Koholmányra építettek kampányt

Három forrás is cáfolta Paul Lendvainak, hogy tárgyaltak Magyarországról a Bilderberg-találkozón.

Egy szó sem igaz azokból az állításokból, amelyeket a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója az idei Bilderberg-konferencia kapcsán közölt – mondta a Népszabadságnak Paul Lendvai. Mint megírtuk, Lovas István egy névtelenül nyilatkozó olasz európai bizottsági forrásra hivatkozva írta, hogy a hagyományosan zárt ajtók mögött rendezett konferencián Viviane Reding tizenöt perces felszólalást tartott Magyarországról. Az Európai Bizottság elnökhelyettese és alapjogokért felelős biztosa ebben arról beszélt volna, hogy csalásokra hivatkozva meg akarja ingatni a 2014-es magyarországi választások legitimációját. Állítólag azt is mondta volna, hogy tervei megvalósításában együtt kíván működni Bajnai Gordonnal.

Viviane Reding

Azt már a 168 Óra is megírta, hogy az angliai találkozó résztvevőinek listáján nem volt olyan személy, aki megfelelt volna Lovas leírásának. A Bizottság részéről csak José Manuel Barroso elnök és Reding volt a meghívottak között, az olasz résztvevőknek ellenben nem volt közük a testülethez.

Az 1957 óta Bécsben élő, magyar születésű, tekintélyes osztrák újságíró, Paul Lendvai most azt állítja, meggyőződött róla, hogy az egész történet kitaláció. Reding ugyanis nem ült a konferencia pódiumán, nem volt negyedórás felszólalása, és a június 9–11. között tartott rendezvényen egyáltalán nem volt téma a magyarországi helyzet. Volt szó Görögországról, Törökországról, az USA és az Európai Unió viszonyáról, az euró válságáról és más kérdésekről, Magyarországról nem.

Lendvai nem egy, hanem három különálló forrásra hivatkozik. Bár neveket nem mondhat, de mindannyiukat évek óta személyesen ismeri, és mindhárman végigülték a konferenciát. Egyikük sem érintett a magyarországi folyamatokban, nincs olyan politikai vagy gazdasági érdekeltségük, ami befolyásolná őket. Ennek alapján nyilvánvalónak látszik, hogy Lovas kitalációja az egész történet, és a magyar jobboldal álhírre építette Reding-ellenes kampányának újabb fordulóját.

A KDNP vezetői nyílt levelükben választási csalásról írtak és rendőrségi feljelentést követeltek. Harrach Péter „az EU történetének legsúlyosabb botrányáról” beszélt, Gulyás Gergely fideszes képviselő elhatárolódásra szólította föl a baloldali politikusokat. A hangulatkeltésbe a jobboldali orgánumok mellett az állami média is bekapcsolódott.

– Semmi sem árt annyit a magyar sajtónak, a kormánynak, végső soron az egész országnak, mint egy ilyen, légből kapott állításokra alapozott kampány – mondta lapunknak Lendvai, aki szerint ezzel nevetségessé váltak a vádak. Osztrák sajtószemélyiségként évtizedekkel ezelőtt maga is többször részt vett a konferencián, ahol idén is voltak újságírók, de őket is köti a Bilderberg-klub szabálya: nem hozhatják nyilvánosságra az elhangzottakat. Ez a garancia arra, hogy a résztvevők nem politikai megfontolásoknak megfelelően, „a mikrofonnak” fogalmaznak, hanem őszintén fejthetik ki gondolataikat.

Lovas azt használta ki, hogy a konferencia több mint fél évszázados története során még sosem hozták nyilvánosságra, hogy ki miről mit mondott. Az összeesküvéselmélet-szagú koholmányt Viviane Reding is cáfolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.