Cseh püspökök választási pásztorlevele

A Cseh Püspöki Konferencia Iustitia et Pax Tanácsa pásztorlevelében arra szólítja fel a római katolikus hívőket, hogy a május végi választásokon olyan pártokra voksoljanak, amelyek nem korruptak, s nem hibáztathatók az ország nagymértékű eladósodása miatt.

„A mai körülmények között, amikor a politikai színtér nagy többsége egyértelműen keresztényellenes, más szempontok is fontosak. Elsősorban az a tény, hogy másodpercenként 4765 koronával (hozzávetőleg 47 ezer forint) növekszik az államháztartás hiánya, amely immár meghaladja az 1,3 billió koronát, vagyis a GDP 35 százalékát. Ezért nem hihetünk azoknak a pártoknak, amelyek a mostani kampányban ismét a jóléti kiadások növelését ígérik, miközben felelősek a kialakult súlyos helyzetért” – hangsúlyozza Václav Malý püspök.

Jirí Paroubek, a cseh szocdemek (CSSD) elnöke felháborodottan utasította vissza a püspökök állásfoglalását, amelylyel szerinte beavatkoztak a választási kampányba. Szerinte a püspökök azért támogatják a nemrég alakult új pártokat, mert azok jórészt jobboldaliak. Ha bejutnának a képviselőházba, akkor nagyobb esély lenne olyan értékrendet képviselő kormány alakítására, amely jóváhagyná az egyházak kárpótlását, amelynek „mértékét és módját mi ellenezzük”.

Csehországban többesztendős vita után Mirek Topolánek kormánya tavaly úgy döntött, hogy a letűnt rezsimben elkobzott egyházi vagyonokért kárpótlásul 83 milliárd koronát fizet az egyházaknak. De nem egyszerre, hanem hatvan év alatt, évi 4,85 százalékos kamattal. Így 267 milliárd koronára rúgna a végöszszeg. Ezt a javaslatot azonban a parlamenti bizottságok elvetették, ezért nem is került napirendre. A cseh egyházi vezetők több esetben élesen bírálták az államot a restitúció halogatásáért. Egyébként a cseh lakosság több mint hatvan százaléka ateistának vallja magát, a hívők közül kétmillió a római katolikus, közülük mindöszsze félmillió jár templomba. Jirí Paroubek a cseh huszita egyház tagja.

A legújabb közvéleménykutatások szerint a cseh szocdemek támogatottsága 30 százalék körüli, a polgári demokratáké 22,5. Harmadik helyen a kommunisták (KSCM, 13 százalék) állnak negyedik a másfél éve alakult TOP 09 (11,5 százalék), őket ugyancsak új politikai tömörülés, a Közügyek Pártja (VV,9,0) követi. Ha most tartanák a voksolásokat, akkor a kereszténydemokraták (KDU-CSL, 4,5) nem jutnának be a prágai törvényhozásba.

Karel Schwarzenbergnek, a TOP 09 elnökének óriásplakátján a szöveg: A pártelnök legyen átlátható
Karel Schwarzenbergnek, a TOP 09 elnökének óriásplakátján a szöveg: A pártelnök legyen átlátható
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.