Mark Twain háza Hartfordban

Renault Philippe

Hartfordba tartok, Amerika harmadik legkisebb államának székhelyére. A város persze a 130 ezres lélekszámával kicsinynek nem tekinthető, de még Connecticutban, az amerikai ipari forradalom egykori élállamában is csak harmadik a sorban. Pénzügyi nagyságát annak köszönheti, hogy itt születtek a biztosítótársaságok. A gazdasági válság legsűrűbb ködében minderre emlékezni: meglehetős ormótlanság.

Mark Twain – eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens – miatt látogatok ide. Befutott, de még nem fölkapott íróként költözött Hartfordba 1871-ben, s építtetett 40 ezer dollárért mesés kastélyt. Akkor, amikor 100 dollár elég volt egy aranyásó vállalkozás komplett kelléktárának megvételéhez. Még megvan a kalandos életű, szegénysorból indult, de aztán az úrhatnámságba belekóstoló amerikai író velencei reneszánsz faragványokkal díszített dupla ágya a hálószobában. Kétezer dollárt fizetett érte, Európából rendelte. Csak később jött rá, hogy átvágták egy hamisítvánnyal. Az ágyat olcsó fenyőfából faragták...

Az aranyásás nem jött be neki. Annál inkább az újságírás és a lóverseny. A hartfordi ház felső szintjén lévő biliárdszobában lehetett fogadni, de a tágas terem az írásra is alkalmasnak bizonyult. Twain – az álnév a hajók mélységmérőjének második osztását jelenti – szerette a középkori skót kandallót, ami miatt át kellett építeni a menynyezetet, de kedvelte a modern dolgokat is. A New York-i lapok sztártudósítója 1874-ben vásárolt Remington írógépén pötyögte a Tom Sawyer kalandjait – ez volt az első gépírásos regénykézirat. A szomszédját Har riet Beecher Stowe-nak hívták. Ami mindjárt megmagyarázza Twain feketék iránt érzett rokonszenvét.

Nem mindenki osztotta liberális nézeteit. A Huckleberry Finn 1884-es megjelenését követően többször tiltólistára került – ami persze hosszú távon jót tett neki. A Twaint az ifjúság megrontójaként kikiáltó szenteskedők dédunokái az első kiadás egy példányáért évekkel ezelőtt egy árverésen minden szívfájdalom nélkül kifizették a 240 ezer dollárt. Jó ár egy mindössze százéves könyvért.

Andy Warhol híres képe a Modern Művészetek Múzeumában (New York)
A szerző felvétele Az utókor hálás az írónak. Iskolás csoportok járnak Hartfordba tanulmányi kirándulásokra. Itt aztán az idegenvezetők a nemdohányzó Amerika gyermekeinek nem mindig árulják el, hogy a nagy író – a ház dugig antik hamutartókkal – napi húsz szivarnál nem adta alább, ezenkívül a pipa is állandóan a szájában lógott. Az is homályba vész, hogy végül dúsgazdagon, de családi tragédiákkal terhelten, tüdőrákban hunyt el 1910-ben. Hetvenöt éves volt. Szokás Hemingwayt idézni vele kapcsolatban, aki szerint az amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből eredeztethető. Az pedig a Huckleberry Finn. „Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót” – mondta Amerika másik nagy irodalmi ikonja.

LITCHFIELDBEN, A HEGYEK KÖZÖTT andalgok. Ahová a madár is ritkán jár. Akkora a nyugalom, hogy attól az izgulékony bostoni vagy New York-i yuppie-k kiszaladnának a világból. A fehérre kent házak körül pedáns rend, Halloween-tökök vigyorognak mindenfelé. Útközben betértem Rocky Hillbe, de nem a dinoszaurusz-csontvázakra voltam kíváncsi. Egy olyan farmon jártam, ahol tököt és kukoricát termelnek.

Cseles módon intézik az értékesítést, mert a kukoricaföldeken messze földön híres labirintust alakítottak ki. Buli nyáron idejönni, s kifizetni a húzós – 30-40 dolláros – belépti díjat az önkéntes bolyongásért. A bulvártévék közvetítenek a menetekről – van, aki négy óra alatt teljesíti a profi pályát. Ősszel aztán telerakják a labirintust sárga tökökkel: ezekkel jelölik az utat, mely a Corn Valley-be vezet. Halloween előtt viszont eladják az árut.

A bostoni piacon négy dollárért lehet egy közepes méretű tököt venni. Nem klasszikus sütőtök ez, inkább dísztök. Van, aki hagyja elrohadni, mások tökös pitét gyúrnak belőle. A gazdaságot egy dél-afrikai bevándorló vezeti. A labirintust végül egy lengyel kombájnos aratta le. A terepet mexikói munkások egyengették.

A WALLINGFORDI MAGYAROK inkább a palacsintát részesítik előnyben. A főétel hamisítatlan bográcsgulyás csipetkével. Tágas udvarok mellett, kényelmes utakon jutok el a többségében 56-os magyarokhoz, akik közösségének profiljába a székely báltól kezdve a magyar nyelvű könyvtár gazdagítása egyformán belefér. Szép vidék, pompás panoráma. A vörösiszap-katasztrófáról tartok alkalmi beszámolót. De keveset érek, a CNN brutális képsorait nem könnyű ellensúlyozni.

Illusztráció a Huckleberry Finn 1884-es kiadásában
A házakat, autókat az utakkal kitűnően ellátott kertes övezetekben nem zárják, a szomszédok figyelnek, s általában mindent tudnak a környékben ritkán felbukkanó „idegenekről”. A portákat jelzésszerű alacsony kerítésekkel választják el egymástól, az udvart általában kertész vállalkozók tartják rendben. A csinos fészerekben lévő drága fűnyíró traktorokat sem kell lelakatolni.

Az idill mélyén vannak azért megmagyarázhatatlan, súlyos történetek. Chesire-on gurulok vissza New Havenbe. Ami itt történt, máig borzolja a környékbeliek idegeit. A kisvárosban 2007 júliusában véres gyilkosság történt: ismeretlen tettesek megkínozták és megölték a népszerű helyi orvos feleségét és két leányát.

A tetteseket hamar elfogták. A börtönből frissen szabadult 47 éves Steven Hayes és 30 éves társa, Joshua Komisarjevsky végzett a családdal. Méghozzá úgy, hogy a 48 éves családapát félholtra verve bezárták a pincébe, az asszonyt pedig arra kényszerítették, menjen velük a bankba, s vegyen le 15 ezer dollárt a számlájáról. Az anya zavart viselkedésére felfigyelt a banktisztviselő, de rémülten vette tudomásul, hogy nem értesítheti a rendőrséget, mert akkor megölik a túszként lefogott férjet és a lányokat.

A mindenre elszánt bűnözők – erre sokan máig nem találják a választ – a pénz átvétele után nem tűntek el. Visszavitték a nőt a házba, ahol Hayes megerőszakolta és megfojtotta. Ugyanezt tették a 17 és 11 éves lánnyal is. A férj, William Petit csodával határos módon menekült meg. S az által lett pokollá az élete, hogy a felgyújtott házból ki tudott végül menekülni.

Connecticutban érvényben van a halálbüntetés, de jó harminc éve nem alkalmazták. Most arról folyik a vita, miért hezitál a bíróság: Hayest és társát villamosszékbe kell ültetni. A közvéleményt némiképp összezavarta a számos más gyilkossággal gyanúsított bűnöző vallomása, amelyben elismerte tettét, s ő maga is halálbüntetés végrehajtásától reméli, hogy ügyére pont kerül. Verdikt csak évek múlva várható.

A ráérős és kényelmes vidéki Amerika tipikus története a chesire-i tragédia, Truman Capote tollára való. A New Orleansból Connecticutba (Greenwich) költöző író a Hidegvérrel című regényével lett világhírű 1966-ban. Egy gyilkosság helyszínére járva éveken át tanulmányozta a szereplők személyiségét. Bizonyosak lehetünk benne, hogy a chesire-i horror is hamarosan feltűnik a filmvásznon vagy a New York-i bestsellerlistákon.

BOSTONBAN ELFOGYASZTOTTAM életem első – meglehet, utolsó – vaníliaízű fánkját. Történelmi okokból fanyalodtam rá. A viktoriánus hangulatú óváros egyik kávézójában olvastam, hogy innen – Boston környékéről, Quincyből – indult hódító útjára a Dunkin’ Donuts. Homályosan emlékeztem rá, hogy valakik megpróbálták letelepíteni a rendszerváltás utáni években Magyarországra is, de mifelénk elfelejtett hódítani.

A magyar szájnak talán túlságosan csömör, erősen édes ízvilág lehet az oka, hogy nem dőltünk be a nagy fánkbulinak. Annak ellenére sem, hogy a világ jelenleg legnagyobb kávézó- és „pitéző”-hálózatáról van szó, napi hárommillió vevővel és csaknem hatmilliárd dolláros (!) éves bevétellel. Bill Rosenberg alapította 1950-ben, s ’55-ben már a McDonald’sok vetélytársaként kezdett hálózatosodni – a lepényes magyarokat ez sem hatotta meg.

AFP - Stan Honda A fánk után a teára próbáltam koncentrálni. Kerestem a kikötőben Amerika születésének deliktumát, azt a hajót, amely feltételezésem szerint John Hancocké lehetett, s elkobozták 1768-ban. Csak jó nevű ügyvédjének, John Adamsnak köszönhette, hogy az angol vámszabályokkal elégedetlen kereskedő nem került rács mögé a jövedéki törvények megsértése miatt. Ne bonyolítsuk: indiánnak öltözött telepesek a tengerbe szórták három angol hajó teaszállítmányát – ezzel kezdődött az amerikai függetlenségi háború. Hancock később a Függetlenségi nyilatkozat aláírójává lépett elő, Adamsben pedig az Egyesült Államok elnökét lehetett tisztelni. Jól kell ügyvédet választani!

A hajót nem találtam, leégett. Két keleteurópai konyhai kisegítő tájékoztatott erről egy halétterem hátsó teraszán. Örültek annak, hogy munkájuk van, s egy könnycseppet sem voltak hajlandók ejteni a szabadsághistória ilyesféle alakulása miatt.

NEMCSAK CONNECTICUT kényelmes kisvárosaiban őgyelegtem, ezt tettem New Yorkban is. A szabadság nevű közhely körüljárását persze mellőztem (ha van, nem olyan érdekes, hogy nézegetni kelljen). A Harlemben szálltam meg egy kedves ismerősnél a 125. utcában. Rögtön az elején fölkaptam a fejem az itt működő Apollo Színházra. Kívülről hasonlít kicsit a zalaszentgróti mozira, belülről olyan, mint Pesten az Erkel Színház. A programokat 1913 óta harsányvörös villogó betűkkel hirdetik. Belépve aztán kiderül: nem egy vidéki mulató ez mégsem.

Az itteni Amateur Nighton (a belépő tíz dollár) olyan kisfiúk fújják a szaxofont, s olyan torkok nyílnak meg, hogy rögtön szégyellni kezdjük magunkat ormótlannak ható Megasztárunk vagy bumfordi X-Faktorunk miatt. A kísérő múltról ne is beszéljünk! Felbukkant itt a tehetségkutató versenyen 1964 februárjában egy balhés vidéki gitáros. Úgy hívták, hogy Jimi Hendrix. Nyert 25 dollárt, de megijedt New Yorktól, s inkább elszegődött Little Richard, aztán meg Ike és Tina Turner mellé. Csak Monterey és Woodstock után lett világhírű: négy-öt év múlva.

Az Apollo a második világháború után élte legfényesebb korszakát, ekkor lett a dzsessz egyik fellegvára. Itt mutatkozott be a 17 éves Ella Fitzgerald 1934-ben (megnyerte a versenyt, a fődíj ugyanúgy 25 dollár volt, mint Hendrix esetében). Hogy kik voltak még a színház amatőr felfedezettjei? Többek között Billie Holiday, James Brown, Diana Ross és a Supremes, a Jackson Five, Marvin Gaye, Stevie Wonder, Mariah Carrey, Sarah Vaughan. A legújabb győztesek – Ayanna Witter-Johnson vagy Melanie Hill – már javában turnéznak. Pár év múlva róluk szólnak a történetek.

A kávé gyönge és irgalmatlanul forró
AFP - Mario Tama OLCSÓ A BENZIN (150-160 forint literenként), az étterem (két főre sörrel és kávéval 40-50 dollár) meg a sál vagy a táska, függetlenül attól, hogy New Havenben vagyunk, a Yale Egyetem boltjában vagy a Chinatown fertelmes rengetegében. Minél közelebb araszolunk a Bob Dylan által nemes egyszerűséggel Gomorrának nevezett New Yorkhoz, annál drágább a cigaretta (Hartfordban 8, emitt 13-14 dollár). A múzeumi látogatásokért 25-30 dollárt kérnek.

A legolcsóbb dolog a kávé. Az amerikaik a híg barna lét kedvelik, félliteres papírpohárból szipókáznak az utcán vagy utazás közben. A kávét forrásban lévő vízből készítik, aminek az a vége, hogy a magyar resti hideg löttyén szocializált utas nyomban szétégeti vele a száját. A tiszta Amerika érvényes a kisvárosokban – New York nem tiszta, a külvárosok kifejezetten rozsdásak.

A keleti Broadway üzleteiben van 5 és 1200 dolláros nyakkendő is. Itt a pénztárgép állandó és örök pörgése elnyom minden más zajt. Ha belépünk az üzletbe, az eladó mindent félretesz, a nyakunkba ugrik, s addig nem tágít, amíg pár dollárunktól meg nem szabadít bennünket. A rámenősségnek ezzel a művészi fajtájával eddig még soha nem találkoztam. Amikor hazatértem, s a nagy amerikai tulajdonú bevásárlóközpont technikai részlegén üres CD-lemezt akartam venni, az eladók vakaróztak, s rám se bagóztak. Ilyen New Yorkban, Litchfieldben pláne nem fordulhatna elő.

DE EZ CSAK ÚGY ESZEMBE JUT, nem szeretem a „bezzegamerikás” poénokat. Nem magyaráznám túl azt a jelenetet sem, amelyet Bostonban láttam. Hozzáteszem, némi magyar vonatkozása is volt az ügynek, mert a szakadt fickó a kikötőben a Marika nevű luxusjacht előtt, a forgalmas mólón akasztotta a mellére az Adjátok vissza nekem Amerikát! föliratú táblát.

– Ez a hajó elment, komám – morogtam neki magyarul, és kevéske aprópénzzel próbáltam ellensúlyozni a veszteségét. Amúgy a járókelők közül senki sem érezte fontosnak, hogy teljesítse a kérést, s az Amerika az amerikaiaké szlogen szellemében hazafias tettre ragadtassa magát.

Kapcsolódó cikkek: Biológiai hadviselés a baktériumok ellen | Viva, Fidesz-forradalom! | Homoszexualitás a futballvilágban, avagy a struccpolitika diadala | Novemberi horoszkóp | RobbanófejTótvázsonyban