'Nyomorultak vagytok, imposztorok!'
Egyedül Thierry Henryt fogadja Nicolas Sarkozy köztársasági elnök, a találkozót a csatár kérte.
A fordulataiban a dél-amerikai szappanoperákat idéző futballkudarc már nem csak sportügy Franciaországban, a „kékeknek” nevezett együttes komoly politikai üggyé nőtte ki magát. A „nemzeti leégés” miatt Sarkozy munkamegbeszélésre hívta Francois Fillon kormányfőt és a sportért is felelős minisztert, Roselyne Bachelot-t. A konzervatív politikusnő katasztrófának minősítette a válogatott teljesítményét. Szerinte egyedül csak az érdemel elismerést, hogy a csődöt mondott, klikkekre szakadt csapat tagjai hallgattak rá, s lemondtak mindenfajta prémiumról. A jól fizetett sztároknak persze ez meg sem kottyan, az amatőr futball viszont meg fogja érezni, hogy a szponzoroktól a tervezettnél jóval kevesebb támogatás érkezik.
Franciaországban most egy mítosznak is vége. A futball átpolitizálása 1998-ban kezdődött, a sokszínű – vagyis számos bevándorló hátterű – játékost, köztük a nemzeti hőssé előlépett, algériai származású Zinedine Zidane-t felvonultató együttest az integráció sikermodelljének kiáltották ki. „Black, blanc, beur” volt az uralkodó jelszó: feketék, fehérek, arabok alkották a jól működő multikulturális társadalmat leképezni hivatott, számos hangadó értelmiségi által is ünnepelt nemzeti válogatottat.
Az „aranycsapatot” irányító szövetségi kapitány, Aimé Jacquet tudta jól, hogy a csúcson kell abbahagynia. Utódja, Roger Lemerre még Európa-bajnoki címet nyert, hogy aztán 2002-ben megalázó módon, a három csoportmérkőzés után mindössze egy ponttal és egyetlen rúgott gól nélkül utazzanak haza Dél-Koreából. Abban az évben, amikor az idegengyűlölő Nemzeti Front elnöke, Jean-Marie Le Pen – az egész világ megrökönyödésére – bejutott az elnökválasztás második fordulójába.
A korábban a válogatottért lelkesedő vezető értelmiségiek legszívesebben szétzavarnák vagy ha még létezne, a nyaktiló alá küldenék a „nyomorult imposztorokat”. A szerencsétlen bohóccá vált Raymond Domenech edzővel útszéli stílusban beszélő Anelkát, a televízió nyilvánossága előtt könnyeket ejtő Riberyt, a teljes igazság felfedését ígérő Evrát és a többieket. Az egyre népszerűtlenebb Sarkozynek nemcsak a labdarúgó-szövetség tehetetlen vezetői és sajtó által szított lincshangulat okoz fejfájást. Ősi riválisa, a hét végén új jobbközép pártot alapító Dominique de Villepin exkormányfő is a kékekkel kezdett kampányolni. Nevezetesen azzal, nem akar olyan Franciaországot, mint amilyen a Dél-Afrikában látott válogatott.
