azonban beférkőzik abba a bonyolult rendszerbe, amely összeköti egymással a magyar, horvát, szerb, bosnyák, román, szlovák, cseh gáz- (majd kőolaj-) vezetékeket, s ezzel csökkenti az orosz gáztól való függőséget. Ez nem feltétlenül jelent rosszat, hiszen az orosz gázforrások (akár Szahalin-szigetéről orosz cseppfolyós földgáz Horvátországba juttatása) is növelik az energiabiztonságot. És a Krk-szigeti visszagázosító állomás akár még az USA-ból érkező LNG-t is betáplálhat a kelet-középeurópai rendszerbe.

Montenegró tengerpartján gyakrabban hallani orosz, mint szerb beszédet, és Moszkva aminap tett javaslatot Belgrádnak Koszovóban megvalósítandó közös gazdasági projektekre. Szerbia olaj- és gázipara döntő mértékben orosz kezekbe került, és Moszkva a paksi (majd talán a csehországi temelini) atomerőmű révén az elektromosenergia-ellátásra (távlatokban a magyar, cseh atomalapú áram nyugat-európai exportjára) is befolyást gyakorolhat.

Az oroszoknak, a Roszatomnak a paksi megbízás mindent megért, hiszen ennek révén közvetlen hatást gyakorolhatnak az EU-ra és a NATO-tagok egy részére. Magyarország előtt ott állt a nagy lehetőség, hogy engedményeket csikarjon ki Moszkvától, egy vaskos csomagba foglalja mindazt, amivel jobb pozíciót érhet el, alacsonyabb gázárat, olajárat, jobb piachozzáférést a magyar agrárexportőröknek. Moszkva nyilván tisztában volt vele, hogy Budapest mit kockáztat Brüsszelben, amikor tenderezés nélkül adja oda a megbízást a Roszatomnak, kitéve magát egy esetleges EU-szankciónak. Ez, minthogy itt az unió stratégiai érdekeiről, energiabiztonságáról, nem pedig egy kis tagállamnak az EU egészét alig érintő mérlegproblémáiról van szó, sokkal erőteljesebb lehet, mint holmi túlzottdeficit-eljárás. Budapest kockázatvállalását Moszkva értesüléseink szerint hajlandó is lett volna honorálni. Ha a magyar kormány ezzel a lehetőséggel nem élt (márpedig felelős kormánytényezők nyilatkozatai szerint szó sem volt „csomagról”, gázárról vagy másról a Paks-tárgyalásokon), akkor nemzeti érdekeket veszélyeztető stratégiai hibát követett el. Az ügy azonban még nincs lefutva. Brüsszel malmai lassan, de kitartóan őrlik a Paks-megállapodás talányos információmennyiségét. A nem túl távoli jövőben kiderül, hogy Magyarország pókerkirály, vagy vesztes betliberci lesz a messze a fejünk felett zajló nagy európai energiajátszmában.

Az INA és a Mol közötti szerződés aláírása 2003. július 17-én