Darázsfészekbe nyúl az elnök

Megválasztása előtt fogadkozott, hogy pártok felett álló államfő lesz, semmiképpen sem avatkozik be a politikai tömörülések belügyeibe. Ám Milos Zeman még be sem költözött a Hradzsinba, a jelek szerint máris megfeledkezett az ígéretéről. Politikai konzultációit e hét elején azzal kezdte ugyanis a januári elnökválasztás győztese, hogy hosszasan tárgyalt a cseh szocdemek (CSSD) egyik alelnökével.

Bohuslav Sobotka pártelnökre viszont csak két nappal később kerített időt.

Jelzésértéke van a sorrendnek: Zdenek Skromach évtizedek óta a leendő elnök feltétlen híve és szócsöve. Távozásakor kikürtölte vendéglátójának újra felmelegített tervét –mielőbb egyesíteni kellene az önmagukat egyaránt szocdemnek meghatározó három cseh pártot. Két érvvel is szolgált: a CSSD toronymagasan vezeti ugyan a pártok népszerűségi listáját, de a Zeman által alapított Polgárjogi Párt (SPOZ) támogatottsága öt százalék körül ingadozik, a Jirí Paroubek vezette LEV 21-re ennél is kevesebben voksolnának. Ezért a legközelebbi képviselőházi választásokon megismétlődhet a két és fél évvel ezelőtti történet, amikor a CSSD ugyan nyert, de megfelelő koalíciós partner híján mégis a jobboldali pártok alakíthattak kormányt. (A harmadik helyezést elért kommunistákkal nem szövetkeztek, több százezer baloldali voks pedig elveszett.) Skromach hozzátette: vigyázó szemüket Pozsonyra vethetnék, ahol Robert Fico évekkel ezelőtt bekebelezte a baloldali törpepártokat, s ezen a térfélen egyeduralkodóvá vált Smer-SD fölényesen nyerte meg a tavalyi, szlovákiai előre hozott választásokat.

Csakhogy Szlovákiában a jelenlegi kormányfő-pártelnök néhány véleményformáló vetélytársának jól fizetett tisztséget és támogatást ígért, akik ezután önként és dalolva hajtottak fejet Ficóék előtt. A CSSD táborában viszont éppen Sobotka képviseli markánsan a Zeman baloldaliságát kétségbe vonó csoportot, amely szerint a leendő államfő elsősorban különböző „keresztapák” és a provinciális nacionalizmus képviselője, az SPOZ pedig szerintük a letűnt rezsimből visszamaradt káderek és kétes hírű vállalkozók gyűjtőhelye. Paroubekkel – aki Zemanhoz hasonlóan kormányfő és a CSSD elnöke is volt –pedig főleg Zeman és Svoboda ádáz ellenfelei tartottak a LEV 21-be.

A legtöbb politikai elemző szerint a március 8-án hivatalba lépő államfő darázsfészekbe nyúl egyesítő „rögeszméjével”. Bizalmasai viszont úgy tartják: öt esztendeje lesz arra, hogy a rá jellemző ravasz taktikával a CSSD és a LEV 21 tisztújító kongresszusai előtt a két pártban tüsténkedő bizalmasait hozza helyzetbe. Akár azzal is, hogy mikor, kit fogad az elnöki hivatalban.

Zeman januárban szavazás előtt. Fogadkozott, felejtett
Czech presidential candidate Milos Zeman arrives at the polling station during the country's first ever direct presidential election to replace outgoing president Vaclav Klaus, in Prague January 11, 2013. REUTERS/David W Cerny (CZECH REPUBLIC - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.