Neues Deutschland - jön az új politikusi nemzedék
Az elhíresült márciusi falatozás gasztroenterológiai következményeiről nem tudni, viszont a harmincnyolc éves zu Guttenberg a német politika emelkedő sztárja. Dandys megjelenése ellenére sármos, közvetlen, mindenkivel könnyen hangot találó személyiség. A szeptemberi Bundestag-választások nyomán még egyet lépett előre a karrierlétrán. A jobbközép Merkel-kormányban a védelmi tárcát kapta az angolul remekül beszélő AC/DC-rajongó nemes, akin tavaly ősszel – amikor pártja, a bajor CSU főtitkára lett és belépett az országos politikai arénába – tíz keresztneve miatt köszörülték többen a nyelvüket.
A Hitler elleni sikertelen 1944 júliusi merénylet vezéralakjával, a Németországban nemzeti hősként tisztelt Claus Schenk von Stauffenberg gróffal távoli rokonságban álló zu Guttenberg volt az első kormánypárti politikus, aki kimondta: a Bundeswehr háborúban áll Afganisztánban. A hadkötelesként hegyivadász alakulatnál szolgált frankföldi arisztokrata a nyílt beszéddel tabut döntött, elődei messze kerülték a történelmi okokból is kényes „h”-val kezdődő szót.
A báró politikai jövője szempontjából nem mellékes, hogyan kezeli a szeptemberi észak-afganisztáni légi csapás ügyét. Tényleg maradéktalanul felderíti-e, hogy Berlinben kik, mikor, mit tudtak a kunduzi német parancsnok utasítására végrehajtott NATO-akcióról, illetve pár héttel a Bundestag-választás kampánya kellős közepén kik, hogyan próbálták meg eltussolni a nagyszámú civil áldozatról szóló jelentéseket.
A 2.0-s Merkel-kormányban nemcsak az „üstökös” zu Guttenberg az egyedüli szembeötlő jelenség. A CDU/CSU és a liberálisok szövetségében kétség kívül van némi, a Kohl-korszakot idéző retró, ez a kabinet azonban sokkal színesebb, sokkal szélesebb társadalmi rétegekből merít, mint a pfalzi óriásnak is hívott exkancellár által vezetett kormányok bármelyike. – Egy vietnami árvagyerekből egészségügyi, egy értelmiségiből környezetvédelmi miniszter lesz, a politikában zöldfülű meg a védelmi tárcát kapja – írta a Die Zeit.
A tekintélyes hamburgi hetilap rátett még egy lapáttal: a bárót, az egészségügyi tárcát irányító Philipp Röslert, illetve a környezetvédelem élére állított Norbert Röttgent ábrázoló címlapfotón a Neues Deutschland felirat díszeleg. A csillogó betűkkel szedett „Új Németország” – a berlini falomlás huszadik jubileumi évében – félreérthetetlen szójáték a volt keletnémet kommunista párt egykori központi orgánuma, a ma is Neues Deutschland néven megjelenő szocialista napilap nevével.
Színes bőrű miniszter
A Die Zeit által prezentált 2009-es „Neues Deutschland” egy feljövőben lévő, eddig háttérbe szorított politikusi nemzedéket takar. A saigoni árvaházból pár hónapos korában örökbe fogadott Philipp Rösler személyében a szövetségi köztársaságnak először lett színes bőrű minisztere. Persze a harminchat éves liberális politikus minden megnyilvánulásában annyira német, hogy nehéz a (nevelő)szülők válása után a katonai pilótaként szolgáló papa által felnevelt orvost „bevándorlónak” tartani. A hívő katolikus Rösler azért mindig elmeséli, az alsószászországi FDP-szervezet fogadásain a kezdetben gyakran pincérnek nézték, néhány helyi CDU-s pedig „lekínaizta”.
Nos, száz százalékig migrációs hátterű, a sokat emlegetett „társadalmi lifttel” felemelkedett török, arab, délszláv, lengyel vagy akár orosz gyökerű tagja a német kormánynak még valóban nincsen. A Die Zeitnek azonban igaza van abban, hogy a liberális-konzervatív csapat egy sokszínű, modern társadalmat tükröz – ahogy a német futballválogatott is kezd hasonlítani a multikulti angol, illetve francia nemzeti tizenegyre.
Mozgássérült, meleg, hét gyermekes, fiatal
Visszatérve a kormányzati tablóhoz: a német diplomáciát a homoszexualitását nyíltan vállaló szabad demokrata Guido Westerwelle, a pénzügyeket az ellene 1990-ben elkövetett merénylete óta tolószékbe kényszerült kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble irányítja. A miniszterek között van még hétgyerekes családanya és minden idők legfiatalabb tárcavezetője. Kristina Köhler (CDU) harminckét éves gyermektelen hajadonként a család- és idősügyi tárcát kapta mentorától, a konzervatív politikus létére második házasságában élő és szintén gyermektelen, a kabinetben egyedüli keletnémetnek számító Angela Merkeltől.
A világ legbefolyásosabb asszonyaként emlegetett kancellár tudatosan épít maga köré fiatal női politikusokból álló „lánykoszorút”. Így biztosítva, hogy a CDU követi a társadalmi változásokat, vagyis a kereszténydemokraták világképében a nőknek helyük nemcsak a családi tűzhely mellett van.
A választók vágynak valamiféle karizmára
A német politikából persze alapvetően hiányzik az amerikaiból ismert showbiznisz. Errefelé sokáig az unalmas, de szakszerű, az aktáit ismerő politikus volt a nyerő típus. A médiademokrácia az idősebb választókon is érezteti hatását, ők is vágynak valamiféle karizmára. Az interneten szocializálódott, politikailag is egyre aktívabb fiatal korosztályok számára viszont sokkal vonzóbbak, életszerűbbek és közelebbiek a harmincas-negyvenes éveikben járó politikusok. Ők az új, öntudatos, a szociális piacgazdaság mellett elkötelezett középosztályt képviselik. Pont azt a réteget, amelyet a súlyos identitásválságban lévő szociáldemokraták elvesztettek, s most Sigmar Gabriel pártelnök vezérletével annyira szeretnének visszahódítani.
A Merkel által pozícióba hozott „ifjú hősök” közül stratégiailag a legfigyelemreméltóbb a negyvennégy éves Norbert Röttgen. Az éles eszű, de a harsányságot kerülő jogász eddig a CDU második vonalába tartozott. A jómódú polgári családból származó ifjú sosem volt militáns környezetvédő. Az alsó-szászországi Gorlebennél sem bilincselte magát a sínekhez, hogy így tiltakozzon az atomhulladéktároló, az odairányuló nukleáris szemétszállítások ellen. Viszont az ökológiai hullámon szocializálódott generáció tagjaként tisztában van vele: az atomenergia-párti CDU nem kezelheti mellékesen a környezetvédelmet. A zöldtémák jelentősen befolyásolják a konzervatívok társadalmi elfogadottságát.
A Pizza Connection
Röttgenről kevesen tudják, hogy másfél évtizede ül a Bundestagban. Az sem közismert, hogy baráti szálak fűzik Cem Özdemirhez, a zöldek társelnökével együtt a Pizza Connection egyik alapító tagja. A drogmaffiát idéző elnevezés mögött egy informális kör húzódik meg. Egy bonni olasz étterem különtermében rendszeresen találkoztak az 1994-es Bundestag-választás nyomán a szövetségi parlamentbe került fiatal kereszténypárti és zöldképviselők, hogy a politika, például a szerintük alapos reformra szoruló bevándorlás mellett rockzenéről, bulikról beszélgessenek egymással.
A „pizzakapcsolat” volt az első közeledés a korábban széles ideológiai árkok által elválasztott feketék és zöldek között. Röttgen egyik feladata, hogy kapcsolatait felhasználva további hidakat építsen az időközben polgári rétegekben is gyökeret verő ökológiai párt felé. Maguk a zöldek is érzékelik a németországi társadalmi mozgásokat, a választói rétegek átrendeződését. A baloldali indíttatás ellenére láthatóan szeretnének leszakadni a sokáig természetes partnernek számító szociáldemokratákról.
Az új közép
A középre pozicionált fordulatot jól érzékelteti, hogy Renate Künast, a zöldek frakcióvezetője persze szívesen odadörgöl a CDU/CSU-nak meg Merkelnek, de folyamatosan azt hangoztatja: pártja a jövőben szigorúan a politikai szakkérdések alapján dönt koalíciókról. Künasték ugyan regionális sajátosságokkal igyekeznek magyarázni, hogy Hamburgban a CDU-val, a Saar-vidéken pedig a konzervatívokkal és liberálisokkal kormányoznak együtt, e tartományi kísérletekkel minden érintett egyértelműen a jövő lehetséges koalícióit teszteli.
Lehet, hogy a 2013-as választás korai még, de a mérsékelt konzervatív, a polgári szabadságjogok iránt elkötelezett, környezettudatos „új közép” láthatóan jóval több mint egy informális pizzakapcsolat.
Berlin, 2009. december