Jakuzák és szumó

Nagy bajban van Japán ikonikus sportja, a szumó. Illegális szerencsejátékba bukhat bele több tucat birkózó és edző is, és több mint hatvan év után először törölhetnek egy nagydíjat.

Hatvanöt rikisit, azaz szumóst, edzőt és alkalmazottat érint az a botrány, amely pár hete folyamatosan gyűrűzik. Először kiderült, hogy egy szumó klub, azaz istálló vezetője VIP-jegyeket biztosított néhány jakuza gengsztercsoport vezetőjének. Állítólag azért, hogy a japán közszolgálati tévé élő szumóközvetítésein a börtönökben ülő gengsztertársak is jól láthassák vezéreiket. Aztán az egyik legismertebb birkózó, Kotomicuki ismerte be –egy oknyomozó cikk hatására –, hogy baseballmeccsekre tett illegális fogadásokat. Majd az is kiderült, hogy Kotomicuki mellett huszonnyolc versenyzőtársa érintett a jakuza bukmékerek által üzemeltett baseballfogadásokban, és a csapatvezetők közül többen pedig golferedmények megtippelésére és kártyajátékokra költöttek. Japán híradások szerint a szumósok különleges copfját készítő egyik fodrász volt az öszszekötő, és ő gyűjtötte be a téteket. A szigetországban az államilag kontrollált totó-lottó, ló-, kerékpár- és motorcsónakversenyek mellett másra szigorúan tilos pénzzel fogadni.

A szumó hagyományai szerint minimum felfüggesztés, de inkább a szövetségből való végleges kizárás várna egy vétkes, nem tiszta versenyzőre, de most olyan sokan érintettek, hogy egyelőre a szumószövetség sem tudja, mitévő legyen. A dolog pikantériája, hogy az elnök saját csapatából, istállójából is többen beismerték vétkességüket. Döntés július legelején várható, és napirenden van az is, hogy töröljék a júliusi nagydíjat, a Nagoya Bashót. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy közben több főszponzor is visszalépett a megtépázott sportág támogatásától, az NHK közszolgálati tévé, amely 1953 óta minden viadalt élőben közvetít, pedig azt fontolgatja, hogy ezúttal nem adja a küzdelmeket.

Egyelőre nem látni, hogy mi lesz a végkifejlet, de a szumóra igencsak ráférne a megtisztulás. A korábbi években bundagyanú, halállal végződő kemény edzés és marihuánát fogyasztó birkózó feketítette be a rituális gyökerekkel rendelkező szumósport nevét, idén februárban pedig minden idők egyik legeredményesebb bajnoka, a mongol Jokozuna Aszasórjú vonult vissza, miután részegen molesztált valakit a tokiói éjszakában.

A szumóversenyeken nagy pénzek forognak kockán
A szumóversenyeken nagy pénzek forognak kockán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.