A Vatikánban magyarázkodnak az ír püspökök

Megelégelhette XVI. Benedek pápa a katolikus egyházat alapjaiban megrázó pedofilbotrányokat, mert tegnap a Vatikánba rendelte azokat az ír püspököket, akik felelősek lehetnek a gyerekmolesztálási ügyek eltussolásáért. Az egyház tekintélyét nemcsak Írországban, hanem az Egyesült Államokban és Németországban is kikezdték a szexuális bűncselekmények.

Mint arról a Népszabadság is beszámolt, múlt év novemberének végén látott napvilágot Írországban az a 750 oldalas jelentés, mely feltárta az 1975 és 2004 között gyermekek ellen elkövetett atrocitásokat. Ha szervezett pedofil bűnszövetkezet nem is működött az egyházon belül, megrontott áldozatok közel kétszáz ír római katolikus pap ellen tettek bejelentést. Ám sem az egyházi, sem az állami szervek, vagy a rendőrség nem hozta nyilvánosságra a történteket. Fontosabbnak tűnt az egyház tekintélyének és vagyonának megóvása, minthogy segítsenek és igazságot szolgáltassanak annak a több mint háromszáz fi atalnak, akiknek bizalmával a gondjukat viselő papok visszaéltek. A legsúlyosabb kritikával illetett, a visszásságokat elhallgató püspökök közül négy már lemondott tisztségéről, az ötödik, a Galway egyházmegyét képviselő Martin Drennan azonban mindeddig ellenállt a visszavonulását követelő felhívásoknak.

Az ír egyházi vezetők vatikáni látogatása példa nélküli esemény, mert nem illeszkedik az általában ötévente egyszer sorra kerülő megbeszélések sorába. A pápa azt várja tőlük, hogy „elinduljanak a megbánás, megbékélés és megújulás útján”. A több mint húsz püspök meghallgatása előtt közös istentiszteletre került sor, melynek során Tarcisio Bertone vatikáni államtitkár „különösen undorítónak” és az ír egyház szempontjából „megalázónak” nevezte a történteket. A Szentatya, akinek szülőhazájában, Németországban néhány héttel ezelőtt ugyancsak kirobbant egy, a katolikus egyházat érintő szexbotrány, a Vatikánba citált mind a huszonnégy ír püspököt meghallgatja. A csúcstalálkozót SeanBrady, az Ír-sziget bíboros érseke nyitotta meg, majd az ír püspökök egyenként hét percet kaptak mondandójuk előadására. XVI. Benedek pontosan tudni akarja, milyen ismeretekkel rendelkeztek a súlyos nemi, lelki és testi zaklatásokról, melyeket papok és más, az egyház szolgálatában álló személyek követtek el kiskorúak ellen árvaházakban és más intézményekben.

A kétnapos vatikáni tanácskozás előestéjén a megrontások áldozatai a pápa közbeavatkozását, irányítását, befolyását kérték, egyben pénzügyi kompenzációért folyamodtak. Michael O’Brien, a Fianna Fail párt egykori politikusa, aki saját bőrén tapasztalta meg a molesztálásokat, kiadott nyilatkozatában felszólította a Szentatyát, hogy kérjen bocsánatot az áldozatoktól és azoktól az írektől, akik támogatják a megrontottak ügyét. XVI. Benedek ígéretet tett arra, hogy apostoli levélben reagál a skandalumra, de nem közölte, erre mikor kerül sor.

Kétnapos tanácskozás a Vatikánban a pedofil bűnökről
Kétnapos tanácskozás a Vatikánban a pedofil bűnökről
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.