Kettős állampolgárság: Ukrajna is büntet?

Az ukrán jobboldali nacionalista pártoknak tett gesztusként értékeli Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke Volodimir Litvin parlamenti elnök kirohanását a kettős állampolgárság ellen. Litvin nyilatkozata nyilvánvalóan nem független a magyar kettős állampolgársági törvénytől.

A házelnök arról beszélt: a kétoldalú kapcsolatokban feszültséghez vezetnek az olyan törekvések, hogy egyes országok egyszerűsítik az állampolgársági eljárást a határaikon túl élő emberek számára. Teljesen világosan kirajzolódik a tendencia, hogy Ukrajna több szomszédja preferálja állampolgárságának kiterjesztését – hangoztatta Litvin, Magyarországon kívül elsősorban Romániára és Oroszországra utalva.

A politikus szerint ez az eljárás sérti az ukrán alkotmányt. Javasolta annak a joghézagnak a sürgős megszüntetését, hogy miközben az alaptörvény nem ismeri el a kettős állampolgárságot, a büntető törvénykönyv nem szankcionálja egy másik ország állampolgárságának felvételét. Az ilyen esetekben Litvin szerint a szankció az ukrán állampolgárságtól való megfosztás lehetne. A rada elnöke a probléma tanulmányozása céljából munkacsoport felállítását kezdeményezte.

Gajdos István a házelnöki nyilatkozat kapcsán lapunknak emlékeztetett rá, hogy a kárpátaljai ukrán nacionalista sajtóban gyakori téma a magyar kettős állampolgársági törvény és a jogszabály tendenciózus értelmezése. Szerinte Litvin javaslata a jobboldalnak tett engedmény, és valószínűnek mondta, hogy valóban történnek lépések a házelnök által indítványozott bizottság létrehozására.

Kovács Miklós, a másik kárpátaljai magyar szervezet, a KMKSZ vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Litvin befolyása gyengülni látszik az ukrán politikában, és Janukovicsék választási ígéretei között szerepelt a kettős állampolgárság intézményének elismerése. Szerinte nem mutatnak érdemi jelek ennek az ígéretnek a felülvizsgálatára.

Magyar részről úgy látják, hogy a kettős állampolgárság iránt nincs tömeges érdeklődés Kárpátalján. Ugyanakkor a helyi sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy az ottani magyar külképviseleteken júniusig már beteltek az előjegyzési naptárak. A konzulátusok nem adnak hivatalos tájékoztatást arról, hogy eddig hányan kérték Ukrajnában a magyar állampolgárság felvételét. A egyik munkácsi hírportál becslése szerint a térségben élő 140 ezer magyar nemzetiségű lakoson kívül még csaknem háromszor annyian igényelhetik a magyar állampolgárságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.