Az undortól émelyegnek a belgák

A húsvéti ünnepek előtt felfordult a belgák gyomra attól, amit a flamand VT4 tévé jóvoltából hallottak. Sokkolta őket, amit megtudtak – hogy amit ők bűnnek tekintenek, az nem bűn, és hogy aki a rá bízott kiskorúakkal fajtalankodik, az csupán „játszik”.

A belgákat sok évvel ezelőttmár felháborította a hírhedt Dutroux-ügy, amelynek során egy elborult elméjű alak gyermekeket rabolt el, erőszakolt meg és ölt meg. Ez az eset azonban más: köztiszteletben álló, erkölcsi tanításokat hirdető ember súlyos eltévelyedésével szembesültek az ország lakói.

A flamand tévések Roger Vangheluwe volt katolikus püspököt találták meg abban a franciaországi kolostorban, ahová nemrég „büntetésből” lelki és pszichológiai tanácsadásra küldte őt az egyház – miután tavaly lemondásra kényszerítette a flandriai Brugge-ben viselt hivataláról, mert kiderült, hogy a hetvenes években szexuálisan molesztálta az unokaöccsét. Belgiumban – akárcsak Írországban vagyNémetországban – rengeteg hasonló és szintén a hatvanas-hetvenes években történt ügyre derült fény, és a közvélemény azóta is elégedetlen: nem nagyon érti, miért olyan csöndes a Vatikán.

Talán most valamit megértett, és azért olyan dühös. A volt püspök vélhetően mentegetni próbálta magát, ezért vállalta a tévés szereplést, pusztán játéknak minősítve kiskorú unokaöccse szexuális bántalmazását. – Nem vagyok pedofil – közölte. Elárulta azonban, és ezzel csak olajat öntött a tűzre, hogy egy másik unokaöccsével is fajtalankodott. Ám megnyugtatásul hozzátette: sokszor gyónt, és sokat imádkozott. Azmár régebben nyilvánossá vált, hogy elöljárói tudtak „kisded játékairól”, de fedezték, és még ma is nagyon visszafogottan nyilatkoznak.

A belga katolikus egyház feje, André Leonard érsek továbbra is csendben van. A püspöki kar közleményt adott ki, amelyben csupán megrökönyödésének ad hangot. A szexuális visszaéléseket vizsgáló bizottság elnöke, Guy Harpigny püspök viszont azt mondja: a 74 éves Vangheluwe valószínűleg nincs tisztában szavai súlyával, elméjét betegség támadhatta meg, de a tet teiért büntetést érdemel. A kánonjog belga szakértője, Rik Torfs pedig azt válaszolta a francia nyelvű belga Le Soir kérdéseire, hogy a franciaországi elrejtésnek mint előzetes büntetésnek a kiszabásával a Vatikán maga is szembement a jogi alapvetésekkel.

Remélhető, hogy Vangheluwe vallomása a szigorúbb eljárás felé billenti amérleg nyelvét. A folyamat vége az lehet, hogy a volt püspököt megfosztják reverendájától, és ekként elvileg utat nyitnak a polgári bírósági eljárás előtt – bár a bűntett oly régen történt, hogy mára elévült. Akárcsak a papok által elkövetett több száz feltárt bűneset.

A politika is forrong Belgiumban. Pártkötődéstől függetlenül a törvényhozók elítélik a katolikus egyház hallgatását és elzárkózását attól, hogy az áldozatoknak kártérítést fizessen. A kereszténydemokrata igazságügy-miniszter, Stefaan de Clerck súlyos büntetés kiszabására szólította fel a Vatikánt, „sokkal súlyosabbra, mint amiről eddig egyáltalán szó esett”.

Roger Vangheluwe püspök sokszor gyónt, és sokat imádkozott
Roger Vangheluwe püspök sokszor gyónt, és sokat imádkozott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.