Egy medencében szórakoztak Madonnával

Ezentúl mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a román parlamenti képviselőknek, vagy el kell hagyniuk a luxusszállodákat, ahol eddig közpénzen laktak. A kétházas bukaresti parlament tagjainak elszállásolására fordított keret ugyanis csaknem a felére csökken.

Tegnap hagyta jóvá a bukaresti törvényhozás vezetősége a parlament 2013-as költségvetését. A keret megegyezik a tavalyival, miközben a képviselők és a szenátorok száma negyedével nőtt a decemberi választások nyomán, 471 főről 588-ra. Több nem pénzbeli juttatás is csökken, de a képviselőket a szállodákból való „kiűzetés” érinti a legérzékenyebben. – Természetesen maradhatnak, ha fedezni tudják a költségeiket a csökkenő keretből –magyarázta a Népszabadságnak Máté András Levente. Az RMDSZ képviselőházi csoportjának az elnöke hozzátette: ő maga nyolc éve bérelt lakásban él, eddig sem tartott igényt szállodára, és ezután is bőven kijön az előirányzott havi 4000 lejből (250 ezer forint).

Valeriu Zgonea képviselőházi elnök szerint eddig egyetlen törvényhozó elszállásolása havi 7500 lejbe (közel félmillió forintba) került, miközben Bukarestben már 2000 lejért is bérelhető két- vagy háromszobás, központi fekvésű lakás. Igaz, ez esetben a képviselőknek nélkülözniük kell a szállodai szolgáltatásokat, és nem úszkálhatnak például egy medencében Madonnával a Radisson Blu Hotelben, ahol a legtöbb Bukarestbe érkező híresség megszáll. Csak ebbe a szállodába 60 szenátor kvártélyozta be magát. Amúgy egy szoba ára 500 lej/éjszaka (32 ezer forint), ám a törvényhozóknak 50 százalékot is meghaladó kedvezményt biztosítottak. Okkal, ugyanis nem gyakori az olyan ügyfél, aki négy évre előre foglal szobát, az esztendő 365 napjára.

A románnal ellentétben az Európai Parlament csak az ülésnapokra biztosít napidíjat, és csak akkor, ha a képviselő részt vesz a munkában. Aki nincs jelen a plenáris üléseken, vagy nem szavaz, annak ugrik a 298 eurós napidíja.

– A szállodában maradok akkor is, ha saját zsebből kell kipótolnom a kapott keretet. A román állam tisztségviselői vagyunk, nem bújhatunk elő egy-egy garzonlakásból a főváros egyik vagy másik kerületéből – elégedetlenkedett az ellenzéki demokrata-liberális Ioan Balan. Több kollégája egyszerű populizmusnak nevezte a szociáldemokrata alsóházi elnök által levezényelt jogállás-módosítást.

Ugyancsak a közvélemény nyomására statútumba bekerült az a kitétel is, amely megtiltja a törvényhozóknak, hogy rokonaikat alkalmazzák a képviselői irodájukban. A román Közpolitikai Intézet (IPP) szerint a tavaly decemberben véget ért parlamenti ciklusban több mint 30 képviselő és szenátor foglalkoztatta így valamely családtagját.

Erősítették ugyanakkor a képviselők mentelmi jogát. A törvényhozókat csak akkor lehet őrizetbe venni, letartóztatni, illetve házkutatási parancsot végrehajtani ellenük, ha azt a parlament jóváhagyja. Ilyen előírás eddig is volt, de most kiegészült azzal, hogy a parlamenthez forduló ügyészségnek bizonyítékokat is mellékelnie kell az őrizetbe vételi vagy házkutatási kéréshez. A jogszabály azt is előírja, hogy a képviselők és a szenátorok csak akkor veszíthetik el mandátumukat tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség miatt, ha az ennek megállapítására hivatott szerv, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) mellett bíróság is megerősíti azt jogerős ítéletben. A kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) javaslatát 309 képviselő támogatta 56 ellenében, az ellenzéki Demokrata-liberális Párt (PDL) a jogszabály ellen voksolt.

Bukaresti szálloda. Nem ússzák meg közpénzből
Bukaresti szálloda. Nem ússzák meg közpénzből
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.