Fogadd be a gyerekemet!

– Sokkolja a görög társadalmat, hogy már a gyerekeket is sújtja a gazdasági válság. Olyan történetekkel szembesülünk, amelyeket akár Charles Dickens is írhatott volna – mondja lapunknak Jorgosz Protopapasz, az SOS Gyermekfalu Görögország igazgatója.

A szervezet eddig szülők nélkül maradt gyerekeket támogatott, de most az egyre drámaibb szegénységtől is meg kell mentenie a kiskorúakat. Mint az igazgató mondja, jelenleg ötszáz családnak segítenek gazdasági okokból: például élelmiszerekkel és gyógyszerekkel látják el őket. Sőt pszichológiai támogatást is nyújtanak azoknak a gyermekeknek, akik állandó stresszhelyzetben élnek, és emiatt az iskolai teljesítményük is romlik.

– Egyedülálló szülőktől nyolc esetben át is kellett vennünk a gyermekeket, mert nem tudtak tovább gondoskodni róluk. Ha a válság folytatódik, ezt egyre gyakrabban kell majd megtennünk – jósolja Protopapasz. Egy négyéves kislányt is befogadott az SOS Gyermekfalu Görögország: őt az anyja hagyta magára, utána nyomtalanul eltűnt. Az anya később visszatért, most állást keresni segítenek neki.

Kórházak kapujában hagyott újszülöttekről és jótékonysági szervezetek otthonaiban nevelkedő kisgyerekekről ír a görög sajtó. A tízgyermekes Dimitrisz Gaszparinatosz történetéről a The Guardian brit napilap számolt be. A Patrasz városában élő családot betemették az adóssághegyek, lakbért hónapok óta nem fizettek, a szülők és hat fiuk, illetve négy lányuk matracokon aludtak. Karácsony előtt a 42 éves férfi hivatalos kérelmet nyújtott be a helyi önkormányzathoz: három fiát és az egyik lányát vegyék állami gondozásba.

– Megsokszorozódtak a segélykérelmek. 2010-ben négyszáz családnak adtunk Patraszban karácsonyi élelmiszercsomagot, 2011-ben már 1200 háztartás igényelte ugyanezt – mesélte Teoharisz Maszarasz polgármester-helyettes. – De hogy valaki azt kérje, hogy elvigyék a gyermekeit, ez teljesen új! Meglátogattuk a családot, és a szegénységet, a harmadik világbeli állapotokat látva nem hittünk a szemünknek.

Bár a Gaszparinatosz család története happy enddel zárult (egy jómódú athéni üzletember felesége hallott a kálváriájukról, és pénzt adományozott nekik, hogy új lakásba költözzenek), a legtöbbször nem sikerül kiutat találni. Vita bontakozott ki arról is, vajon szeretik-e a gyermekeiket az őket elhagyó szülők? Antoniosz atya, a gyerekeket és a fiatalokat segítő athéni központot irányító ortodox pap úgy nyilatkozott a BBC-nek: akármilyen szegények is a szülők, a gyerekeknek náluk van a legjobb helyük, hiszen elsősorban szülői szeretetre vágynak.

Nem ért egyet ezzel Jorgosz Protopapasz. – Sok anya és apa csak védeni szeretné a gyermekeit. Gyakran nem tudnak enni adni nekik, és képtelenek fizetni a fűtést, az áramot. Ilyenkor mit jelent a szeretet? – kérdezi. Neki is vannak gyerekei, és nem tudja, hogy mit tenne, ha holnap arra menne haza: nincs semmije.

Élelmet osztanak Athénban
Élelmet osztanak Athénban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.