Csak másodhegedűsök az iszlamisták
Erre lehet következtetni a múlt szombaton rendezett nemzetgyűlési választások eddigi részeredményeiből. A „lassúság” nem meglepő, hiszen a hatalmas, 1,75 millió négyzetkilométernyi területű észak-afrikai országnak nincs gyakorlata a választások lebonyolításában: Moammer Kadhafi 42 évig tartó rezsimje nem kérte ki a lakosság véleményét.
Líbia történetének első szabad választásán a 2,8 millió szavazásra jogosult 62 százaléka vett részt. A voksok mintegy 70 százalékának összesítése alapján – mint a Reuters írta – a Mahmud Dzsibril, a tavalyi polgárháborús időszak Átmeneti Nemzeti Tanácsának (NTC) volt miniszterelnöke vezette széles pártkoalíció, a mintegy hatvan formációt felölelő Nemzeti Erők Szövetsége (ANF) magabiztosan vezet az iszlamista Igazság és Építés Pártja (JCP) előtt. Az előny mégsem garantálja, hogy a 2013-ban tervezett újabb parlamenti választásokig az ideiglenes kormányt és miniszterelnököt kijelölő nemzetgyűlésben a liberális és mérsékelt ANF lesz többségben. A nemzetgyűlés kétszáz tagjából csak nyolcvan kerül be a pártlisták alapján, a többi százhúsz egyéni jelöltként. Mohamed Szaván, a JCP vezetője szerdán úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy végül mégiscsak ők lesznek többségben. Az egyéni jelöltek körzetekből kerülnek ki, inkább csak a helybéliek által ismertek, akiknek jó része esetleg az elkövetkező napokban dönti csak el, hogy melyik oldalhoz csatlakozzék.
A választási földrajz is bonyolító tényező, amennyiben a kétszáz honatyából százat a nyugati régió Tripoli központtal, hatvanat a fegyveres felkelésben úttörő szerepet játszó keleti országrész Bengázi központtal ad, míg a további negyven a déli sivatagos körzetből kerül ki. Ahogy az Átmeneti Nemzeti Tanácsban, úgy a most alakuló nemzetgyűlésben is felszínre törhetnek a törzsi, területi ellentétek. Ezek állítólag közrejátszottak abban, hogy Dzsibril októberben – Kadhafi halálát követően – távozott az ideiglenes miniszterelnöki székből.
A pártlistás voksoláson az ANF szinte valamennyi nagyvárosban győzött, még olyan keleti településen is, mint Derna, amely hagyományosan az iszlamisták fellegvárának számított. Az eddigi részeredmények szerint 5:1 az arány az ANF javára. Elsősorban Dzsibrilnek köszönhetően, aki a szó szoros értelmében arcát adta a liberális, mérsékelt koalíció kampányához. A hatvanéves ügyvéd, aki az Egyesült Államokban, Pittsburghben stratégiai tervezést is tanult, méltán népszerű a Nyugattal folytatott eredményes tárgyalások miatt. Pedig korábban a Kadhafi-rendszerben is vállalt funkciót. Köztudott róla, hogy a Bani Walid központú, befolyásos varfalla törzshöz tartozik. A választási kampányban az ő plakátjaival voltak tele az utcák, fáradhatatlanul járta az országot, szerepelt a televízióban. A szavazók nagy része benne látja a garanciát, hogy Líbia megtartja a nyugati államokkal szövetséges irányultságot. Dzsibril a választásokat követő első nyilatkozatában igyekezett kivédeni, hogy „liberális” vagy „szekuláris” címkét ragasszanak rá. Nyomatékosította, hívő muzulmánként szükségesnek tartja, hogy a leendő új alkotmányba a saria, az iszlám törvénykezés elemei is bekerüljenek. Líbia alapvetően muzulmán ország, tehát a sariával nem sértenének egy kisebbséget, ahogy Egyiptomban a kopt keresztényeket. Dzsibril ugyanakkor taktikusan azonnal nemzeti egységkormány alakítására szólított fel.
Bár a jelek szerint Mahmud Dzsibril tűnik a befutónak, megfigyelők nem zárják ki, hogy mégsem áll a nemzetgyűlés által megválasztandó átmeneti kormány élére. Esetleg egy későbbi időpontban, az új alkotmánnyal létesítendő államfői poszt az igazi célja. Bárki lesz is az új miniszterelnök, arra számos nehéz feladat vár. Elsőként a Kadhafi -rendszer elleni felkelésben alakult fegyveres osztagokat kell visszaszorítania. A magukat a hadsereggel és a rendőrséggel párhuzamos biztonsági erőknek tekintő csoportok nem hajlandók fegyvereiket leadni, vagy a hivatalos rendfenntartók soraiba tagozódni. Létszámukat 50–100 ezer közöttire teszik. Le kell csendesíteni a Bengázi központú keleti olajgazdag körzet „föderalistáit” is, akik sérelmezik Tripoli túlsúlyát, miként azt is, hogy a mostani választásokon jóval kevesebb mandátumhoz juthattak, mint a nyugati rész. Nagy kihívás a gazdaság, így az olajtermelés és -export felpörgetése. A sok ezer fegyveres többsége pillanatnyilag nem is igen tudna hova visszatérni dolgozni, munkahelyből szűkös a kínálat.
