Lezárta-e a Külügyminisztérium az azeri–örmény–magyar ügyet, levontak-e belőle bármilyen következtetést?

A Külügyminisztérium a döntéshozatal előkészítése alatt folyamatosan ellátta a feladatát, így a miniszterelnök tisztában volt a külpolitikai következményekkel. Ami a lezárást illeti: egy ilyen ügyet nem lehet lezárni, mert a magyar kormány döntéséből nagyon sok következtetés és feladat adódik. Az egyik következmény a nagyon nehezen kezelhető örmény viszony, ami egy ideig velünk fog maradni. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatokat visszatereljük a korábbi mederbe.

Az azeri fél régóta lobbizott Safarov átadása érdekében. Miért pont most született meg a döntés, remélt-e a magyar kormány bármit cserébe?

Semmilyen közvetlen ellentételezése nem volt a döntésnek. Azerbajdzsán az utóbbi években fontos partnerévé vált nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is. Az ország megnövekedett jelentőségét nem lehet elvitatni. Nem pusztán az olaj- és gázlelőhelyekről van szó, ennél fontosabb, hogy Azerbajdzsánon keresztül biztosítható egy alternatív szállítási útvonal a Kaszpi-térség és Európa között.

Az érthető, hogy mindenki csökkenteni szeretné az Oroszországtól való energetikai függést, de a Safarov-botrány nem ébreszt kételyeket Azerbajdzsán megbízhatóságával kapcsolatban? Elvégre a magyar kormány a Safarov-ügyet azzal magyarázza, hogy Baku megszegte az ígéretét.

Mi a magunk részéről elítéltük az azeriek eljárását, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy egyedi helyzet. Ebből nem vonnék le negatív következtetéseket a gazdasági és energetikai együttműködésre.

Akkor gazdasági téren minden mehet tovább, Bakuval lezártuk az ügyet?

Az ügyet elkönyveltük, de az azeriek részéről olyan eljárásra került sor, amely tüskét hagyott a magyar kormányban. Remélem, hogy az elkövetkező időszakban az azeriek megtalálják a módját annak, hogy a kapcsolatokat mindkét fél megelégedésére tisztázni tudjuk.

Örményországnak tudunk-e további gesztusokat tenni?

Magyarország világossá tette, hogy mit gondol az örmény kapcsolatokról, egy külügyminiszteri levéllel gesztust is gyakoroltunk, és bízom benne, hogy az elkövetkező hónapokban vissza tudjuk állítani a felfüggesztett diplomáciai kapcsolatokat. Ezt reális célkitűzésnek tartom.

Ön a Fidesz régi atlantista vonalához tartozik. Tud-e még hatni a miniszterelnökre, és megértetni vele, hogy az amerikai és a nyugat-európai kapcsolatok legalább oly fontosak, mint az általa preferált keleti nyitás?

A Fidesz külpolitikájának egyik fontos sajátossága, hogy az elmúlt húsz évben egységes tudott maradni. Amennyiben vitás kérdések merültek fel, azokat a megfelelő szinteken megvitattuk. A külpolitikának tehát nem voltak különféle „szárnyai”, és a jövőben is erre törekszünk. Mi úgy látjuk, hogy a külpolitika feladata a magyar érdekérvényesítés nemzetközi feltételeit megteremteni. Most meglehetősen rögös úton haladunk, nagyobb az ellenszél, nagyobbak a kihívások, de előre megyünk. Nem hiszem, hogy a magyar külpolitika kevésbe lenne hatékony, mint korábban, de ennek fontos feltétele, hogy a belső egyeztetések továbbra is működjenek.

Ezt az ellenszelet nem éppen a kormány gerjesztette Európában szokatlan törvényhozási gyakorlatával?

A nemzeti érdekérvényesítés kormánya dönthetett volna úgy, hogy nem lépjük meg azokat a lépéseket, amelyekkel a választók megbíztak minket, és akkor nem okozunk annyi érdeksérelmet. Ugyanis ezeknek a vitáknak, kritikáknak a hátterében érdeksérelmek, érdekütközések vannak. Mi arra törekszünk, hogy legyenek világosak, jogszerűek és kiszámíthatók a célkitűzéseink. Az már más kérdés, hogy vannak, akiknek ez nem tetszik. Ha a nemzetközi jognak és normáknak megfelelően járunk el, akkor nem érheti szó a ház elejét, ha nem így járunk el, akkor viszont hibáztunk. Nyilvánvalóan hibákat is követtünk el. Visszatérve az amerikai kapcsolatrendszerre: számos előremutató kezdeményezés született, gondoljunk a tavaly nyári transzatlanti hétre, amelyen egy volt és egy aktív amerikai külügyminiszter is részt vett Budapesten, megnyitottuk a Lantos Intézetet, számos nívós konferenciát tartottunk. Idesorolnám a Wallenberg-év eseménysorozatát is. A kétoldalú kapcsolatok alapját képező biztonságpolitika terén egészen szoros az együttműködés, és emögött nemzeti konszenzus is áll. Ahol érzékelhető a kölcsönös bizalom csökkenése, az a diplomáciai kapcsolatok egy jól elhatárolható része. Ám a Safarov-ügy meghökkentően nagy hullámokat vetett az amerikai–magyar kapcsolatokban, és rávilágított arra, hogy itt sajnos komoly kétoldalú bizalomvesztés jelei mutatkoznak. Ezek szerintünk alapvető félreértésen alapulnak, erről árulkodik Phil Gordon nyilatkozata. (Az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára döbbenetről és csalódottságról beszélt a minap, és nem tartotta kielégítőnek a kormány magyarázatát – A szerk.)

Ha az ön szűkebb szakterületét, a szomszédságpolitikát nézzük, itt sem alakultak olyan fényesen a kapcsolatok az elmúlt két évben. Bár Martonyi János külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy a magyar–román kapcsolatok kiválóak, Bukarestben még soha ilyen gyakran nem kérettek be magyar nagykövetet a külügyminisztériumba, mint az elmúlt két évben. Mit gondol erről?

Magyarország és Románia az elmúlt két évben valóban történelmi „mézesheteket” élt. Ez idén májusig, a kormányváltásig tartott. Sajnos már az Ungureanu-kabinet megbuktatásának ürügye is egy magyar ügy volt: hadd emlékeztessek rá, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemről is szóló bizalmatlansági szavazáson vesztették el a többségüket.

A Nyirő-temetés még rontott a helyzeten.

A kormány igyekezett egyértelművé tenni, hogy ez kegyeleti ügy...

Magyar politikusok voltak jelen.

Továbbra is kegyeleti ügynek tekintjük. A kormány az ügyintézést az Országgyűlés hatáskörében levőnek tekintette, noha az előkészítésben a Külügyminisztérium is segített. Álláspontunk ebben változatlan. Ami az új román kormányt illeti, a marosvásárhelyi ügyet más, a magyarok számára hátrányos lépések is követték, mint a választójogi törvény módosítása vagy a Székely Mikó kollégium pere. Most már ott tartunk, hogy azt szeretnénk világosan látni: számíthatunk-e a román kormányra, készen áll-e az elmúlt években felépített kapcsolatrendszer fejlesztésére vagy sem? Illetve készen áll-e arra, hogy a térségbeli szolidaritás talaján megmaradjon? Amikor a magyar kormányt heves külföldi kritikák érték, akkor kaptunk támogatást a lengyelektől, a litvánoktól és a csehektől. Ehhez képest meglehetősen érzékenyen érintett minket, amikor Victor Ponta román miniszterelnök júniusban Brüsszelben fontosnak tartotta negatív bizonyítványt kiállítani Magyarországról, csak hogy saját tevékenységét „fényezze”. (Ponta brüsszeli látogatásán arról győzködte az uniós vezetőket, ne hasonlítsák Romániát Magyarországhoz, hiszen náluk jóval kevesebb probléma van. Felemlegette a magyar médiatörvényt és a jegybanktörvényt – A szerk.) Ez már a térségbeli építkezés gátja lehet. Erre a két kérdésre várjuk a választ a hétfői román külügyminiszteri látogatástól. De tegyük hozzá, hogy az elmúlt néhány hónap már a román választási kampány része volt, és ez decemberig így is marad. Örülnék, ha ennek a kampánynak nem lennének „áldozatai” a kétoldalú kapcsolatok, sem az erdélyi magyarok.

Önök látványosan kiállnak az Erdélyi Magyar Néppárt mellett, miközben az erdélyi magyarok elsöprő többsége az RMDSZ-re voksolt. Nem kellene átgondolni a stratégiát, amely a külhoni magyarok megosztására irányul?

A határon túli magyar közösségeknek az elmúlt húsz évben nem volt könnyű dolguk, különösen akkor nem, amikor Magyarországon baloldali kormányok voltak hatalmon. Egyszerűen nem nyújtottak elég segítséget ezeknek a közösségeknek. Ez nem jelenti azt, hogy amit a Fidesz vagy korábban az MDF tett, az megoldást jelentett volna. De legalább az elkötelezettség vitathatatlan. A határon túli magyarok megosztottsága minket nagyon nehéz helyzet elé állít...

De ezt önök idézték ezt elő, amikor odaálltak az EMNP mögé.

A megosztottság mindig jelen volt a romániai magyarok körében. Hogy csak egy példát mondjak, nem a magyar kormány fosztotta meg 2003-ban Tőkés Lászlót az RMDSZ tiszteletbeli elnöki pozíciójától. Látjuk, nyomon követjük, hogy milyen belső viták jellemzik az életüket. A magyar kormánynak szoros kapcsolata van a határon túli magyarok összes politikai erejével, az RMDSZ-szel is. Tavaly és az idén is többször találkozott az RMDSZ elnöke Orbán Viktorral.

Tusnádfürdőn mégsem volt ott, viszont az EMNP képviselői nagy fölényben voltak.

Éppen nászúton volt. Kelemen Hunor megválasztását követően egyébként megindult a párbeszéd a legfelső szinten is az RMDSZ és a Fidesz között. Tény, hogy a magyar kormánynak van elképzelése, víziója, és amikor egy közösségen belül viták vannak, akkor az egyik álláspont óhatatlanul is közelebb áll hozzánk. A kormánynak összességében az egységet, a különböző pártok, közösségek közti együttműködést kell szolgálnia. Higgye el, ez nem könnyű feladat, és nem is jó, ha a nyilvánosság előtt zajlik. Például kimondottan örvendetes, hogy a hét elején közös úgynevezett alapdokumentum született a szlovákiai MKP és a Híd-Most párt között.

Ennek tükrében különösen érdekes, hogy a magyar kormány meddig ignorálja még a Híd-Most pártot. A legutóbbi választáson legalább 140 ezer szlovákiai magyar szavazott rá, az önök partnerének kikiáltott MKP viszont kiesett a parlamentből.

A Híd teljesen újszerű jelenség. Önmeghatározása szerint ez egy vegyes párt, amely nagy hangsúlyt helyez a vegyes lakosságú területek képviseletére. A Kárpát-medencei magyar pártok általánosságban úgy ítélik meg, hogy nagyon káros, ha egy párt feladja a nemzeti alapon való szerveződést. Ezért a Magyar Állandó Értekezlet keretei közti együttműködésben nem tartják kívánatosnak a részvételüket, mivel ők maguk is tartanak attól, hogy velük szemben is megjelenhet egy ilyen vegyes párt, amely az önálló magyar intézményrendszer felépítése alól „húzná ki a szőnyeget”. Ez az aggodalom megalapozott, nekünk ezt figyelembe kell vennünk. A vegyes pártok megjelenése olyan elvi következményekkel járna, amelyeket nem kíván a magyar kormány és a magyar nemzetpolitika egyetlen szereplője sem. A szlovákiai magyarok legitim képviselőjének mi továbbra is az MKP-t tekintjük, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos, hogy a Most-Híd miképp tudja ellátni a magyarok képviseletét. Szakpolitikákban vele is ki kell alakítani az együttműködést. Tehát nem személyi kérdésről, hanem elvi dilemmáról van szó. Nem lehet autonómiáról, magyar oktatási rendszerről beszélni, ha az érdekképviselet nem nemzeti alapon szerveződik.

Nem anakronizmus pusztán nemzeti alapon álló pártokat támogatni az egyesült Európában?

Alapvető kérdés, hogy mit akarnak a határon túli magyarok: ezeket a pártokat ők hozzák létre, ők határozzák meg a saját stratégiájukat, a magyar kormány feladata ennek tiszteletben tartása és támogatása. Ahol Nyugat-Európában megmaradtak nemzeti kisebbségek, ott nemzeti alapon álló pártok is vannak.

Van esély az autonómiára?

Ez minden határon túli magyar közösség célkitűzése. Paradox módon a legjobb eredményeket Szerbiában érték el, a Vajdaságban jött létre először a kulturális autonómia. A Magyar Nemzeti Tanács iskolákat, kulturális intézményeket, újságot tart fenn. Ez példaként szolgál a többi közösségnek. Romániában ezt a kulturális autonómiát fogalmazta meg célként az RMDSZ, és ezt akarják bizonyos politikai körök kiiktatni a román kisebbségi törvénytervezetből...

Azért az sem segített, amikor néhány hónapja képviselőtársa, Kőszegi Zoltán már a trianoni revíziót emlegette.

Ebben a kérdésben a Fidesz-frakció gyorsan világossá tette, hogy ez a vélemény ellentétben áll a nemzetpolitikai és a külpolitikai célokkal. Nemcsak a Fidesz, hanem még a jobbikos Balczó Zoltán parlamenti alelnök is elítélte a felvetést. Az autonómiára visszatérve, a szlovákiai alapdokumentum szintén ezt a kulturális autonómiát tűzi ki célul. Más kérdés a területi autonómia. Abban az esetben, ha ezt a határon túli magyarok kitűzik célként, akkor megfelelő támogatást kapnak az anyaország részéről. Ehhez viszont szükséges egy általános decentralizáció is a szomszédos országokban.

Nem érzi úgy, hogy Magyarország ma meglehetősen elszigetelt Európában?

Nem. Inkább azt mondanám: Magyarországnak az Európai Unióban ma több kritikusa van. De talán több barátja is.

Névjegy

NÉMETH ZSOLT 1963-ban született Budapesten. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen közgazdász szociológus oklevelet szerzett. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1998 és 2002 között a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként dolgozott. A 2002–2006-os kormányciklusban az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a 2006–2010-es kormányciklusban a külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke volt. A Fidesz alapító tagja, 2002-től a párt külügyi kabinetjének vezetője.

„Az etnikai alapú pártokat kell támogatni”