Mi legyen az Európai Unió következő nagy dobása? Mielőtt bárki ezen töprengene, érdemes számba venni az elmúlt tíz év „félrecsúszásait”. Ezekből válogatott a Centre for European Reform (Európai Reformok Központja) londoni kutatóintézet is – mi pedig megnéztük, mi, miért került be a válogatásba.

1. Szerződésgyártás

Az EU energiáit az elmúlt évtizedben az alkotmánygyártás kötötte le; utólag már elmondhatjuk, kár volt érte. Ráadásul az unió nem sokkal azután vágott bele az európai alkotmány összetákolásába, hogy nagy nehezen kidolgozta az EU-alapszerződés újabb változatát, a nizzai szerződést (ez volt érvényben egészen 2009. december elsejéig).

Rengeteg politikus és szakértő tömérdek időt töltött az európai alkotmány megalkotásával, ám a dokumentumot a franciák és a hollandok népszavazáson végezték ki. További éveket felemésztett az új játékszabály-gyűjtemény, a liszszaboni szerződés összeállítása – ezt pedig az írországi népszavazáson dobták vissza. Sok-sok vita, háttéralku és engedmény, végül egy megismételt referendum kellett a szerződés jóváhagyásához. Itt tartunk most. S hogy hatékonyabban műkö dik-e majd az EU a lisszaboni „házirenddel”? Ezt legfeljebb remélni lehet.

2. Románia, Bulgária

Négyszemközt, nem hivatalosan sokan elismerik: elhamarkodták Románia és Bulgária befogadását az Európai Unióba, s ezzel az EU-bővítés vesztett a hiteléből. Nemcsak a gazdasággal vannak gondok, hiszen minden gazdasági követelményt a korábban belépők (például Magyarország) sem teljesítettek. Zavarba ejtő viszont a korrupció és a szervezett bűnözés szintje a két új tagállamban – csakhogy az EU-felvétel után már jóval nehezebb számon kérni a közigazgatás vagy az igazságügy rendbe tételét. Nyugat-Európában bővítésellenes hangulat alakult ki, és ez megnehezíti a csatlakozásra várók (nyugat-balkáni államok, Törökország) dolgát.

3. Ciprus

Kettéosztott, részben katonailag megszállt országot beengedni az unióba: ez sem tartozik a legszerencsésebb döntések közé. Az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot (a szigetország északi harmadán) a világon egyedül Törökország ismeri el. Ciprus csatlakozásának hívei azzal érveltek, hogy az EU-tagság elősegíti majd az újraegyesítést, de ennek egyelőre a nyomát sem látni. Sőt az unió tagjaként a ciprusi (görög) kormány mindent elkövet, hogy megnehezítse az EU és Törökország kapcsolatát. A ciprusi konfliktusra a tagjelölt országok is előszeretettel hivatkoznak, amikor az unió a stabilitást és a demokráciát kéri számon rajtuk.

4. Közös kassza

Hiányzott a politikai akarat (és bátorság) az EU-költségvetés megreformálásához, amikor a jelenlegi, 2007–2013-as büdzsét véglegesítették a tagországok. Pedig az Európai Bizottság által megrendelt Sapir-jelentés már akkor „történelmi ereklyének” minősítette a költségvetést, amely köszönő viszonyban sincs az európai integráció alakulásával. Kevesebbet kellene költeni mezőgazdasági támogatásokra, felzárkóztatási pénzeket csak a valóban rászoruló tagállamoknak adni, többet fordítani oktatásra vagy kutatás-fejlesztésre – és így tovább.

Hamarosan újraindulnak a viták arról, mire költsön az unió évente körülbelül 120 milliárd eurót. A következő, 2014–2020-as költségvetés kidolgozása a magyar EU-elnökség (2011) egyik legnagyobb kihívása lesz.

5. Világszerep

Ma már mókásnak tűnik az EU 2000-es célkitűzése, hogy 2010-re gazdaságilag utolérje – sőt lekörözze – az Egyesült Államokat. De nemcsak versenyképességben, hanem nemzetközi befolyásban sem tudott Amerika vagy Kína közelébe érni. Az unió közös külpolitikája továbbra is csak álom, a huszonhét tagállamnak nem sikerült egységes álláspontot kialakítania olyan húsba vágó témákban sem, mint az Oroszországgal fenntartott viszony, vagy az energiabiztonság.

Vodkareklám Szófiában. Túl hamar értek az unióba?