Rodman dühödten védte Észak-Koreát

A közismerten kosárlabda-rajongó Kim Dzsong Un biztosan ilyen születésnapi ajándékról álmodozott tinédzserként. Svájci iskolatársai elmondása szerint órákat töltött azzal, hogy egy kockás füzetbe aprólékos pontossággal rajzokat készített Michael Jordanről, a Chicago Bulls és az amerikai kosárlabda tündöklő csillagáról. Ha Jordan nem is vesz részt az észak-koreai diktátor harmincegyedik születésnapja alkalmából rendezett kosárlabdameccsen, ott lesz fél tucat volt NBA-játékos, no meg régi cimborája, Dennis Rodman.

„Nem az a lényeg, hogy nyerünk-e vagy veszítünk, hanem az, hogy összehozzuk a két országot” – mondta indulása előtt a pekingi repülőtéren összegyűlt újságíróknak Rodman a szerdai meccsről, amelyet volt NBA-játékosokból álló csapat vív meg Észak-Korea legjobb kosarasaival. A sztársportoló már-már úgy megy Phenjanba, mintha hazatérne: a Detroit Pistons Chicago Bulls egykori játékosának egy éven belül ez a negyedik útja, és közel sem tűnik úgy, hogy az utolsó. De mit keres egy Féreg becenévre hallgató, extrém külsejéről és botrányos viselkedéséről híressé vált amerikai kosárlabdázó a világ egyik legkeményebb diktatúrájában, és vajon ki húz hasznot ebből a furcsa kapcsolatból?

Rodman tudatosan figyel arra, hogy ne érintse igazi mélységeiben az észak-koreai helyzetet vagy a két ország közötti viharos diplomáciai kapcsolatokat. Kimet „örök barátjának” nevezi, akinek országa boldogulása a legfontosabb. Néha azonban azt is megpendíti, a „kosárdiplomácia” célja, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok nyisson egymás irányába.

Akármilyen képtelenségnek tűnhet is, Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője szerint nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy Rodman és Kim „barátsága” az USA és Észak-Korea közötti kapcsolatok kedvező alakulását eredményezi. – Láttunk már olyat a világtörténelemben, hogy egy sportkapcsolat, ha nem is teljes, de részleges normalizálódáshoz vezetett – nyilatkozta lapunknak a szakértő. Hozzátette, hogy az ázsiai ország már eddig is ügyesen manőverezett, s a 90-es évektől kezdve többször is sikerrel csábított oda különböző beosztású amerikai tisztségviselőket és egykori elnököket, Jimmy Cartert és Bill Clintont.

Egy sikeres közeledési folyamat persze évekbe telhet, de Kimnek már rövid távon is megéri a Rodman-jelenség Észak-Koreába importálása, hiszen hatalmas propagandalehetőség rejlik benne. Ő az egyetlen amerikai, akinek még az észak-koreaiak is a csodájára járhatnak, és úgy nyilatkozik a világ egyik legelzártabb országáról – „ahol minden a szeretetről szól” –, hogy azt a leghűségesebb káder is megirigyelheti.

Csoma szerint a vezetés abban is reménykedik, hogy Rodman sűrű látogatásai segítenek árnyalni az országról külföldön kialakult negatív képet. – Ennek a sikere persze kétséges. Hiába megy oda Rodman, ha történik egy olyan belpolitikai fiaskó, mint Kim Dzsong Un nagybátyjának közelmúltbeli kivégzése. Az ilyen hírek a világsajtóban sokkal hangsúlyosabban vannak jelen – mondta.

Rodman kosárdiplomáciájához nem volt jó reklám, hogy kedden élő adásban sikerült összeszólalkoznia a CNN műsorvezetőjével, Chris Cuomóval, a CNN műsorvezetőjével. Cuomót az érdekelte, hogy Rodman megpróbálta-e latba vetni befolyását az Észak-Koreában több mint egy éve fogva tartott amerikai, Kenneth Bae szabadon bocsátásának érdekében. Bae-t az „állam elleni bűncselekmények" miatt tartóztatták le 2012 novemberében, és tavaly májusban 15 évi kényszermunkára ítélték. Hogy mivel vádolják, az most sem ismert, Rodmannek viszont elég volt a kérdés, hogy kiakadjon. „A frászkarikát érdekel engem, hogy Ön mi a fészkes fenét gondol" – mondta emelt hangon a visszavonult kosaras, akit élőben kapcsoltak az észak-koreai fővárosból. „Egy nap ez az ajtó ki fog majd nyílni. Ez az, amiért ez a tíz fiú itt van" – tette hozzá. Rodmant a múltban egyébként már többször kérdezték Bae-ről, és mindannyiszor ingerülten hárította el az ezzel kapcsolatos érdeklődést. Most nyílt indulattal, ujjal a kamerába mutogatva kérdezett vissza, arról faggatva Cuomót, van-e fogalma arról, hogy Bae mit csinált Észak-Koreában. Erre azonban ő maga sem válaszolt.

A körülötte ülő játékosok az interjú során láthatóan egyre kényelmetlenebbül érezték magukat. Charles D. Smith, a New York Knicks és a San Antonio Spurs korábbi játékosa később kijelentette, már megbánta, hogy elutazott Phenjanba.

Ami Bae-t illeti, ő a Nation Tours nevű utazási iroda tulajdonosa és utazásszervezője volt. Letartóztatása előtt többször mindenféle gond nélkül járt már Észak-Koreában. Ami szúrhatta a helyi hatóságok szemét, az az, hogy hívő keresztény, Phenjan pedig nem rajong túlságosan a keresztény csoportokért, amelyek hagyományosan kulcsszerepet vállalnak észak-koreaiak Kínába menekítésében. Minden bűne az lehetett, hogy hajléktalan, éhező gyerekekről készített fényképeket.

Az ügy kapcsán Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy Rodman magánúton tartózkodik Észak-Koreában, és kifejezte Washington aggodalmát Bae egészségi állapota miatt, amnesztiát kérve a számára. Az amerikai külügyminisztérium is leszögezte, hogy semmi köze a kosarasok vitatott vendégjátékához, és ugyanígy tett az NBA is. Washington korábban többször is elhatárolódott már Rodmantől és az ő „kosárdiplomáciájától”. A kosaras tavaly február óta negyedszer jár Phenjanban, ahol többször találkozott Kimmel. Ez előtt decemberben, nem egészen egy héttel az észak-koreai vezető nagybácsikájának, Csang Szong Teknek a kivégzése után bukkant fel ott, de a fiatal diktátor akkor nem fogadta.

Rodman az amerikai kosárlabda kiemelkedő alakja. A Detroit Pistonsszal két, a Chicago Bullsszal három bajnoki aranygyűrűt nyert. Kétszer választották meg az NBA legjobb védőjátékosának. Mezszámát, a tízest a Pistons tiszteletből visszavonultatta.

Ri Mjung Hu korábbi észak-koreai kosaras és Dennis Rodman egy phenjani edzésen
Ri Mjung Hu korábbi észak-koreai kosaras és Dennis Rodman egy phenjani edzésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.