Nemhogy a külföldi egészségügyi intézmények, de a magyar páciensek sem tudnak könnyen hozzájutni a Magyarországon etikai vétségbe keveredett orvosokra vonatkozó információkhoz. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábban publikálta a Magyar Orvos című lapban a szakmai kihágás miatt szankcionált orvosok nevét és pecsétszámát – ám ez a gyakorlat az utóbbi években már nem működik, mivel egy ombudsmani ajánlás jogsértőnek nevezte.

A MOK amúgy évente több tucatnyi (de száznál kevesebb) orvosetikai ügyben jár el. A legsúlyosabb szankcióra, az orvosi hivatástól történő végleges eltiltásra alig van példa a kamara gyakorlatában, és az átmeneti felfüggesztési is ritka. A testületnek arra is van lehetősége, hogy a bizonyítást nyert vétség elkövetőjét kötelező továbbképzésre küldje (merthogy olyan súlyos szakmai hibát vétett, ami mögött a kollégák joggal feltételeznek ismerethiányt), és a nagyközönséget valószínűleg ez az adat is érdekelné – ha hozzájutna.

A magyar egészségügyi intézmények – egyetlen kamaráról és szűk szakmáról lévén szó – előbb-utóbb megtudják, ha egy magyar orvos Magyarországon hibázott. Annak viszont egyelőre nincs kikerülhetetlen intézményes akadálya, hogy valaki külföldre meneküljön, amíg az itthoni büntetés lejár (vagy fordítva). Az elmúlt öt év sajtójában több olyan eset is felbukkant, amelyben magyar orvos volt a főszereplő, és az etikai vétség következményeit egy országváltással sikerült (időlegesen) elkerülni.

Néhány éve Szegeden felfüggesztettek az állásából egy patológusorvost, aki hónapokkal korábban Wales ben praktizálva műhibák sorozatát követte el (például egy jól diagnosztizálható daganatos betegség is észrevétlenül átjutott a szakmai szűrőjén). Az illetőt a brit orvosi kamara kizárta – méghozzá véglegesen –, ám ezután hazaköltözött, és a szegedi tudományegyetem patológiai intézetében zavartalanul folytatta a pályáját, mindaddig, amíg a korábbi vétség véletlenül nyilvánosságra nem került. Akkor az derült ki, hogy magának a vétkesnek kellett volna értesítenie a munkáltatót az eltiltásáról, ami még az állami alkalmazásban, közalkalmazottként dolgozó orvosok esetében is kevéssé tűnik életszerű elvárásnak (a magánpraxisról nem is beszélve).

Olykor az is előfordul, hogy közvetve maga az ország- és kultúraváltás lesz a műhiba okozója. Nemrég egy Angliában dolgozó magyar orvos az erős kémiai hámlasztószerként használt fenolból a megengedett mennyiség 16-szorosát használta egy kisfiú műtétjénél, aki emiatt maradandó egészségkárosodást szenvedett. A túladagolás azért következett be, mert az illető nem tudott jól angolul, és nem értette pontosan, hogy mit kérnek tőle a kollégái. A manchesteri kórházban elkövetett hibáért (amely a megkérdezett szakértő szerint akár halálos következménnyel is járhatott volna) végül három hónapos eltiltást kapott az orvos. Ugyanakkor ennél az esetnél is bebizonyosodott, hogy a külföldi felfüggesztés nem válik automatikusan a magyarországi praktizálás akadályává, és a hasonló etikai ügyekben a különböző országokban működő szakmai szervezetek közötti információcsere is esetleges.