Külföldi tudósítók magyar feketelistán: 'Üdv Orbánisztánból!'

Üdvözli a magyar kormány barátságosabb hozzáállását Ernst Gelegs, az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) budapesti tudósítója. Van min javítani. Gelegs a Der Standard című osztrák lapnak nyilatkozott arról a hétvégén, hogy korábban milyen módon próbálta a magyar kormány ellehetetleníteni a munkáját.

A tudósító, aki 2000 óta vezeti az ORF budapesti irodáját, lapunknak is megerősítette: nemrég az ORF főszerkesztőjét és külpolitikai vezetőjét is felkereste a bécsi magyar nagykövet, aki a tudósító magán e-mailjeivel próbálta alátámasztani, hogy az újságíró ellenségesen viszonyul Magyarországhoz. Gelegs bűne, hogy az e-maileket azzal írta alá: Üdv Orbánisztánból. A tudósító nem hiszi, hogy bárki meghackelte volna az e-mailjeit, ennél valószínűbb, hogy a levelek a népes ausztriai magyar kolónia valamelyik tagjától kerülhettek a követség birtokába.

A bécsi magyar nagykövet már nem először igyekezett bizonygatni, hogy az ORF tudósítója alkalmatlan a munkájára, és elérni, hogy hazahívják.

Alexander Wrabetz, az ORF intendánsa – nála a bécsi magyar nagykövet már Paul Lendvai Magyarországról szóló dokumentumfilmje miatt is tiltakozott, de Gelegset is háromszor jelentette fel „hazugságok terjesztése miatt” – megköszönte az információt, majd meghosszabbította a tudósító megbízását. (Lapunk úgy tudja, hogy Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi nagykövet nemsokára hazatér, és harcias bécsi kiállása jutalmául a Külügyminisztériumban magas beosztás várja.)

Budapesten ma már alig néhány állandó tudósító tart fenn irodát. A legtöbb lap vagy tévétársaság emberei Bécsből tudósítanak, csak időnként jönnek Magyarországra. Az ORF az egyetlen, amely még televízióstúdiót is működtet. A tudósítója azonban az utóbbi három évben gyakorlatilag persona non grata volt: nem hívták meg a sajtótájékoztatókra, nem kapott interjúkat, sőt, amikor nemrég a burgenlandi tartományi kormányfő népes delegációval Budapesten járt, még a Parlamentbe sem akarták beengedni, hogy vágóképeket (!) készíthessen. (Ezt végül a burgenlandi politikusnak kellett külön kérnie.)

Gelegs kérdésünkre hozzáteszi: nem volt sokkal jobb a helyzet a Gyurcsány-kabinet alatt sem. Akkor négy vagy öt interjúkérelmét utasította vissza a kormányfő. Ám ahogy ellenzékbe került, rögtön üzent, hogy szívesen nyilatkozna.

„A baloldali kormánynak túl jobboldali voltam, a jobboldalinak meg túl balos. Ez megerősít abban, hogy mégiscsak jól csinálom a munkámat ” – fogalmazott lapunknak a tudósító, aki nem érti, hogy a magyar politikusok miért nem képesek elviselni a kritikát. A nagy port kavart Lendvai-film (Nemzeti álmok, avagy búcsút mond-e Magyarország Európának?) után azonban változott a helyzet.

Kumin Ferenc, a kormány külföldi kommunikációért felelős államtitkára személyesen hívta be a Parlamentbe, és érdeklődött, hogy miként tehető jobbá az Osztrák Televízió és a magyar kormány kapcsolata. Gelegs csupán annyit kért, hogy ő is hozzájuthasson az információkhoz, hogy a kapcsolatokat helyezzék professzionális alapokra. A kormány időközben egy bécsi PR-ügynökséget is megbízott az ország imázsának javításával az osztrák lapokban – de a szakembereknek nincs könnyű dolguk.

A botrányokból úgy tűnik, hogy a kormány különösen a német nyelvű sajtóval áll háborúban. A bécsi nagykövet többször tiltakozott Gregor Mayer, a Der Standard tudósítójának cikkei miatt is. Bernhard Odehnal, aki Bécsből több svájci lapot is tudósít Magyarországról, hasonló tapasztalatokról számolt be: rá a változatosság kedvéért a berni követ tett panaszt. Mióta a bécsi magyar nagykövettől Bayer Zsolt hírhedt kijelentéseiről érdeklődött, feketelistára került. Levették a vendéglistáról, nem kap meghívót a rendezvényekre. Ezekre mostanság inkább az osztrák kormány képviselőit hívják meg. Mayer egyébként úgy látja, hogy az angolszász sajtó tudósítóival némiképp barátságosabban bánnak Orbán irodájában, talán mert azokkal könnyebben szót értenek.

Ezt támaszthatja alá Adam LeBor, a The Economist és a The Times budapesti tudósítója. Tapasztalata szerint ugyanis a jelenlegi kormány, és Kovács Zoltán és Kumin Ferenc stábja jóval készségesebb és hatékonyabb a külföldi kommunikáció terén, mint a szocialista elődje volt. Visszahívják az újságírókat és neki minden szükséges információt megadnak a cikkeihez. A kormánytisztviselők és a miniszterek közül többen is részt vettek már a Magyarországi Külföldi Tudósítók Szervezete (HIPA) rendezvényein, bár Orbán Viktor kormányfő még nem volt a vendégük. LeBor hangsúlyozta: mindenkép segítené a kormány céljainak megértését, ha egyszer ő is leülne velük beszélni.

Mikrofon árnyéka a Fidesz sajtótájékoztatókra használt paravánján a Képviselői Irodaházban
2011. január 25. Képviselői Irodaház. A médiatörvényről tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos a Fidesz alelnöke. Mikrofonok, média, sajtó. Fotó: Kocsis Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.