A legrosszabb EU-lobbistára vadásznak

– Megnevezni és megszégyeníteni (angolul naming and shaming): ezzel a módszerrel meglepően sokat el lehet érni –mondta lapunknak Heidi Klein, a LobbyControl munkatársa.

Ez a szervezet az egyik kezdeményezője a Legrosszabb EU-lobbizás-díjnak, amelyre az idén is online lehet szavazni (www. worstlobby.eu).

Nem kicsi a tét, hiszen Brüszszelben – becslések szerint – tizenötezer lobbista igyekszik befolyásolni a készülő jogszabályokat. Az idei „szégyenversenyt” két kategóriában hirdették meg: a klímaváltozás és a pénzügyi szabályozás területén is mindent megmozgatott az ipari lobbi, hogy ne szülessen fogyasztóbarát szabályozás.

– Magával a lobbizással semmi gondunk, hiszen mi is ezt tesszük. A nagyvállalatok módszereit viszont aggasztónak tartjuk – magyarázta a Népszabadságnak a díj egy másik alapítója, a Friends of the Earth Europe környezetvédő szervezetnek dolgozó Paul de Clerck. Jellegzetes taktika az ijesztgetés: a lobbisták munkahelyek megszűnésével riogatnak, ha létrejön az új szabályozás. További probléma, hogy az uniós jogszabályok előkészítésébe bevont szakértői csoportokat a vállalati lobbi uralja, a civil társadalom vagy a szakszervezetek képviselői alig kapnak helyet.

A környezetbarát szerepében tetszelgett, miközben azért lobbizott, hogy megtarthassa a saját szén- és olajtüzelésű erőműveit. Vagy: be sem jegyeztette magát lobbistaként, de zárt ajtók mögött a saját érdekeiért harcolt, ráadásul Günter Verheugen volt iparügyi EU-biztost alkalmazta tanácsadóként. Íme kettő a 2010-es jelöltek közül, név szerint az RWE német energiaipari csoport és a Royal Bank of Scotland.

Különösen kínos az egykori EU-biztosok elszipkázása. Nemrég kényszerült lemondani egy londoni bank igazgatótanácsából Charlie McCreevy, a belső piacért felelős volt biztos, miután az unió etikai bizottsága érdekkonfliktust állapított meg (McCreevy korábban a bankszektor szabályozásával is foglalkozott). Ám egyelőre megúszta a busásan fizető lobbicégekkel fenntartott kapcsolatot Verheugen vagy Joe Borg máltai exbiztos.

– Egyszer a Microsoft által finanszírozott Campaign for Creativity lobbikampány kapta a díjat. Miután nyilvánosan megszégyenültek, abba kellett hagyniuk ezt az akciót. De persze tudjuk, hogy folytatják a lobbizást máshol – érzékeltette befolyásuk határait Heidi Klein. Azért nem adják fel, és az átláthatóbb lobbizásért ők is küzdenek az EU fővárosában. A LobbyControl bejegyeztette magát az Európai Parlament lobbiregiszterébe, ám mindjárt bírálja is ugyanezt a regisztert, mert nem elég részletes, és (ami a legnagyobb baj): önkéntes.

A kötelező bejegyzésen túl lényegesnek nevezte Paul de Clerck, hogy egyenlő hozzáférést biztosítsanak az uniós döntéshozókhoz a lobbicsoportoknak és az érdekvédőknek (szakszervezetek, fogyasztóvédők). Szerinte így lehetne elérni, hogy az EU-szabályozás a közérdekre – ne pedig a vállalatok érdekeire – összpontosítson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.