F–16-osokat vennének, ha kell, egyenként

Ha darabonként is, de el kell kezdeni az F–16-os vadászgépek beszerzését – adta ki az ukázt a román elnök, Traian Basescu. A morálisan és fizikailag elhasználódott MiG–21-flotta lecserélése 2005 óta téma, és azóta folyik a lobbizás a repülőgépgyártók részéről is. Amíg a svéd Gripen gyártója, a Saab nyilvánosan, addig az amerikai Lockheed Martin a washingtoni kormányzat és a bukaresti amerikai nagykövetség révén próbált nyomást gyakorolni a román döntéshozókra. Utóbbi sikerrel is járt, legalábbis a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai dokumentumok tanúsága szerint.

A román légiflottát alkotó MiG–21-es vadászgépek egy részének üzemi ideje 2012-ben lejár. (A pontos számokat biztonsági okokból titokban tartják.) A védelmi tanács decemberi ülése után Basescu már azt hangoztatta: súlyos következményekkel járna az ország biztonságára, ha üzemképes repülőgépek nélkül maradna. Emlékeztetett arra is, hogy Románia vállalta a NATO-nál 48 vadászgépből álló flotta fenntartását.

Román MiG–21-es: matuzsálemek, még mindig üzemben
Román MiG–21-es: matuzsálemek, még mindig üzemben

Az államfő szerint a használt F–16-osok megvásárlásával Románia úgymond bérletet váltana a következő generációs F–35-ösökre. Ioan Mircea Pascu volt szociáldemokrata védelmi miniszter ezt cáfolja. – Ha előnyhöz akart volna jutni, Romániának részt kellett volna vennie az F–35-öst kidolgozó Joint Strike Fighter programban – mutatott rá. Pascu szerint Romániának inkább az európai Gripen vagy Eurofighter beszerzését kellene fontolóra vennie.

Teodor Melescanu, a szenátus védelmi bizottságának elnöke szerint az sem volna tragédia, ha Románia légterében más NATO-országok gépei járőröznének. A román MiG-ek is láttak el hasonló feladatot a balti államokban. – De be kell látnunk, a saját légiflotta nemzeti büszkeség kérdése is – tette hozzá.

A sajtó, sőt egyes politikusok gyakran élcelődnek, hogy a MiG-ek sikerrel helyettesíthetnék a rendszerváltás után tönkrement mezőgépipart, annyira gyakran zuhannak le. Legutóbb egy éve zuhant le egy 21-es Kolozsvár közelében – mindkét pilóta odaveszett.

Bár a válság még tart, a román hadseregnek jövőre lesz pénze vadászgépvásárlásra. A 2012-es költségvetési törvényben a védelem részesedése az idei másfélszeresére nő. – Továbbra sem éri el a NATO-val szemben vállalt 2,38 százalékos szintet, de ezzel a költségvetéssel elkezdhetjük a vadászgépek beszerzését – mondta Vasile Mihai Ozunu védelmi államtitkár a büdzsé parlamenti vitáján, lényegében megerősítve az államfő által sugallt forgatókönyvet a darabonkénti vásárlásról. Kérdés, hogy marad-e pénz a gépek üzemeltetésére. Jelenleg a szűkös források miatt ugyanis a román pilóták évente maximum 40 órát repülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.