A lehetőségek hazáját ígérte Cameron

Hangzatos rezsicsökkentő intézkedések felcsillantása helyett David Cameron brit miniszterelnök (képünkön) a megszorító intézkedések iránti további türelmet kért a szavazóktól, hogy a Konzervatív Párt befejezhesse feladatát, és „eltakaríthassa” a 2010-ben leváltott munkáspárti kormány által „hátrahagyott piszkot”.

A korábbi ipari fellegvárban, Manchesterben rendezték meg idei kongresszusukat a konzervatívok, és a szerdai zárónapon a nagyobbik kormánypárt vezetője viszonylag könnyű helyzetben volt: az ellenzék vezérének, Ed Milibandnak egy héttel korábban – a munkáspárti konferencián – elhangzott programjára kellett válaszolnia.

Miliband a beszédében tizenhétszer ismételte el, hogy „lehetne jobb is az élet” a szigetországban. Legnagyobb figyelmet keltő bejelentése kétségkívül az volt, hogy a Munkáspárt 2015-ös választási győzelme esetén akár húsz hónapra is befagyasztaná a közműdíjakat. A nagyszabású politikai koncepciókat mellőző felszólalásban Cameron „illúziónak” nevezte, hogy befejeződött a költségvetési deficit csökkentéséért folytatott küzdelem. A többnyire a kamerák felé forduló kormányfő elismerte, hogy a közüzemi díjak magasak, de lefaragásukban a fokozódó versenynek, nem pedig az állami beavatkozásnak kell szerepet játszania.

A jóléti szolgáltatások, az oktatás és az egészségügy reformjával David Cameron a „lehetőségek hazáját” kívánja megteremteni. Az üzleti életet támogató gondolatok között elmondta, hogy a nyereség, a vagyonépítés és a vállalkozási szellem „nem csúnya szitok- vagy elitista szavak”, hanem a gazdasági megélénkülést elősegítő tényezők. Figyelmeztette hallgatóságát, hogy a Munkáspárt által emlegetett „megélhetési válságnak” az államadósság és a közkiadások növelésével megkísérelt enyhítése Nagy-Britanniát Görögország pályájára állítaná.

Az illegális bevándorlókkal szembeni drasztikus intézkedésekre is utalt Cameron, a brit társadalmat foglalkoztató egyik fő aggodalomra reagálva. A jövőben nem lesz lehetőségük önkormányzati támogatást élvező bérlakások, ingyenes jogsegélyszolgálat vagy akár térítésmentes egészségügyi ellátás igénybevételére. Kevesebb mint egy évvel a skóciai függetlenségről szóló népszavazás előtt a kormányfő hitet tett az Egyesült Királyság jelenlegi formájában való megtartása mellett. Kitért nemzetközi kérdésekre is, köztük Nagy-Britannia szerepvállalására, amit annak ellenére nem szabad feladni, hogy a parlament alsóházának nyár végi ülése elutasította a Szíria elleni katonai beavatkozást.

A Konzervatív Párt legfontosabb miniszterei a konferencia első napjaiban hozták nyilvánosságra konkrét terveiket. George Osborne pénzügyminiszter a közmunka intézményének bevezetésével azt a benyomást keltette, mintha alaposan ismerné a magyar kormány lépéseit. Közölte, hogy a korábbinál szigorúbb elbánásban lesz részük a több mint két éve állástalan, szociális támogatásból élő munkanélkülieknek. A „semmiért semmit” szlogen jegyében három választási lehetőségük van. Vállalhatják közmunka végzését, például szemétgyűjtést, idős, beteg emberek gondozását, esetleg karitatív intézmények keretében fejthetnek ki hasznos tevékenységet. Részt vehetnek tudásukat, képességeiket fejlesztő tréningen, vagy pedig naponta kell megjelenniük a helyileg illetékes munkaerőközvetítő irodában, ahol megpróbálnak a képzettségüknek megfelelő állást találni nekik. Az összes opció figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel, a szociális segélyek fokozódó megvonásával jár.

 

David Cameron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.