A diktátor utolsó repülése
Az egykori helikopterpilóta most könyvet írt élményeiről. Ebben nemcsak a forradalom napjairól tár fel újabb részleteket, hanem a Ceausescu házaspár hétköznapjairól is. Popa ugyanis korábban nyolc évig szolgált a diktátor házaspár rendelkezésére bocsátott repülőszázadnál, amelynek a rendszerváltáskor a parancsnoka volt.
Az egykori keleti blokk legvéresebb diktátorának a vadászat volt a szenvedélye. Országszerte száznál is több villa és vadászlak állt a rendelkezésére a nap huszonnégy órájában. Ceausescu heti rendszerességgel járt vadászni, és könyvében Popa nagy részletességgel számol be ezekről a túrákról. Hajtók egész hada gondoskodott arról, hogy megfelelő számú és minőségű vad kerüljön a diktátor célkeresztjébe. A vadakat a legtöbbször jóllakatták, máskor el is kábították. Az elnök aztán kedvére lövöldözött az összkomfortos – fűtött és mellékhelyiséggel ellátott – lesből a nehezen mozgó prédára. Popa leírása szerint néha olyan sok golyót kilőtt a felhajtott állatokra, hogy a puska ravasza sebet ejtett a kezén. Később orvosai előrelátóan ragtapaszt tekertek a mutatóujjára, írja az egykori pilóta.
A könyv kitér a diktátor „emberi” vonásaira is; leírja, hogy Nicolae Ceausescu gyakran szedett mezei virágot nejének, és gyengédségét kísérőik előtt sem titkolta.
Popa társaival együtt egyre több időt töltött a házaspárral, amely hovatovább csaknem kizárólag helikopterrel közlekedett, sokszor városon belül is. Popa vitte el Ceausescut utolsó vadászatára is 1989 októberében, amikor a diktátor tucatjával ejtett el zergéket a Déli-Kárpátokban.
A vidéki kiszállások előtt a pilóták próbarepülést végeztek. Másnap nehezen ismertek rá a berepült vidékre: burkolatot soha nem látott utakat betonoztak le, virágokat és fákat ültettek egyik napról a másikra a vezető fogadására készülő párttitkárok.
A könyvből jól érzékelhető, hogy Popa egyike azoknak, akik szerint az egykori diktátor csak részben felelős a rendszerváltás előtti embertelen körülményekért, hiszen eltitkolták előle az ország valós helyzetét. Felhoz egy esetet, amikor Hargita megye fölött járva az elnök arató asszonyokra lett figyelmes. Ősz lévén furcsállta a dolgot, földre parancsolta a gépet, és odament érdeklődni. Rövid párbeszéd után az egyik nő térdre borult Ceausescu előtt, és a cipőjét megérintve magyarul olyasmit mondott: „Most már nyugodtan halok meg, mert abban a szerencsében volt részem, hogy láthattam és megérinthettem az ország elnökét”. A helikopter felé menet az elnök azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy Ludovic Fazekasnak nincs tudomása ezekről a vetésekről, talán nem is szerepelnek a nyilvántartásban, hiszen ő már júliusban befejezettnek jelentette a Hargita megyei aratási idényt. Biztosan a többi első titkár is hasonlóképpen készíti a jelentéseit, ellenőrzés nélkül”, idézi fel Popa.
Az egykori repülőtiszt szerint a forradalom napjaiban Ceausescu meg volt győződve róla, hogy a december 17-i temesvári sortűz után a helyzet stabilizálódik. Külső összeesküvésre gyanakodott, ezért a december 18-án Iránba utazó elnök repülőgépét a Fekete-tenger fölött négy MiG vadászrepülőgép kísérte a román felségterület határáig. December 21–22-re szimpátiatüntetést hívott össze Bukarestbe, de a lakosság fellázadt. A diktátornak menekülnie kellett. Targoviste közelében fogták el, egy ottani kaszárnyában ült össze a katonai bíróság, amely mintegy kétórás tárgyalás végén őt és feleséget halálra ítélte. A verdiktet még aznap, december 25-én végrehajtották. „Mielőtt a sortűz eldördült, a méltóságteljesen lépkedő Ceausescu azt kiáltotta: Éljen a Szocialista Románia! Halál az árulókra!”
