Az öregek uralkodnak Ausztriában?
A 30 éven aluliak számára világossá vált, hogy ha csak ők voksoltak volna, akkor Ausztria, csatlakozva az EU-tagok többségéhez, profikkal védené az országot. Ha pedig általános választásokra kerülne sor, akkor a szociáldemokraták és a környezetvédő zöldek koalíciója vezetné Ausztriát, s hallatná hangját a szintén főleg „ifjúsági” kalózpárt.
De természetesen nem csupán ők szavaztak, sőt kiderült, hogy a 6,4 millió ausztriai választásra jogosult szavazópolgár közül mindössze 895 ezer a 25 éven aluliak száma, ráadásul úgy, hogy az osztrák fiatalok már 16 éves kortól választójogot kapnak. Ezzel szemben 1,44 millióan vannak a 65 éven felüliek, arányuk a következő évtizedekben egyre nő. Mindeközben az osztrák gazdaság növekedési üteme az elmúlt öt évben folyamatosan lassul, s a tempó lényeges gyorsulására az elkövetkezőkben sem számítanak a szakemberek. Hosszú távon tehát veszélybe kerül a jóléti társadalom, s vele az a lifthatásnak nevezett érzés is, amely a második világháború óta töretlenül azt sugallja, hogy az élet az országban mindig csak „egyre jobb lesz”.
Ausztriában a koalíciós kormány mindkét pártjának van nyugdíjas bizottsága, a szociáldemokratákét egy volt belügyminiszter vezeti, a néppártiakét pedig a parlament egykori elnöke. Mindketten tekintélyes, befolyásos személyiségek, s mivel az általuk képviselt nyugdíjas tömeg választások sorsát tudja eldönteni, minden évben nagyon eredményesek a nyugdíjak emeléséről a kormánnyal folytatott tárgyalásokon. A 30 alatti generáció ellenben nem szervezett. A grazi egyetem felmérése szerint a 60 felettiek negyedét nem érdekli a politika, ám a 15–29 éveseknél 50 százalék az apolitikusok aránya.
A Die Presse című konzervatív bécsi napilap képzeletbeli beszélgetést közölt a népszavazás után négy nappal egy ötéves kislány és az édesapja között. A gyerek azzal vádolja az apját, hogy „lezabálja” előle a vajat a kenyérről, miatta gyermekként katonának kell állnia, nyugdíjról pedig nem is álmodhat. A papa a felelősséget a nagypapára tolja, őt viszont a kislány védi, mondván, se lapos tévéje, se iPadje nincs az öregnek. Egyébként a média tényleg élezi a hangulatot, az újságok fehér hajú veszedelemről, gerontokráciáról értekeznek.
A Datum című folyóirat viszont az egyetemi diákság egykori vezetőjével, a még most is csak 29 éves Barbara Blahával készített interjút. Blaha szerint mesterségesen szítják az idősek és a fiatalok közötti ellentéteket, hiszen 2,2 millió osztrák nyugdíjasból 1,2 millióan 1000 euró alatti nyugdíjat kapnak, ami igazán nem sok. Koruk miatt diszkriminálják őket a munkahelyükön, ápolásuk, szociális ellátásuk helyzete sem irigylésre méltó. A gazdasági helyzet javulna szerinte, ha a politikusok nem félnének fellépni a korkedvezményes nyugdíjak rendszerével szemben (a férfiak átlagosan hat, a nők három évvel mennek korábban nyugdíjba, mint azt a korhatár előírja).
Nem várnak ifjúsági lázadásra a szociológusok, minden idők legpasszívabb generációjának tartják a ma még szintén igen jól élő fiatalokat (20–29 év között átlagos évi jövedelmük a Falter című hetilap adatai szerint 2011-ben elérte a 21 680 eurót – havi lebontásban mintegy 536 ezer forintot –, míg a 60 felettiek 20 354 eurót kaptak). Szüleik nem szigorúak, tilalomfát alig állítanak nekik. Ezért a kisebbségbe szorult korosztály nem harcol az idősebb generációval, inkább csak mellette él.
