Értékbecslés orosz ingatlanhirdetési újságok alapján

Több, jelentős tévedést is tartalmaz az a lapunk birtokába került igazságügyi értékbecslés, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség készíttetett a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásáról. Az anyag tévesen adja meg az adásvételi szerződés dátumát, annak aláíróit. Az ingatlan értékébe beleszámítja a telket is, amely sosem volt a magyar államé.

A lapunk birtokába került igazságügyi szakértői vélemény talán legdurvább ténybéli tévedése, miszerint 2008. augusztus 19-én írta alá az adásvételi szerződést Székely Árpád nagykövet és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatója. A pontatlanságot tetézi, hogy a következő mondatban 2008. november 5-én kelt szerződést említenek. A szakértőknek elég lett volna elolvasni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) internetről is letölthető nyilvános anyagát, amely az MNV 2008-as tevékenységét vizsgálva részletesen foglalkozik a Kerki eladásával. Az ÁSZ-jelentés szerint Tátrai neve azon az MNV és a külügyi tárca közötti megbízáson szerepel, amely felhatalmazta a nagykövetet az értékesítés lebonyolítására. Az adásvételit nem Tátrai írta alá, s az nem augusztusi, hanem novemberi keltezésű – az ÁSZ-jelentés szerint. A ügyészségi gyanúsítás alapját képező értékbecslés számos más furcsaságot tartalmaz. A szakértők maguk is elismerik: az ingatlanról szóló legfrissebb tulajdonosi információkat sem bocsátották a rendelkezésükre tavaly novemberben, amikor elvégezték a munkát. Így az ingatlan tényleges méretét sem tudták megállapítani. Az anyagban közelebbről nem részletezett szakértőként tüntetik fel Hankovics Andrást. Egy másik bekezdésben viszont Hankovicsot simán tolmácsként aposztrofálták. Végül: az ingatlanárak öszszehasonlítása során a legfontosabb forrásként egy moszkvai ingatlanhirdetési újság két számát jelölik meg, holott diplomáciai ingatlanok aligha cserélnek gazdát újsághirdetések útján. (Hasonló módszert használtak a sukorói értékbecslés során is – lásd keretes írásunkat.) A Kerkiről két becslés készült: egyet az adásvétel idején, a volt moszkvai nagykövet kezdeményezésére az amerikai Cushman & Wakefield (C & W) készített. A másik a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly megrendelt anyagot Horváth György igazságügyi ingatlanforgalmazó szakértő, illetve dr. Inámi Bolgár Kálmán igazságügyi pénzpiaci, tőkeforgalmi és ingatlanforgalmi szakértő jegyez. Horváthék az épület értékét 52 millió dollárra becsülték – a hatóság ennek alapján határozta meg a gyanúsításban közölt vagyoni hátrány értékét.

Az ügyészségi gyanú alapját jelentő értékbecslés szakemberek szerint további furcsaságokat is tartalmaz. A magyar szakértőket a helyszíni bejárás során több helyiségbe nem engedték be a kísérőik – az ingatlan ma az orosz államé. Több ponton is bírálják a C & W becslését, mondván; az ingatlan értékébe nem számították bele a telek 8,2 millió dollárra becsült árát. Ők a telket és az épületet 52 millió dollárra értékelték, ám átsiklottak azon, hogy a telek sosem volt magyar tulajdonban.

Horváthék más államközi szerződést sem vettek figyelembe. Például megjegyzik, nincs tudomásuk arról, hogy az ingatlan eladását terhelő 18 százalékos oroszországi forgalmi adót – a Kerki esetében mintegy 3,5 millió dollárt – tényleg befizették-e. Lapunknak nyilatkozó szakértők megerősítették: az áfának semmi jelentősége, a magyar állam ugyanis adó- és illetékmentességet élvezett.

Közös szakértő Sukoró-ügyben

A sukorói telekcsere ügyében zajló eljárásban is a Treviso Kft., illetve igazságügyi ingatlanszakértője, Horváth György jegyzi az értékbecslést. Honlapja szerint a cég az értékbecslés mellett ingatlanközvetítéssel és földméréssel foglalkozik. A referenciák között az önkormányzatok mellett a Miniszterelnöki Hivatal, a MÁV, az APEH, bankok szerepelnek. Nemzetközi piaci értékbecslés készítéséről viszont nem esik szó. Így a felsorolásból kimaradt mind a moszkvai, mind a sukorói megbízás. Ügyvezetőként Horváth Györgyöt nevezik meg, ám az adatbázis szerint ügyvezetői mandátuma múlt december végén lejárt – a cégjegyzékbe nem jegyeztek be sem új ügyvezetőt, sem pedig hosszabbítást. (V. G. G.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.