A Portugáliában példa nélküli petíciónak ugyan nem lesz gyakorlati következménye (a törvényhozás nem mozdíthatja el a posztjáról a közvetlenül megválasztott köztársasági elnököt), jelzi az utóbbi személyével szembeni elégedetlenséget.

A második mandátumát töltő államfő népszerűsége akkor zuhant nagyot, amikor saját nyugdíjáról szólva kijelentette, hogy „1350 euró nem fedezi a kiadásokat”. Bár Cavaco lemondott 7 ezer eurós elnöki fizetéséről, miután a törvények nem teszik lehetővé a nyugdíj és más jövedelem együttes folyósítását, elfelejtette megemlíteni: nemcsak mint tanár, hanem a Portugál Nemzeti Bank egykori magas rangú vezetőjeként is kap nyugdíjat. Összesen közel 10 ezer eurót, sőt pénzügyi befektetésekből származó jövedelme is van. Államfőként pedig havi 2900 euró költségtámogatás is megilleti. (Silva és neje 2010-ben összesen közel egymillió eurós jövedelmet vallottak be.)

A politikai és szociális érzéketlenségről tanúskodó kijelentést óriási felzúdulás követte. Portugáliában ma sokan két-háromszáz eurós nyugdíjból vagy 500 euró alatti minimálbérből kénytelenek megélni. Hiába magyarázkodott az elnök, mondván, saját példájával csak a portugálok tömegeit érintő megélhetési nehézségeket igyekezett illusztrálni, népszerűsége mélypontra került. Az elnöki palota előtt tüntetés résztvevői aprópénzt, valamint élelmiszert gyűjtöttek, hogy felajánlják a „nélkülöző” államfőnek.

Belerúgott a döglött oroszlánba

A nyugdíjügyet még ki sem heverte, amikor újabb hibát vétett. Lemondott egy művészeti középiskolába tervezett látogatást, miután kiderült, pár tucat diák tüntetett volna a vizit idején. Sokan ezt a problémáktól való elmenekülésként értékelték, pedig tavalyi beiktatási beszédében, amelyben a jobboldali kabinet élén tíz éven át kormányfői szerepet is betöltött elnök lesújtó képet rajzolt az akkor még szocialista kabinet által irányított ország helyzetéről, épp ő biztatta a fiatalokat, hogy adjanak hangot elégedetlenségüknek. A sajtóban és az internetes fórumokon olyan bírálatözön zúdult az elnökre, hogy a népszerű televíziós kommentátor, Marcelo Rebelo de Sousa (aki csakúgy, mint Cavaco, régebben a jobboldali szociáldemokrata párt, PSD elnöke volt), már egy új sportágról, „az államfő elleni céllövészetről” beszélt.

Mire lecsendesedett volna az államfő körüli vihar, Cavacónak sikerült újabb hullámokat vernie: a 2011-es államfői beszédgyűjteményhez írt előszóban – a portugál demokrácia legsúlyosabb epizódjának minősítve – az „intézményi lojalitás hiányát” vetette José Sócrates szemére, amiért a volt szocialista kormányfő tavaly nem tájékoztatta őt előzetesen az újabb megszorítócsomagról. Sokan emlékeztettek arra, nem elegáns dolog egy bukott politikusba utólag belerúgni. Ugyanis éppen – a parlament által elvetett – megszorító csomag vezetett a szocialista kormány bukásához, így Sócrates, aki az ezt követő választásokat elvesztette, már megkapta politikai büntetését.

Hogy lehet az, hogy a több évtizedes politikai tapasztalattal rendelkező Cavaco Silva képes volt így elherdálni a Portugáliában e tisztségnek hagyományosan kijáró magas népszerűségét? Az elemzők nem találnak jobb magyarázatot, mint hogy Cavaco második mandátumában saját személyes érdekeit, hiúságát helyezi előtérbe. – Ma is, mint évtizedekkel ezelőtt, semmi más nem aggasztja jobban Cavaco Silvát, mint saját politikai karrierje és az ország történelmében elfoglalt helye – írta az Expresso hetilap. A Público felteszi a kérdést: vajon képes-e még Cavaco Silva arra, hogy teljesítse legfőbb feladatát, a konszenzusteremtést, az ország egységben tartását? „Mert egyre inkább csak a saját magányának labirintusában elveszett elnököt látjuk.”