Vasárnap azt nyilatkozta: a lehető legrövidebb időre vett ki szabadságot. A vádemelés ellenére továbbra is második helyen áll a jobboldal Netanjahu vezette listáján, s bizonyosan bekerül a törvényhozásba a január 22-i választáson. A Lieberman elleni vád szerint a külügyminiszter elősegítette országa korábbi minszki nagykövetének hivatali karrierjét, így hálálva meg, hogy a diplomata olyan dokumentumokat adott át neki, amelyek az ellene (Lieberman ellen) folyó nyomozással voltak kapcsolatosak.

Kemény korrupciós ügyben nyomoztak ellene. Azt gyanították, hogy a politikus sékelmilliókat kapott Michael Chernoy orosz-amerikai-izraeli milliárdostól. A kalandos sorsú és botrányos ügyeiről is elhíresült vállalkozó pályázott az izraeli állami Bezeq telefontársaságra is. A minszki nagykövet és Chernoy is Liebermannal azonos körből származik: a volt Szovjetunióban születtek, nevelkedtek,majd Izraelbe kivándorolva értek el karriert.

Az eddigi külügyminiszter 1978-ban, húszévesen érkezett Kisinyovból (ma Chisinau, Moldova) Izraelbe. Tanulmányai idején a Likud diáktagozatában ténykedett. Netanjahu első kormányában a miniszterelnöki hivatalt vezette. Majd kilépett a Likudból, és megalapította pártját, amely az orosz ajkú bevándorlók képviseletét tűzte ki céljául. Nem ez volt az első ilyen párt, de Lieberman határozott vezetői stílusával, diktatrikus módszereivel erős politikai centrumot teremtett a volt Szovjetunióból érkezett egymillió izraeli polgár közegében.

A kilencvenes évek óta az izraeli politikában a bal–jobb választóvonalat a palesztinkérdéshez való viszony dönti el. A másik határ az állam vallásos vagy világi jellegét szorgalmazó rétegek között húzódik. Az „oroszok” erősen arabellenesek és jobboldaliak, ugyanakkor többségük szekuláris, sokan vegyes házasságban élnek, vagy egyszerűen vallástalanok, nem akarnak alkalmazkodni a rabbinátus előírásaihoz. Amikor Liebermant szélsőjobboldalinak nevezik, az csak politikai állásfoglalásainak egy részét érinti.

Az eddigi külügyminiszter harminc éve él a ’67-es háborúban elfoglalt területen épült településen. Ugyanakkor sokszor idézik kijelentését, hogy tudomásul venné, ha a palesztin állam megalakulása miatt fel kellene adni lakóhelyét. Pártja a kétállamos megoldást támogatja. Ám Lieberman azzal kevert botrányt, hogy olyan területcserét javasolt, amelyben a ’67-es határokon belüli arabok által lakott körzeteket adtak volna át az új arab államnak – cserébe a megszállt területen épült településekért.

Ha nem így lenne, akkor szerinte az araboknak másfél, a zsidóknak fél államuk lenne a rendezés után. Izraelnek egymillió arab polgára van. Gyakran támadta brutálisan a Palesztin Nemzeti Hatóságot és elnökét, mondván, tárgyalási szándékuk nem őszinte, voltaképpen Izrael megsemmisítésére törekednek. Avigdor Lieberman enyhe ítéletre számít, hogy utána ismét bevetheti magát a politikába.