„Kettészakadt” Wisconsin állam

Háromszázmillió dollár Amerikában is rengeteg pénz. Ennyit akar néhány év alatt megspórolni Scott Walker, Wisconsin fiatal, 43 éves republikánus kormányzója. De olyan áron, ami országos visszhangot keltő tiltakozásokat és meghökkentő fejleményeket váltott ki a középnyugati államban.

Az új posztján januárban debütált politikus most írta alá a helyi törvényt, amely – a rendőrök és a tűzoltók kivételével –csorbítja a közalkalmazottak jogait, és szűkíti a szakszervezetek mozgásterét. Walker azt kezdeményezte például: ne kaphassák meg a szakszervezetek a dolgozók fizetésének egy hányadát, és a munkavállalói oldal ne érhessen el az infláció mértékét meghaladó béremelést ezt jóváhagyó népszavazás (!) nélkül. Több járulékot kell fizetniük az alkalmazottaknak, akiknek így átlag nyolc százalékkal kevesebb kerül a borítékba.

Mindez heteken keresztül Amerikát a fellázadt arab utca hangulatára emlékeztető demonstrációkat váltott ki. „2011 a tiltakozások éve, külföldön és itthon is!” – írta a sajtó. A drasztikus tervet ellenző összes demokrata párti törvényhozó egy hónapra Illinois államba menekült, így akadályozva a wisconsini törvényhozás határozatképességét, míg republikánus társaik haragos tüntetők elől húzták be a nyakukat. Mindkét pártból többen visszahívási kezdeményezéssel számolhatnak.

Volt, hogy százezer demonstráló dacolt a februári mínusszal az utcán, ésmegszállták egy időre a helyi Capitolium épületét is. Családtagok estek egymásnak. „Hogyan beszélhetsz így, amikor tanárnő a feleséged?” – kiabált például menedzser férjével Kathy Scaffidi egy helyszíni beszámoló szerint.

„Megvédtük a középosztálybeli munkahelyeket és az adófizetőket!” – állítja Walker, míg az ellenzék vezetője,Peter Barca szerint „súlyos támadás érte a dolgozó családokat”. Wisconsinban a közvélemény 50:43 arányban helytelenítette a kormányzó tervét.

A wisconsini törvényhozás előtt tiltakoznak Scott Walker kezdeményezése ellen
A wisconsini törvényhozás előtt tiltakoznak Scott Walker kezdeményezése ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.