Gondok vannak a jogainkkal

Megőrizte Magyarország a „szabad” besorolását, és választási demokráciának minősül, ugyanakkor a szabadságjogok tekintetében nincs a legjobbak kategóriájában: a visegrádi országok között sereghajtó – derül ki a Freedom House, New York-i székhelyű jogvédő szervezet szerdán nyilvánosságra hozott demokráciajelentéséből. Ez a 2012-es év fejleményeit értékeli.

A 38 oldalas jelentés a részletes, szövegszerű indoklásban egyáltalán nem foglalkozik hazánkkal. Magyarország a politikai jogokra vonatkozóan a legjobb, 1-es osztályzatot kapta, míg a polgári szabadságjogokat illetően a második legjobbat, a 2-est. Ez az Európai Unión belül alsóháznak számít, a jobbak mind az egyes kategóriában vannak, így a többi visegrádi ország is. Kettest érdemelt az uniós tagok közül még Görögország, Románia és Lettország is. Sőt a görögök vagy a lettek politikai jogaikban elmaradnak a magyarok mögött, ahogy egyébként a meglepetésre leminősített olaszok is.

– A közép-európai országok a posztkommunista államok sztárjai voltak az elmúlt időszakban. Ám az elmúlt két évben olyan változások mentek végbe Magyarországon, amelyek lehetőséget adtak a demokratikus intézményi háttér erodálódására – nyilatkozta lapunknak Sylvana Kolaczkowska, a Freedom House Magyarország-elemzője. Hozzátette ugyanakkor, már korábban is felfi gyeltek a magyarországi korrupció helyzetére vagy az igazságszolgáltatással kapcsolatos problémákra, ezek tehát nem új jelenségek. Viszont a helyzet romlott – szögezte le a szakértő. Mivel a változások alapvetően a 2011-es évre estek, ezért a tavalyi jelentésben tükröződnek, a mostani csak megerősíti a helyzetet.

– Mi inkább csak nyomásra született kisebb engedményeket látunk azóta, például a médiatörvény ügyében, semmint az őszinte készséget a párbeszédre a magyar kormány részéről. Vagy akár annak az elismerését, hogy a változások bizony negatívak voltak. Nagyon keveset tettek – mondta Kolaczkowska, magától említve például a Klubrádió ügyét. Továbbra is figyelik New Yorkban a médiatörvény végrehajtását, ahogyan az igazságszolgáltatás helyzetét, a választási törvény vagy a szintén vitatott egyházi törvény gyakorlatba ültetését is.

Nem kerülik el a figyelmet a hajléktalanokra vonatkozó szabályozások, az élettársi kapcsolatok hogyan továbbja, valamint a romaellenességhez, az antiszemitizmushoz való hozzáállás és a művészek elégedetlensége sem. „Azt látjuk, hogy az antiszemitizmus kérdésében a Fidesz-kormány jobban siet a Jobbiktól való elhatárolódásban, mint a romaellenességre vonatkozóan”.

– Minden demokráciának megvannak a maga problémái. De látni kell, hogy mi csak három (szabad, részben szabad, nem szabad) kategóriával dolgozunk, és gyökeres változás kell az átminősítéshez. A szabad kategóriában olyan eminensek is vannak, mint mondjuk Svédország – magyarázta a Freedom House metodológiáját Sylvana Kolaczkowska, aki elmondta: hazánkra vonatkozóan egy fő állította össze a jelentést, de konzulensek egész sorával dolgoznak együtt. – Ilyen polarizált ország esetében, mint Magyarország, különösen szükség van a tények alapos ellenőrzésére és kiegyensúlyozottságra – mondta az elemző.

A Kelet-Közép-Európa/Eurázsia összevont térség 45 százaléka számít szabadnak. Ebben a régióban a jelentés részletesen foglalkozik az oroszországi helyzet romlásával; „Vlagyimir Putyin visszatérése orosz elnökként a felgyorsított elnyomás új korszakát indította be”. A Freedom House bírálja a nyilvános tüntetések, a civil szervezetek, valamint az internetes szólásszabadság oroszországi korlátozását, valamint említést tesz róla, hogy megnehezítik az orosz lakosság hozzáférését a külföldi elektronikus médiához. Ukrajnát az egymást követő második évben minősítették le; a többi közt az ellenzéki vezetők politikailag motivált bebörtönzése miatt.

Az elmúlt négy évet illetően Mali és Madagaszkár lépett a legnagyobbat hátra, míg az „arab tavasz” eredményeként Líbia és Tunézia a legnagyobbat előre. A világ 90 országa, azaz 46 százalék minősült szabadnak 2012-ben a Freedom House szerint. A legrosszabb eseteknek Észak-Koreát, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Szudánt, Egyenlítői-Guineát, Eritreát, Szíriát, Szaúd-Arábiát és Szomáliát találták a jogok szempontjából, a vitatott területek közül pedig Tibetet és Nyugat-Szaharát.

Bajnai: EU-ellenes a kormány

Az Orbán-kormány szerinte szélsőséges és az európai demokráciával ellentétes politikájáról nyilatkozott Bajnai Gordon aLa Repubblicaolasz napilap szerdai számában. „Ma a budapesti kormány politikája EU-ellenes: ez veszélyes jelenség. (...) A mi demokráciánk még törékeny. A radikálisok és a rasszisták veszélyt jelentenek” – idézte az újság Bajnai szavait. A volt kormányfő szerint „Magyarországon még demokrácia van, de számos döntés sebet ejtett a demokrácia nyugati értelemben vett stílusán, amelynek alapja az ellenőrzés és egyensúly és a törvény szerinti kormányzás. Az intézmények és a demokratikus elvek sokat sérültek az utóbbi két évben hozott számos új törvénnyel”.

Arra a kérdésre, hogy Orbán az Európai Néppárt (PPE) vezetőinek decemberi, brüsszeli tanácskozásán „egyedüliként dicsérte” Silvio Berlusconit, Bajnai azt hangoztatta, hogy „Berlusconihoz képest az a különbség nálunk és általában Kelet-Közép-Európában, hogy a demokrácia gyökerei kevésbé mélyek, tehát Orbán próbálkozásai ezért veszélyesebbek”. Bajnai szerint a PPE-nek távolságot kellene tartania, és „megérteni, hogy a jelenlegi Fidesz-vezetés nem kereszténydemokrata, hanem radikális jobboldali...” Bajnai hozzátette: „a rasszizmus nem Orbánnal kezdődött. Az utóbbi években erősödött meg és a gazdasági válság táplálja, (...) és a gazdasági és társadalmi téren is pusztító rossz kormányzás a szélsőjobbot erősíti”. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.