Egyiptomi csalások, amerikai csalódottság

A Muszlim Testvériség kiszorulása a kairói parlamentből radikalizálhatja az iszlamistákat.

Csalódottságát fejezte ki az amerikai kormány a hét végi egyiptomi választások tisztaságával kapcsolatban. A washingtoni külügyminisztérium jelezte: aggodalmat keltett az ellenzék támogatóinak őrizetbe vétele és megfélemlítése, jelöltjeinek a médiától való távoltartása, valamint az, hogy a kairói kormány nem tette lehetővé a választás nemzetközi megfigyelését.

– Katasztrófa, ami vasárnap történt. A felméréseink szerint a csalásokban érintett szavazókörzetekben 97 százalékos volt a részvétel – mondta Szaad al-Katatni, a Testvériség frakciójának vezetője a leköszönő parlamentben. A csalások ellen tiltakozó ellenzéki tüntetők tegnap országszerte az utcára vonultak, autókat, autógumikat gyújtottak fel, valamint két szavazóhelyiséget is, és összecsaptak az ellenük könnygázt bevető rendőrséggel.

Az iszlamista Muzulmán Testvériség célja a voksok 30 százalékának megszerzése volt. Az 508 fős törvényhozásban azonban egyetlen képviselői mandátumot sem tudott megszerezni a választások első fordulójában, bár 26 jelöltje még indulhat a második fordulóban. Tegnap azonban bejelentették: fontolóra veszik, hogy nem vesznek részt a vasárnap esedékes voksoláson. A 2005-ös megmérettetésen a mandátumok ötödét, 88 képviselői helyet sikerült megszerezniük. Hoszni Mubarak elnök pártja, a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) ezután új szabályokat fogadtatott el, hogy kiszorítsa az iszlamistákat: betiltotta a vallási alapon szerveződő pártokat (a Testvériség jelöltjei függetlenként tudtak csak indulni), 64 mandátumot pedig nőknek tettek félre (mintha az iszlamisták között nem lenne női jelölt), és ezúttal a választások tisztasága fölött nem bírók, hanem az elnök által kijelölt tagokból álló „független” testület hivatott őrködni. A parlament létszáma is növekszik: 10 képviselőt az elnök jelöl ki.

Mohamed El-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt igazgatója által ihletett tömörülés bojkottálta a választást. A liberális Vafd párt három mandátumot szerzett az első fordulóban és kilenc másik helyen bejutott a második körbe. A részvétel a hivatalos adatok szerint 25 százalék volt, de az AP hírügynökség azt írja: a választók mindössze 10–15 százaléka járult az urnákhoz.

Már aki eljutott odáig: sajtóhírek szerint a választókat suhancok zaklatták. Az egyiptomi sajtóban többen is hamis szavazólapokra panaszkodtak. A voksolást megelőző időszakban a Muszlim Testvériség szerint 1300 aktivistájukat tartóztatták le hosszabb-rövidebb időre. A választás előtt több, az ellenzéket támogató Facebook-csoport eltűnt a közösségi oldalról.

Szakértők szerint a parlamenti választás csak a jövőre esedékes elnökválasztás főpróbája. Az NDP ezúttal is biztosította kétharmados többségét a parlamentben, és sikerült „leszámolni” az ellenzék fő erejét jelentő Testvériséggel is. Így kényelmesebb pozícióban érezheti magát a 82 éves, betegeskedő Mubarak. Az arab vezető 1981 óta van hatalmon és eddig nem nyilatkozott, indul-e ismét az elnöki székért, vagy ha nem, kit ajánl maga helyett. Ugyanakkor a taktika rosszul is elsülhet: meglehet, hogy az erőszakot évtizedekkel ezelőtt megtagadó Testvériségből radikálisabb, erőszakosabb iszlamista csoportok szakadhatnak ki, akik szerint nincs értelme a választásokkal bíbelődni.

Irán elfogadta az Európai Unió ajánlatát, hogy egyévi szünet után december 6-án és 7-én Genfben kezdjék újra a nagyhatalmakkal a megbeszéléseket a perzsa állam nukleáris programjáról. A fordulón az USA, Oroszország, Kína, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia is képviselteti magát. A nyugati nagyhatalmak attól tartanak, hogy Irán atomprogramját nukleáris fegyver fejlesztésére használja. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.