„Elviselni lehet, megszokni nem”

Tizenöt másodperc: ennyi egy Hamász-rakéta becsapódási ideje Szaad kibucban, a Gázai övezettől mindössze öt kilométernyire. Ha megszólal a riasztás, Róna Aser, aki villanyszerelő karbantartóként dolgozik, egyszerűen átmegy az épület védett, műszakilag megerősített szobájába, majd elszámol húszig-huszonötig, és megy tovább a dolgára.

– Olyan közel vagyunk Gázához, hogy innen a dombról rálátok az ottani házakra. Most elsősorban tőlünk északra fekvő célpontokat támadnak a palesztinok. Ami mifelénk igazán nagy robajjal jár, akkorával, hogy belerezdül az ablak, az a mieink, Izrael tűzereje Gázára. De attól pedig biztonságban vagyunk – mondja telefonon a Budapestről tizenegy éve kivándorolt, 38 éves családapa. Az épületek megerősített szobáit a négy évvel ezelőtti Öntött ólom hadművelet után alakította ki Izrael. A lakóházban ebben is alszanak. A főbb épületek elé betonfalakat emeltek, hogy védjék az ablakokat.

Miután az iskolák, óvodák zárva tartanak Dél-Izraelben, és sok munkahely is lehúzta a rolót, számos család, a lakosság mintegy egyharmada északra utazott. Az itt maradtak gyerekeit foglalkozásokon kötik le, napközi-kirándulásra viszik őket az északabbra fekvő országrészekbe: élményparkba, állatkertbe, moziba. A zárva maradt iskolákban eközben katonákat szállásoltak el. – Szombatra mi is elutazunk majd. Ilyenkor elég csak annyit mondani másutt, hogy délről jöttünk, és mindenki nagyon kedves, segítőkész, pénzt sem fogadnak el a vendéglátásért – mondja Róna Aser.

Dr. Paszternák András másfél éve él Izraelben, s nap mint nap annak a busztársaságnak a járataival utazik, amelynek járművét szerdán felrobbantották terroristák Tel-Avivban. Ezért a nagyváros melletti Ramat Ganban található Bar-Ilan Egyetem vegyész kutatója, mint mondja, „valamiért úgy döntött”, haza már gyalog megy. – El lehet ezt viselni, de nem lehet megszokni – mondja telefonon a 31 éves, dunaszerdahelyi születésű fiatalember arról, milyen a terror árnyékában élni. „Ami szerintem itt egyedülálló: amint megjött a hír a buszrobbantásról, mindenki lázasan telefonálni kezdett, jól vannak-e rokonai, barátai. Majd figyeltük az internetes híreket. De fél óra elteltével már ugyanúgy folytatódott az élet, mint korábban. A kutatók is visszatértek a laboratóriumokba.”

Tel-Avivot szombat óta védi a rakétaelhárító Vaskupola üteg. – Az kellemetlen, ha nincs közelben éppen óvóhely, amikor megszólal a sziréna. Ilyenkor az ember egyszerűen gyorsan hasra vágja magát – mondja Paszternák, aki korábban, délebbre, Askelonba utazva, rokonok és barátok meglátogatásakor tapasztalta először, milyenek a mindennapok a Hamász-rakéták árnyékában.

Beersevában, a Negev-sivatag nagyobb, mintegy kétszázezres városában egy perc is eltelik a riasztás és a becsapódás között, Tel-Avivban pedig tíz. Bár a Hamász rakétatámadásai a múlt héten kerültek csak vissza a nemzetközi sajtó és a világpolitika fókuszába, mióta százával hullanak a rakéták Izraelre, idén már a konfliktus mostani kiújulásáig is mintegy 900 rakétát indítottak Gázából a zsidó államra, az elmúlt tizenkét évben pedig 12 ezret.

 

Izraeli katona távcsővel, az elhunyt palesztin vezető, Arafat képe előtt
Izraeli katona távcsővel, az elhunyt palesztin vezető, Arafat képe előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.